Ne tegyen sílécet az utastérbe, ha kedves az élete

sítartó
Vágólapra másolva!
Nem mindegy, hogyan pakol be az autóba, ha sítúrára indul a családdal. Baleset esetén súlyos sérüléseket okozhat az utastérben nem megfelelően rögzített és emiatt elszabaduló sífelszerelés, jobb, ha ezek a holmik a tetőre kerülnek. Tetőboxot már bérelni is lehet.
Vágólapra másolva!

Az autós sítúrára való felkészülés nem ér véget azzal, hogy bekészítjük a hóláncot az autóba, a csomagolásra és a pakolásra is nagy gondot kell fordítani. Különösen akkor, ha a sífelszerelést nem a kiszemelt helyszínen béreljük, hanem a sajátunkat visszük magunkkal.

Több ponton a padlóhoz szorítani

Sítúrára általában utasokkal dugig töltött autóval indul a család, így ritkán fordul elő, hogy lehajtott ülésekkel, az autó belsejében tudjuk szállítani a léceket és egyebeket. Ha mégis ilyen szerencsések vagyunk, a felszerelés helyes rögzítése létfontosságú, az elszabaduló holmik ugyanis akár halálos sérülést is okozhatnak egy egyébként könnyedén túlélhető balesetben. Az ADAC német autóklubnak videója is van arról, milyen pusztítást tudnak végezni az elszabaduló holmik odabent, íme:

Az utastérben csak és kizárólag akkor fuvarozhatók a lehetőleg sízsákba csomagolt lécek, ha van elég hely, és több ponton (például a gyárilag kialakított rögzítőszemeknél) a padlóhoz vannak szorítva. A sisakokat és csizmákat úgy csomagoljuk, hogy véletlenül se szabaduljanak el, ami befér az ülések alá, azt préseljük is oda. Onnan nagyot nem tudnak repülni.

Inkább a tetőn a helye

Mivel az autón belül való szállítás körülményes, balesetveszélyes és még rettentő helypazarló is, könnyű belátni, hogy a felszerelésnek inkább a tetőn van a helye. Akinek nincs tetőcsomagtartója, és csak a síléceket tenné a tetőre, a legjobban a mágneses síléctartókkal jár.

Nem kell félni tőle, tényleg megbízható a mágneses tartó... Forrás: Thule

Bár ezek panorámatetős, bordázott vagy erősen domború tetejű autókra nem rögzíthetők, a többire - természetesen megtisztított felületre - kellően stabilan illeszthetők rá, s ezekből is létezik zárható kivitel, így nem kell aggódni, hogy tankoláskor vagy autópálya-pihenőnél megállva valaki leemeli a léceket vagy magát a tartót. Mágneses tartók már tízezer forint körül is kaphatók.

Akinek már van tetőcsomagtartója, az még olcsóbban megúszhatja a sílécek biztonságos szállítását adapterek segítségével. A legolcsóbbak egy-kétezer forintba kerülnek, de akkor sem kell horror kiadásra készülni, ha rögtön négy pár síléc szállításában gondolkodunk. A meglévő csomagtartókra akár zárható és oldalra csúsztatható síléctartókat is szerelhetünk, ezek is legfeljebb néhány ezer forintba kerülnek.

Tetőboxokkal a legkényelmesebb

A végső megoldás a tetőbox, amely azért különösen hasznos, mert a sílécek mellett nagy rakás egyéb holmit is belepasszírozhatunk. Az autónk tetejénél hosszabbat nem érdemes választani (vagy ha igen, érdemes előretolni a szélvédő fölé), így biztosan nem fogjuk akadályozni a csomagtérajtó nyitását.

...de a legjobb megoldás mégis csak a tetőbox. Kismillió márka és típus létezik belőle, a nevesebb márkák főleg a rögzítésben megbízhatóbbak Forrás: Thule

A tetőboxok már húzósabb, több tízezer forintos kiadást jelentenek, és fontos tudni róluk, hogy a légellenállás növelése miatt egyrészt befolyásolják az autó vezethetőségét, másrészt kiviteltől függően másfél-két literrel növelik az átlagfogyasztást. Ezt érdemes belekalkulálni a túra költségvetésébe is. A tetőboxok kivétel nélkül zárhatók, létezik kétoldalra nyíló, hosszúkásabb, tömzsibb modell is - mindig azt kell választani, amely a saját igényekhez és a szállítandó csomagok mennyiségéhez a legjobban igazodik.

Bérelni is lehet

Mivel előfordulhat, hogy évről évre változik a sítúrára utazó személyek és így a csomagok száma, érdemes lehet elgondolkodni a tetőbox-bérlésen, amellyel az egyszeri több tízezer (a legjobb modellek esetén akár százezres nagyságrendű) kiadás megspórolható.

Tetőbox-kölcsönzéssel számtalan vállalkozás foglalkozik, jellemzően napi 1500-2000 forintért adják a boxokat. Ehhez az összeghez minden esetben jön még a kaució, amely több tízezer forint is lehet. Egyhetes túrával és kétezer forintos kölcsönzési díjjal számolva 14 ezer forintos kiadást jelent a bérelt tetőbox, ki kell matekozni, hogy ez vagy a saját éri-e meg jobban hosszabb távon. Ha az autón nincs tetőcsomagtartó, ilyet is bérelni kell a boxhoz, ez újabb napi egy-kétezer forintos kiadást jelent.