A Fiesta-alapokon nyugvó kis egyterűről itt van az első fotó. A Meriva-ellenfél különlegessége a két tolóajtó és a B-oszlop hiánya lesz.

Pontosan egy éve, a Genfi Autószalonon a Ford már bemutatta a B-Maxot, de akkor még tanulmányautóként. Egy évvel később, idén márciusban ugyanott mutatkozik be a szériaváltozat, amelyről szerdán adta ki az első fotót a Ford. Ez alapján nem lesz nagy különbség a széria- és a tavalyi tanulmányautó között, a végleges változaton kevesebb a krómdíszítés, és hagyományos kilincseket is kapott.
Viszont minden más változatlan, még a lökhárítókon sem változtattak. Megmaradt a különleges karosszériakialakítás, amelyben nincs hagyományos B-oszlop, hogy könnyebb legyen a ki- és beszállás az autóba. Ilyet még a B-Max legnagyobb konkurense, az Opel Meriva sem tud, abban ugyan szintén különleges ajtómegoldást alkalmaztak (hátrafelé nyílnak a hátsó ajtók), de az opelesek nem tolóajtókkal oldották meg, és a B-oszlopot is megtartották. Minden bizonnyal rengeteg fejtörést okozott a Ford mérnökeinek, hogy a karosszéria merevsége és biztonsága ne csorbuljon, de a gyár szerint nem kötöttek kompromisszumokat ezeken a területeken.
A B-Max lesz a Focus után a második Ford-modell, amely megkapja az új fejlesztésű, egyliteres, háromhengeres turbómotort. A legkisebb Ecoboost egység 100, illetve 125 lóerővel lesz kapható, nyomatéka 170, túltöltéssel 200 Nm, fogyasztása öt liter. Természetesen dízelmotorokkal és 1,4-es benzines szívómotorral is rendelhető lesz a B-Max, ezek a Fiestából már ismert egységek lesznek. Pár hónappal a genfi világpremier után a B-Max már kapható lesz Magyarországon is.
Kupénak látszó dísztárgy - Opel Astra GTC dízel-teszt
Minden idők legszebb háromajtós Astráját rajzolta meg az Opel, mellyel rendületlenül próbálja meg betölteni a kínálatban egy valódi kupé fájó hiányát. Erre minden ...
Kupénak látszó dísztárgy - Opel Astra GTC dízel-teszt
Minden idők legszebb háromajtós Astráját rajzolta meg az Opel, mellyel rendületlenül próbálja meg betölteni a kínálatban egy valódi kupé fájó hiányát. Erre minden ...
Kupénak látszó dísztárgy - Opel Astra GTC dízel-teszt
Minden idők legszebb háromajtós Astráját rajzolta meg az Opel, mellyel rendületlenül próbálja meg betölteni a kínálatban egy valódi kupé fájó hiányát. Erre minden ...
A dögös őskövület - VW 1300 (1968)-teszt
Túlélte a háborút, utána a szebb, jobb és modernebb autókat, az ezredfordulót, sőt a lelkes rajongóknak hála még saját magát is. Valószínűleg az apokalipszist is túléli, ...
Autólogó-történelem III. - A Porschétól a Wartburgig
Az autók emblémáit a gyerekek is felismerik, ezek az évszázados jelvények komoly értéket képviselnek az autógyártók számára, de mennyit tudunk róluk? Háromrészes ...
Egy ideges mozdulat is elég a megpörgéshez - hátsókerék-hajtású autók vezetése
A jogosítvány birtoklása még nem jelenti, hogy bármilyen autót kellő biztonsággal tudunk vezetni. Sorozatunk első részében azt vesszük végig, mire kell odafigyelni a ...
Pillesúlyú behemót - Mazda CX-5 2.0 AWD-teszt
A CX-5 minden porcikájában új fejlesztés, a jövőben minden Mazda erre a technikára épül majd. Főleg az alacsony fogyasztáson és a kis tömegen érhető tetten az új ...
Így néz ki a legvadabb Porsche
Jövő ősztől lesz kapható a konnektorról is tölthető 770 lóerős Porsche 918 Spyder.
Rugalmasabb, de drágább lesz a műszaki vizsgáztatás
Ideiglenes rendszámot kapnak a versenyautók, részecskeszűrővel mehetnek külföldre a régebbi buszok, és némileg rugalmasabb lesz a vizsga határidejének kezelése is. ...
Guruló bárszék a Hondától
Az Uni-Cub nevű széket testsúlyáthelyezéssel lehet irányítani, különlegessége a minden irányba mozgatható hajtott kerék.
Aki tovább vadította a Mustangokat
Carroll Shelby 89 év alatt volt vadászpilóta, Le Mans-győztes autóversenyző, sikeres konstruktőr és farmer is, de nem a csirkéivel és chilipaprikáival lett világhírű, ...
Itt az új 3-as BMW kombi
Fél évvel a szedán után, megérkezett a családbarát 3-as is. Hátulról pont úgy néz ki, mint egy 5-ös kombi.
"Akkor jó, ha a sofőr nem ijed meg" - így fejlesztik az autós segédrendszereket
A Magyarországon öt telephellyel működő Continental autós segédrendszereit mutatta be a sajtónak gyulafirátóti tesztpályáján. Az átlagsofőrök igényeit és reakcióit ...
Michelisz: A világbajnoki cím lehet a cél
A hungaroringi WTCC futam győztese a magyar közönséggel ellentétben nem haragszik Tarquinire, de abban biztos, hogy mostantól ő sem bánik kesztyűs kézzel az ...
Robben, a lúzer
Két év alatt a negyedik döntőjét veszítette el, kettőben vastagon benne volt.
Nyomtasson villáskulcsot!
Alkatrészeket és fogpótlást is lehet készíteni 3D-nyomtatókkal egy zuglói műhelyben.
Miért nem hagyja a francba a megszorításokat Európa?
Miért nincs alternatívája a megszorításoknak, merre vezet Orbán magyar útja?