A teknős és a nyúl - Volvo V40 Cross Country a Subaru XV ellen

Terepruhában nagyon dögös, de a Subaru XV ellen hóban vagy sárban esélytelen a fronthajtású Volvo V40 Cross Country, amely ökodízelként érkezett tesztünkre. Vajon a lassú és szuperbiztonságos svéd, vagy a fürge, de hozzá képest faragatlan japán kalandor nyer a végén?

Fotó: Hirling Bálint [origo]

Az XV fél emelettel magasabb az Imprezánál, a CC viszont csak négy centit nőtt a V40-hez képest
(Még több kép a galériában, kérjük kattintson a képre!)

Kicsi, de különleges műszaki megoldásokról híres, S-betűvel kezdődő márka kontra Volvo - évtizedeken keresztül adta magát az összehasonlítás, csakhogy a válság és az autódivat változása mára átírta az egyik szereplő nevét. A Saab a múlté, helyette egy Subaru néz farkasszemet az új Volvo Cross Countryval, ha már egyszer egyetlen más gyártónak sem jutott eszébe az egyszerű recept: végy egy ötajtós kompaktot (ezúttal ferdehátút, ne kombit, hogy sportos legyen a formája), emeld meg a karosszériáját, tegyél rá vadregényes off-road túrákat ígérő műanyag paneleket, és máris kész a batár SUV-k elegáns, háziasszony-kompatibilis alternatívája.

Nem kell egyetemi docensnek lenni ahhoz, hogy a típusnévből kitaláljuk, a Cross Countryhoz a V40 adta az alapokat, de mi újság a rejtélyes nevű XV-vel? Ez bizony nem más, mint egy új Subaru Impreza, amellyel egyelőre úgy vagyunk, mint Columbo feleségével: tudjuk, hogy létezik, de élőben még senki sem látta. Nemsokára viszont megérkezik Európába, a tulajdonságairól pedig dióhéjban annyit, hogy valamivel szögletesebb, tágasabb lett az elődjénél, és változatlanul a lehető legjobb alapokat adja a terepváltozat elkészítéséhez, hiszen eleve a márkavédjegynek számító összkerékhajtással készül. A gólyalábakon álló XV persze látványban rátesz még az Imprezára egy lapáttal, sőt tesztautónk az EKG-görbére emlékeztető matricákkal és útkarbantartó-narancssárga fényezésével túlságosan is harsányra sikeredett. Nemrég a Forester menetpróbáján láttam viszont egyet kísérőautóként fehérben és cicomák nélkül, úgy sokkal bizalomgerjesztőbb volt.

Fotó: Hirling Bálint [origo]

Nyoma sincs a Volvóéhoz hasonlóan kifinomult formáknak, itt a praktikum és a hajtáslánc a lényeg

Persze akármilyen színbe öltözik is az XV, drabálisnak tűnik a Cross Country mellett. Igaz, hogy hasonló stílusú ezüstszínű és fekete kiegészítőkkel öltöztették fel őket, de a Volvo karosszériáján sokkal kevesebbet emeltek, ráadásul eleve finomabb volt az alapforma. Akárhonnan nézzük, elegánsabbak a svéd autó ívei, kidolgozottabbak a lámpatestek és szebbek az illesztések. Beülve pedig akkora a kontraszt, mint anno az NSZK-s és az NDK-s németek életszínvonala között volt: a Subaru földhözragadtnak és egyszerűnek tűnik a lebegő középkonzolú, szálcsiszolt alumíniummal díszített, puha műanyagokkal és finom kárpitokkal kibélelt, jóléti V40-kabinhoz képest. A különbség túlnő azon, mint amit újabban néhány tömeg- és prémiumgyártó autói (például egy Volkswagen és BMW) kialakítása között tapasztalhatunk, és abból adódik, hogy a Volvo különös hangsúlyt fektet az otthonosságra, míg a Subaru az érezhető fejlődés ellenére sem a minőségérzettel adja el magát.

De hát akkor mivel? Mindenekelőtt praktikummal és racionalitással, ami kezelőszervei kialakításán is lemérhető: az XV-ben bármilyen amatőr azonnal kiigazodik a gombokon és kapcsolókon, igaz, kissé anakronisztikusak a monokróm kijelzők (csak egyetlen színes akad köztük a fedélzeti számítógép, illetve a hajtás adatainak), és az egyszerűbb kezelőfelület kevesebb elérhető funkciót takar. A Volvóban a vezető pillanatnyi lelkiállapotától függően háromféle, sportos, takarékos és gazdaságos üzemmódra állíthatja az LCD-műszeregységet, így például türkizkék kilométeróra helyett vörösben izzó fordulatszámmérő is megjelenhet a közepén. Akad egy másik, alapáron ötcolos színes képernyő is a középkonzolon, de idővel sajnos rá kell jönnünk, a kezelését nem igazán könnyíti meg a menüstruktúra. Bár jópofa az emberábrás szellőzésvezérlés (ha a fejét nyomjuk meg, felfelé, ha pedig a lábát, értelemszerűen lefelé áramlik a levegő), a sok apró gombos tasztatúra viszont olyan, mintha egy irodai telefonkészülékről származna.

Fotó: Hirling Bálint [origo]

Jó minőségű, modern, és jó pénzért rengeteg szolgáltatást nyújt a V40. Biztonsága akár egy trezoré

Csakhogy a vezetőülés nyomába egyetlen főnöki fotel sem érhet: jól tart, és nagyon kényelmes, széles határok között állítható, ezzel maga mögé utasítja a Subaru átlagos ülőalkalmatosságait. Hátul - a középre kényszerülő potyautas rovására - hangsúlyosan két személyre formázták a padot, azzal a megkötéssel, hogy a testmagasság ne legyen több 1,8 méternél, máskülönben beleér a frizura az alacsonyan futó tetőbe, és térdkalácsmasszást kapnak bordáik közé az elöl pöffeszkedők. A Subaruba derékszögig nyíló oldalajtói miatt nem csak bejutni könnyebb, de a tér is valamivel nagyobb hátul, még ha nem tűnik is igazán szellősnek a világos helyett koromfekete kárpitok és burkolatok miatt. Gondolhatnánk, mivel az XV tengelytávja kisebb, ráadásul szükségszerűen több helyett rabol hátul a 4x4 hajtása, csomagtartó helyett legfeljebb csak egy farzsebet találunk a végében.

Hát nem egészen, ebbe 380 literes raktér jutott a Cross Country 335 literével szemben, ledöntött hátsó üléstámlákkal pedig több mint kétszáz literre nő a különbség. Nem is olyan könnyű hát bezsúfolni a Volvóba egy bútoráruház parkolójában a Sultan matracot vagy a Billy polcot, kárpótlásul viszont igényes a kárpitozás, és a padló alá jól hozzáférhető rekesz került. A Subaru csomagterében olcsó, könnyen karcolódó műanyagok éktelenkednek, ráadásul kalaptartó helyett egy rolós lebernyeggel lehet eltakarni a pakkot a bámészkodók elől, de ebbe valahogy kevésbé sajnáljuk bedobni a sáros gumicsizmát vagy a porzó cementeszsákot.

Fotó: Hirling Bálint [origo]

Régi japánautó-iskolát képvisel az XV egyszerű anyagokkal, praktikus rekeszekkel, kevés fantáziával

Az XV középső, minden szükségeset (fény- és esőérzékelő, 17 colos alufelnik, kétzónás klíma, térdlégzsák, hifi, bluetooth, tolatókamera) tartalmazó Comfort változatáért kereken 8,5 millió forintot kérnek, ennyiért azonban az összkerékhajtás mellett kétliteres, 150 lóerős bokszer dízelmotor is jár. Ugyanennyi lóerőt ugyanennyiért éppenséggel a Volvónál is el lehetne érni a D3 kivitellel és a középső, Momentum felszereltségi szinttel, csakhogy ez nem lenne valami fényűző a Subaruhoz képest. Tesztautónk viszont teljesen más utat jár: motorból az elérhető minimumot képviseli az 1,6-os, francia eredetű, 115 lóerős dízellel, viszont annyira telepakolták extrákkal, hogy végül 10,3 millió forintra tornászták fel a vételárat. Kissé bosszantó, hogy ennyiért nemhogy bőrkárpitot, hanem még navigációt sem kapott, viszont ha már osztunk-szorzunk, azért a Volvo fenntartási költségeiről is érdemes szót ejteni. Fronthajtásával, start-stop rendszerével, takarékosabb motorjával és kisebb légellenállásával nálunk vegyes használatban 5,2 litert evett a Subaru 6,8 literes átlagával szemben, sietős tempónál vagy kizárólag városi rohanásban pedig akár két literre is emelkedhet a fogyasztáskülönbség.

De hogyan bánik a V40 az eléugró őzzel? És tényleg nem akad el a hóban az XV? Lapozzon, kiderül!