Az Insignia esetében teljesen egyértelműen az utóbbiról van szó, a piac ugyanis keblére ölelte a tesztoszteronszegény, megboldogult Vectra tükrében különösen potensnek ható középkategóriás Opelt. Amellett, hogy a 2009-es Év Autója díjat is besöpörte az Insignia, a konkurensek nagyobb részét is maga mögé utasította az eladási statisztikákban, ami nem kis teljesítmény, hiszen a mezőny minden korábbinál erősebb. Nem sok oka volt tehát az Opelnek a változtatásokat idő előtt erőltetni. A dizájn szinte semmit sem öregedett, a számokat pedig hozta az autó. Valamit természetesen így is kénytelenek voltak tenni fél évtized elteltével. Amikor mások az alapokig dózerolják a házat, ők elégnek látták, hogy új muskátlit tegyenek a balkonra. Alapesetben ez baj lenne, de az Insignia a frissebb konkurenseket elnézve is versenyképes.
Az igazán fájó pontok azonban megmaradtak, és ezzel talán le is lövöm a cikk lényegi mondandóját rögtön az elején. Az autó ugyanis továbbra is nehéz, és továbbra is szűk a közvetlen konkurenseihez képest. Viszont – az eladásokból kiindulva – a fentiek eddig sem zavartak olyan a nagyon senki - talán csak azokat a német rendőröket, akik panaszkodtak új szolgálati autójuk helykínálata miatt -, az elmúlt évben ugyanis csak a Passatból adtak el többet Európában ebben a kategóriában, vagyis olyan vetélytársakat körözött le az Insignia, mint a Mondeo, a jóval frissebb Peugeot 508, vagy éppen a szintén jól sikerült Citroen C5. Csínján bántak tehát a változtatásokkal, az említett két nagy hátrányt pedig nyilván már csak a következő generáción fogják kijavítani, túlzottan költséges móka lenne alapjaiban meghatározó paramétereket módosítgatni a padlólemezen.
Ízlésről felesleges vitatkozni, tartja a mondás, de azt hiszem, nagy bakot nem lövök, ha szépnek nevezem az Insigniát. Hogy milyen lett rácfelvarrás után? Hát, más. Se rondábbnak, se lélegzetelállítóbbnak nem mondanám. Csak másnak, mert ez volt a feladat. Legyen megkülönböztethető attól, ami már öt éve fut, hogy legyen miért újra vágyni rá, a céges keretből. Nagy meglepetést senkinek nem fogok okozni azzal a kijelentéssel, hogy a célcsoport változatlanul a flottavásárló, még akkor is, ha ezt egyetlen autógyár sem szereti beismerni, mert hát mennyivel jobban hangzik, hogy családos, dinamikus, középkorú, sikeres férfiakat szeretnek látni a szalonjaikban.
A flottamenedzserek örülni fognak az Insignia USP-jének. Azaz annak az egyedi, vásárlást eldöntő pozitív tulajdonságának, ami az Opel szerint nem más, mint a verhetetlen TCO, Total Cost of Ownership, tehát az autó teljes üzemeltetési költsége értékvesztéssel, fogyasztással, adóval biztosítással, szervizzel. Ez pedig nem kis szó. Céges megbeszéléseken pedig remekül lehet hasítani ilyen hárombetűsökkel. Abból egyébként akad az autóban is bőven, hiszen az Insigniát többet között azért is szeretik a vásárlók, mert prémiumautós extrákkal lehet telerakni ésszerű árakon. A dugóban helyettünk araszolgató adaptív tempomat egészen kiváló példa erre. De említhetnénk még a továbbfejlesztett táblafelismerő rendszert, a remekbe szabott feláras gerincbarát (AGR) üléseket, vagy éppen a LED-es fényszórókat.
Az áramvonalas formaterv hagyományosan erőssége a márkának, az Insignai is kategóriaelső ha arról van szó, hogy melyik modell kelti a legkevesebb légörvényt, ami csodálatos hatással van a fogyasztásra. Nyilván ennek köszönhető, hogy a konkurenseinél akár két-három mázsával nehezebb autó fogyasztásban is bajnok tud lenni. Meg annak, hogy a mérési módszerek a való élettől teljesen elrugaszkodottak. Az Insignia ugyanis nem fogyaszt sokat, a hétköznapokban azonban "csak" egy takarékos középkategóriás a sok közül. Ha benzines hajtja, akkor még ezt sem feltétlenül jelenteném ki.
A súly és helykínálat mellett az elavult motorkínálatot hozták fel kritikaként az Insignia kapcsán az utóbbi években, de ez mára megváltozott: a Szentgotthárdon gyártott "egyhatosturbó" ugyanis mindenben megfelel az elvárásoknak, széles nyomatékspektrumú, kellemesen használható társ. A hagyományos szekcióban megemlíthető még az itthon továbbra is a kínálatban maradó szívó 1,8 literes, ezen legalább nem kell pár év múlva turbót cserélni. Új a 250 lóerős turbó benzines is. Dízeleknél kétliteres motorral fednek le mindent, 110-től közel 200 lóerőig.
A belső a kor követelményi szerint változott, azaz a "kevesebb gomb, több monitor" elvét követték a tervezők. Az ájfón generáció nyilván tapsol örömében, és kéjes élvezettel konstatálja, hogy valóban sokkal kevesebb a gomb a középkonzolom, én pedig - mint örök lemaradó - legalábbis ebben a tekintetben, továbbra sem értem, hogy miért baj az, ha egyértelműen használható gombok vannak egy autó műszerfalán. Megszoktam, hogy kisebbségen vagyok ezzel a véleményemmel, az autóipar pedig szép lassan asszimilációra kényszerít. Kényelmetlenül is éreztem magam, amikor a prezentáció fele nem az autóról, hanem az okostelefon és az autó kapcsolatáról szólt. Éreztem a hideg leheletet a tarkómon. Kihalófélben vagyok, autóról akarok írni, futóműről, motorról, vezetési élményről, meg ilyen, lassan elvontnak ható fogalmakról, nem augmented reality-ről. Beismerem, az hasznos dolognak tűnt, hogy az okostelefont a műszerfal előtt elhúzva, egy applikációt letöltve a telefont lehet élő, interaktív kezelési könyvnek használni.
Egy kiadós vezetéssel szerencsére helyreállt a lelki világom. Az Insignia továbbra is piszok jól szigetelt autó, jó úttartással, érzékeny, enyhén szintetikus kormánnyal, és teljesítményszinttől függetlenül az autó "úszógumijával" kissé küszködő motorokkal. A súlynak viszont egy nagy előnye van az én szememben. Van abban valami békebeli, ahogy az autó a tömegével "teríti" az utat maga alatt. Van benne anyag, gondolja ilyenkor az átlagos autóvásárló. És tényleg.
Minden adott tehát a sikerek folytatásához, még a bivaly erős, de közúton alig kiautózható OPC is maradt a kínálatban a maga 1 százalékos részesedésével az eladásokból. Szerencsére az 5 ajtós karosszériát sem áldozták be, sőt, remek új színekkel kerekítették le egy jól sikerült ráncfelvarrás képletét Rüsselheimban. Az árak miatt sem indokolt az aggodalom, lényegében változatlan összegekért tehetünk magunkévá egy új Insigniát, az alaptípust itthon 6,8 millió forint körül adják.