Letölthető programokkal szórakoztat az új elektromos Renault

Vágólapra másolva!
Bemutatkozott Genfben a Renault negyedik szériagyártású villanyautója, a Zoe. R-Link néven új multimédiás rendszer jelenik meg a modellben.
Vágólapra másolva!

Tartja magát villanyautó-inváziós ígéretéhez a Renault, a franciák már negyedik szériagyártású elektromos modelljüket mutatták be a Genfi Autószalonon. Ezúttal a Clio-kategóriás Zoe debütált, piaci értékesítése már nyáron elkezdődik.

A kerekded Zoét 88 lóerős villanymotor hajtja, a rendelkezésre álló legnagyobb nyomaték 220 Nm. Nagyjából a legnagyobb megengedett autópályatempóra, maximum 135 km/órás sebességre képes a Zoe, amelynek energiaellátását egy 22 kWh-s lítium-ion akkumulátor biztosítja. Maximum 210 kilométeres hatótávolság érhető el az autóval, de a Renault azt ígéri, hogy 100-150 kilométeren át még hideg, fagyos időben is kitart az akkumulátor.

Hagyományos fali konnektorból kilenc órát vesz igénybe a teljes újratöltés, 400 voltos áramforrásból 30 perc alatt kerül százszázalékos állapotba az akkumulátor. A töltőrendszer egyébként intelligens, alkalmazkodik a körülményekhez és mindig a lehető legnagyobb áramfelvétellel működik. A Zoéban debütál a Renault R-Link szórakoztatórendszere, amelyhez a hétcolos, tabletszerű érintőképernyő biztosít hozzáférést. Az Apple App Store-jának mintájára frissen létrehozott R-Link Internet Store-ból különböző programokat is le lehet tölteni.

Erősen piacfüggő lesz a Zoe ára, mindenhol azonos feltétel viszont, hogy a vételáron felül - a havi kilométerfutás alapján - az akkumulátorért is minimum havi 79 eurós lízingdíjat kell fizetni.