Igáslóból veteránná nemesedett - Pannonia T5H (1969) teszt

2012.12.01. 8:01

A T5 a legnagyobb sorozatú Pannonia, összesen több mint 330 000-et gyártottak belőle 1964 és 1975 között. A T5H 1967-ben jelent meg.

T5-öst mindenki látott már, jó eséllyel mondjuk a 80-as években, egy-egy tavaszi szombat hajnalon, horgászfelszereléssel megpakolva, amint jellegzetes, csepeli kétütemű kattogással tovapöfögött a szürkeségbe. Sok helyen ugyanilyen igásló ma is, gyakran napi használatban, általában elfogadható műszaki-, de katasztrofális esztétikai állapotban. A gyűjtők csak a közelmúltban fedezték fel, és még a gyár is mostohán kezelte, pedig Csepel legnagyobb darabszámú sorozata volt. Olcsósága és exportsikerei nagyban hozzájárultak ahhoz, hogy a magyar motorgyártás egészen 1975-ig túlélhetett, bár sokan éppen a T5 maradiságát és nagy darabszámát okolják a csepeli fejlesztések elmaradásáért. Évtizedek teltek el, amíg ez a motor átlagosból előbb csak érdektelenné vált, de végül csak veteránná nemesedett. Ma már ott tartunk, hogy egy-egy szép példányért 3-500 000 forintot is elkérnek, a színes exportváltozatok pedig még drágábbak.

A T5 ősapja az 1954-ben bemutatott TL, és annak utódjai (TLT, TLF, T1, stb.) ez formáiból és műszaki tartalmából is kitűnik. A 247 köbcentis egyhengeres kétütemű részleteiben sokat finomodott mire 1964 nyarán az első T5-be ért, 10-ről több lépcsőben 16 lóerőre izmosodott, de a hengerfejtömítés vastagságától, a kipufogó fojtásától, a gyertya hőértékétől, és a beállításoktól függően 18-19 ló is kicsalható belőle. Maradt az oldalgyertyás hengerfej, a főtengely a láncos, olajfürdős primerhajtás miatt hátrafelé forog, mint a késői TL-ek óta minden egyhengeresben.

Fotó: Szécsényi Gábor/Retro Mobil
A T5H légszűrőjét a szerszámdoboz bal felébe építették, a cél a hagyományos, külső légszűrős kivitelnél csendesebb működés volt. A H 1967-es bevezetése után a sima T5-is gyártásban maradt

A váz hagyományos dupla acélbölcső, a műszaki tartalom a közvetlen elődhöz, a több mint 100 000-es sorozatban gyártott T1-eshez képest alig változott, de fontos különbség, hogy a forgattyús ház öntvényének vázbölcsők közötti része a T5-nél már bordázott, így sokkal jobb a hűtés. A korai 5-ösök jobboldali szerszámdobozában a csak a világítás álló helyzeti működtetéséhez elengedhetetlen 6V-os téglaakku lakik, a bal a szerszámoké. A préselt lemez légszűrőházat - benne az olajfilmes drótkócos szűrőbetéttel - közvetlenül a karburátor szívócsonkjára bilincselték. A szigorodó zajelőírások miatt azonban 1967-ben nem csak a kipufogót kellett csendesebbre cserélni, az elvében változatlan légszűrőt is szívászaj csökkentővel szerelték fel, ám ennek ellenére továbbra is készültek, a régi szűrős gépek is, főleg szovjet exportra.

A hangtompítós szívórendszer lényegében nem más, mint a baloldali szerszámdobozba, a nyereg alá költöztetett, de változatlanul olajos légszűrő. Mivel így eltűnt az eredeti szerszámhely, a hátsó sárvédő oldalára külön, kulcsos kisládát akasztottak. Minden T5-ösön felfelé kell kapcsolni mind a négy fokozatot, ez 1957, a TLF megjelenése óta van így, addig a hagyományos "le egy, fel az összes többi" sémával működött a váltó. A legelső T5-ösök egy része még a T1-ig általános (és 1954-ben a TL-lel bevezetett) nagy fékdobos (200 mm) kerekekkel futott, de már a gyártás első hónapjában megjelent az ettől kezdve valamennyi Pannoniára jellemző, kisebb, 16 centi átmérőjű fékdob.

Fotó: Szécsényi Gábor/Retro Mobil
Minden T5-ös teljesen tokozott hátsó lánccal készült, a hátsó rugóstagok előfeszítése két fokozatban állítható, a féklámpa alapfelszerelés

A T5-ösökben nagyon kevés volt az import alkatrész, szinte minden elemük itthon készült. A csepeli gyár már 1966-ban, a finoman modernizált P10-es megjelenésekor törölni akarta a motort a programból, de a szovjetek nem kértek modernebb és drágább gépeket, így a T5 finom módosításokkal egészen 1975-ig gyártásban maradt, és összesen bő 330 000, azaz valamennyi Pannonia típusnál több készült belőle. Az 1970-es években itthon már nem tolongtak érte, de jól kialakult, stabil vevőköre megmaradt egészen a gyárbezárásig.

Fotó: Szécsényi Gábor/Retro Mobil
Nem minden motorblokkot festettek fehérre. A festés nagyon érzékeny, könnyen leválik az alumínium alapról, sok tulajdonos maga lecsiszolta. A karburátor hazai gyártmány, alatta a blokk tetején a mutató a bekapcsolt sebességfokozatot mutatja, feleslegesen, mert menet közben láthatatlan

Tesztgépünk 1969-es, és szinte eredeti állapotában pompázik ma is, jelenlegi gazdája egy börzén vásárolta, kicsit rendbe szedte, de generálozni nem kellett. A T5H indítási ceremóniája olyan, mint az úsztatós szívató eltűnése óta minden egyhengeres Pannoniáé. Szivatója dúsító aknás, dugattyúját egy rövid, a tank és az ülés közé felvezetett bowdent meghúzva kell bekapcsolni. Három rúgás, gyújtás nélkül, majd egy határozott letaposás szikrával, és ahogy a gépkönyv írja: "a motornak indulnia kell!" Ez szinte mindig így is van, éppen ezért szerette az egyhengerest annyira a szovjet külkereskedelem. Állítólag még az Izseknél is jobban indult hidegben, tartósságban pedig messze előttük járt.

Fotó: Szécsényi Gábor/Retro Mobil
A sebességmérőnek világítása is van, a tartós utazótempó legfeljebb 80-90 km/óra

A T5 alacsony és hosszú, könnyű átlépni. Nyerge széles, a szivacsbetét vastag, hosszú utakon sem "üli át" a motoros. A mélyre szerelt kormány kényelmes, de a vázgeometria és a nagy átmérőjű első kerék nem szereti a kanyarokat, nehezen fordul, kis sebességnél pedig könnyen beborul a motor eleje. Az egyenesfutás meglepően jó, az első villa lengéscsillapítása nagyon hiányzik, a hátsó rugóstagok hosszú rugóútja nagy teherrel és rossz úton hasznos. A fékhatás új korában is legfeljebb csak átlagosnak volt mondható, manapság pedig már nagyon gyenge, a tartós utazósebesség legfeljebb 80-90 km/óra. A vashengeres kétütemű hűtése rossz, sokat takar a két első vázbölcső, így nem meglepő, hogy a gyár bejáratáskor 1:20, és utána is legfeljebb csak 1:25-as motorolaj-benzin keverési arányt írt elő. Ma már sokkal jobbak az olajok, de így sem ajánlatos túllépni az 1:30-at, mert különben egy szép nyári napon megszorul a dugattyú. A T5H jól gyorsul, állásból 50 km/óráig az autók között még ma is kevés az ellenfele. Ha a váltó könnyebben, és főleg rövidebb utakon venné a fokozatokat, még dinamikusabban lehetne vele gyorsítani.

Fotó: Szécsényi Gábor/Retro Mobil
A kis fékdobos (160 mm), de változatlanul 19 colos kerekek a T5-ösön debütáltak 1964-ben. Később minden csepeli gépen elterjedtek

Műszaki adatok
Motor: egyhengeres, léghűtéses kétütemű, oldalgyertyás hengerfejjel.
Hengerűrtartalom: 247 cm3. Furat x löket: 68,0 x 68,0 mm. Kompresszió: 7,5:1.
Teljesítmény: 16 LE, 5400/perc fordulaton. Végsebesség: 115 km/óra.
Vegyes fogyasztás: 3,8 l/100 km. Üzemanyag-tartály: 16,5 l.
Erőátvitel: olajfürdős többlamellás tengelykapcsoló, láncos primer hajtás, lábkapcsolású, négyfokozatú sebességváltó, lánchajtás. Hosszúság x szélesség x magasság: 2100 x 680 x 980 mm. Tengelytáv: 1380 mm. Saját tömeg: 143 kg.
Váz: acél, dupla bölcsőváz, elöl lengéscsillapítás nélküli teleszkópvilla, hátul két lengéscsillapítós, állítható előfeszítésű rugóstagra támaszkodó lengővilla, elöl-hátul egykulcsos dobfékek (160 mm), 19 colos kerekek



KAPCSOLÓDÓ CIKK