Húsz éve fizetünk a sztrádáért, de lehetne még rosszabb is
2016. május 20. 09:39
Budapest, 2014. december 11.
Az M1-es és M7-es bevezető szakasza Budapest határában 2014. december 11-én. Megszűnik januártól az M0-s autóút általános díjmentessége. Az NFM közleménye szerint a körgyűrű M5-ös és M4-es (4. sz. főút), valamint M3-as autópálya és 11. sz. főút közötti szakaszai, és a gyorsforgalmi úthálózat M0-s autópályán belüli részei (például M1-es és M7-es bevezető a Budapest táblától) januártól csak matricával használhatók. Az M0-s körgyűrű egyes elemei uniós forrásból épültek vagy újultak meg, ezeken a szakaszokon a díj bevezetését az EU támogatási szabályai nem teszik lehetővé.
MTI Fotó: Kovács Attila
Vágólapra másolva!
Egyre távolabbi emlék, amikor a kevéske magyar autópályát bárki ingyen használhatta: 1996-ban felállították az első fizetőkapukat, és bár a rendszer néhány hónap alatt csődöt mondott, újabbak követték az M5-ösön. A kapukat csak évek alatt tudta kiszorítani az egységes sztrádamatrica, ma pedig ott tartunk, hogy számtalan városi elkerülő és bevezető szakaszon is fizetni kell – kétszer annyit, mint 2000-ben. Bemutatjuk a magyar útdíj történetét.
Kádár János lemondott, bevezették a személyi jövedelemadót, Grósz Károly miniszterelnök pedig ellenforradalmi veszélyről beszélt – 1988-ban recsegett-ropogott a szocializmus. Pluszforrásokra volt szükség sürgősen, ezért a kormány kitalálta, hogy az autópálya-hálózaton bevezetik a díjfizetést. Ki is nyomtatták már az évi 1500 forintos matricákat, amelyeket jobb híján fényképezőgéppel és távcsővel ellenőriztek volna, de a társadalmi ellenállás, majd a rendszerváltás szele elmosta a terveket.
Minden az Osztapenkónál kezdődött, 1964-ben: építeni kezdték az M1–M7 kivezetőt. Eleinte csak a balatoni sztráda készült, végtelen lassúsággal Forrás: Fortepan
1990-ben nem festett túl biztatóan a sztrádatérkép: a Trabantokkal, új Lada Samarákkal és használt nyugati autókkal a legtöbben a Balaton felé zötykölődtek az M7-es betonkockáin,
a nyugati turisták pedig a fővárosból csak Győrig jutottak el négy sávon,
aztán elfogyott az aszfaltcsík. Az M3-as és az M5-ös nagy keservesen jutott csak túl Pest megye határain, aztán közel négy olyan év következett, amikor egyetlen nemzeti színű szalagot sem vágtak át díszes sztrádaátadó-ünnepségen.
Botrányos díjszabás az M1-esen
A látszólagos tétlenség időszakában fontos döntések születtek, elfogadták a sugár- és harántirányú autópályák fejlesztésével számoló Országos Közúthálózat-fejlesztési Programot, és több helyen is elindultak a munkagépek. Igaz, általában nem közpénzből: a lyukas zsebű államnak rá kellett jönnie, hogy a drága beruházásokat nem tudja finanszírozni, ezért az új varázsszó a koncesszió lett. A magán-autópályatársaságok banki hitelből építették az új szakaszokat, és a fenntartás költségeit is állták.
Ki fizeti az építést? Ha koncesszióban készül, hogyan térülnek meg a beruházó kiadásai? Ezek a rendszerváltás óta a sztrádabővülés legfőbb kérdései Forrás: MTI/Varga György
Természetesen nem azért, mert irgalmas szamaritánusok, hanem mert bevételekre számítottak. 1996-ban vezették be Magyarországon a díjfizetést az M1-es autópálya Győr és Hegyeshalom közötti szakaszán, amelyet a francia–osztrák–magyar Első Magyar Koncessziós Autópálya Rt. (Elmka) épített, és
az üzemeltetési jogokat is elnyerte 35 évre.
Matricás helyett itt fizetőkapus rendszert vezettek be, mint oly sok európai országban, de ’96 tavaszára kiderült, hogy az üzleti modell teljesen működésképtelen.
Régi, de nem szép emlékek: fizetőkapu a magyar autópályán Forrás: Origo
A gyors megtérülés reményében ugyanis a 42 kilométeres szakaszra irreálisan magas, 900 forintos díjat szedtek, úgyhogy a forgalom alig érte el az eredetileg tervezett felét. Szinte az összes magyar és sok külföldi autós a régi 1-es utat használta, és Kovács Kázmér autóklubos jogász kezdeményezésére hosszas per indult meg az Elmka ellen. Végül a Legfelsőbb Bíróság is jóváhagyta a példátlan ítéletet, amely irreálisnak mondta a díjazást, és a cégnek 350 forintot vissza is kellett térítenie az autósoknak.
Az 5-ös út felé kerülik ki a fizetőkapukat
Végül a bírságok és a gyér forgalom miatt az Elmka gyakorlatilag csődbe ment, és 1999-ben az állam a hitelekkel együtt átvette a Győr–Hegyeshalom pályaszakaszt, 2001-ben pedig bekapcsolta az országos matricás rendszerbe. De ne szaladjunk ennyire előre az időben! A kilencvenes években
két további sztráda aszfaltjára kerültek fizetőkapuk,
az állami M3-ra (csak átmenetileg, bérlettel kombinálva) és a magánüzemeltetésű M5-re. Utóbbin először a meglévő Budapest–Kecskemét, majd a Kecskemét–Kiskunfélegyháza szakaszon is díjat szedett az Alföld Koncessziós Autópálya Zrt. (AKA).
Ennyi emlékeztet a fizetőkapukra az M5-ös autópálya örkényi csomópontjában Forrás: Wikipedia / Beroesz
A forgatókönyv folytatására talán még emlékeznek: olyan magasak voltak a díjak, hogy a régi 5-ös útra zúdult a forgalom nagy része, Lajosmizse, Dabas és Alsónémedi házai előtt éjjel-nappal kamionok dübörögtek. Rendszeressé váltak a blokádok, és a térség elmaradt gazdasági fejlődéséért is az AKA-t okolták, ráadásul a szegedi továbbépítés is teljesen leállt. Végül hosszas politikai csatározások után 2004-ben az állam résztulajdont szerzett a cégben, és itt is bevezették az országos matricás díjfizetést.
Legyen matrica! De a kamionoknak mégse
Ezzel véget ért a fizetőkapus autópályák sikeresnek jóindulattal sem nevezhető magyarországi története. Szó sincs arról, hogy ezzel a koncesszióknak befellegzett volna, csak az üzletet próbálták normális mederbe terelni: az építő cégek általában legalább három évtizedre megkapják az üzemeltetési jogokat, és erre az időszakra az állam – nem csekély – rendelkezésre állási díjat is fizet.
Az egységes matricás rendszernek azonban más ára is volt,
hiszen 2004-ig fokozatosan az addig ingyenes sztrádák (teljes M7 és az M1 Győr–Budapest szakasza) mindegyike is fizetőssé vált.
A kamionosok több mint ötször olyan hosszú útszakaszon fizetnek útdíjat, mint az autósok Forrás: MTI/Máthé Zoltán
Furcsa fintora a sorsnak, hogy tíz éve a közlekedési minisztériumban tanulmányok készültek arra, hogy újra a megtett úttal arányosan kelljen díjat fizetni (chippel), de a terv autósokra vonatkozó része végül nem került napirendre. A 3,5 tonna feletti teherautókra viszont 2013-ban bevezették az e-útdíjat, amelyet nem csak sztrádákon, hanem főutakon is meg kell fizetni, több mint 6500 kilométeres szakaszon. Alkalmi viszonylati jegyet is lehet ugyan venni, de a kamionosok általában GPS-alapú fedélzeti nyomkövető eszközzel regisztrálják a fizetős kilométereket, és elektronikusan fizetnek.
Növekvő hálózat, növekvő árak
Megmaradt tehát a matrica az összes motorra, autóra, buszra és 3,5 tonna alatti teherautóra, még ha fizikai matrica valójában nem is létezik 2008 óta. Így nem kell ragacsot vakarni a szélvédőről, mint például Ausztriában, Csehországban és Svájcban, a jogosultságot
fix és mobil rendszámfelismerő kamerák ellenőrzik.
Ma már viccnek tűnnek a ’88-as fényképezőgépes, távcsöves razziák tervei, és arra sem emlékeznek sokan, hogy eleinte matricakísérő mágneskártyát is be kellett mutatni a rendőröknek.
Ma már csak a külföldi matricákat kell kapargatni a szélvédőről Forrás: Origo
Napjainkban, amikor okostelefonról is pillanatok alatt lehet pályahasználati jogosultságot venni, egy dologra gondolunk csak nosztalgiával az ezredfordulóról: az árakra. 2000-ben, amikor az M3-as mellé az M1-es nagy részét is bevonták a rendszerbe, de az M7 még ingyenes volt, az M5-ösön pedig még kapus rendszer működött, egy személyautóra a heti matrica 1300, a havi 2400, az éves pedig 22 ezer forintba került. Összehasonlításul ma ugyanezekért 2975, 4780, illetve 42 980 forintot kell fizetni.
Újrakevert kártyák: megyei matricák
Meg kell persze jegyezni, hogy az árduplázódás közben nagyot bővült a gyorsforgalmi utak hálózata, ma összesen 1414 kilométeres. Ebből összesen 1281 kilométer fizetős, miután idén az M43-as Makó–országhatár közti szakaszát és a szintén új M85-öst is bevonták a rendszerbe. Az ingyenes sztrádarészek száma tavaly, a megyei matricák bevezetésével jelentősen csökkent, ami
a forgalom átterelődése miatt több városban is ellenállást váltott ki,
Budaörsön tavaly januárban azzal fenyegetőzött a polgármester, hogy az M1–M7 bevezetőn lekapcsolják a közvilágítást, ha nem csökken a terhelés.
Fix és mobil rendszámfelismerő kamerákkal ellenőrzik, van-e jogosultság Forrás: MTI/Bruzák Noémi
Végül elterjedtek a megyei matricák, olyannyira, hogy tavaly a Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató Zrt.-nél 2014-hez képest 28 százalékkal nőtt a teljes forgalom. Ellenmondásos az új díjazás megítélése, sokan pluszsarcként élik meg, mások spórolni tudnak vele a régi rendszerhez képest, ez főleg utazási szokások kérdése. Az alkalmi utazók viszont néha még ma is sérelmezik, hogy az eleinte csak a nyári szezonra, később egész évre kiterjesztett négynapos országos matricát 2012 elején megszüntették.
Az autópályák építői az M6-os alagútjaira is nagyon büszkék, de az igazi presztízsberuházás az M7-esen a Kőröshegyi völgyhíd volt. Tény, hogy nagy a fejlődés: míg 2000-ig összesen 500 kilométer sztráda épült, addig mára közel másfélszer akkora a gyorsforgalmi úthálózat Forrás: MTI/H. Szabó Sándor
Ha az autókon kívüli járműkategóriákat nézzük, van azért némi visszássága a matrica és e-útdíj rendszernek. Ezek közül három példa:
Mind a megyei, mind az országos matrica ugyanannyiba kerül a kisebb, az utakat kevésbé károsító motorokra, mint az autókra. Egyedül a heti matricából létezik D1M kategória fél áron (1470 forintért), a kétkerekű-kedvezményt legalább a havira is ki kellene terjeszteni.
Minden kishaszongépjárműre (beleértve az összes pickupot, de akár a Fiat Seicento Vant is) az autókénál jóval drágább D2 kategóriás matricát kell váltani, és ugyanez érvényes a nyolc vagy több üléses személyautókra is. A kritikákra reagálva végül kedvezményt kaptak idéntől a nagycsaládosok és a mozgáskorlátozottak, de sok kisvállalkozó is elégedetlen az árak miatt.
A 3,5 tonna feletti teherautókra érvényes Hu-Go rendszer egyik furcsasága, hogy minden megtett kilométer után több mint kétszer olyan magas e-útdíjat kell fizetni autópályán, mint főúton. Holott épp fordított rendszerrel lehetne – akár kerülőút árán is – lakott területekről még inkább a sztrádákra terelni a teherforgalmat.
Van, amiben Európa rekorderei vagyunk
Ha a többi matricás rendszert használó európai országgal hasonlítjuk össze a magyart, látszik, hogy az osztrák (2139 kilométer) és a svájci (1824 kilométer) után nálunk van a leghosszabb gyorsforgalmi úthálózat, lepipálva Bulgáriát, Csehországot, Romániát, Szlovákiát és Szlovéniát. Ennek ellenére a heti és a havi sztrádabérlet ára abszolút a középmezőnyben van, de ha a harmadik időtartamot nézzük, kiderült, hogy
Lehetne azonban rosszabb is, ne feledjük. Az Elmka és az AKA egykori arcátlan díjszabása, illetve több európai ország mai példája azt mutatja, hogy a látszólag igazságos (a megtett utakat kiszámlázó) fizetőkapus rendszerben azért el tudnak szállni az árak. Ezt megerősíthetik, akik voltak nyaralni mostanában Horvátországban: Letenyétől Fiuméig egyetlen odaútra átszámítva 4500 forintot kell fizetni. Nem véletlenül követelik egyre többen déli szomszédunknál az átállást a matricarendszerre.
Szekszárd, 2015. január 8. Az útdíjköteles M9-es autóút Szent László hídra vezető szakasza Szekszárd közelében 2015. január 8-án. MTI Fotó: Ujvári Sándor Forrás: MTI/Ujvári Sándor
Ha visszatekintünk a rendszerváltás környéki áldatlan állapotokra, a kényszerpihenők ellenére nagy fejlődés látszik a sztrádatérképen: a sugárirányú autópályák nagy része mára eléri az országhatárt, vagy lassan közelít felé.
Aggasztóbb a harántpályák sorsa,
beleértve a csonka, lényegében csak Duna-hidakból álló M8-ast és M9-est, vagy az M0 csigalassan bezáródó körgyűrűjét. Pedig azon belül lesz a fizetős úthálózat következő, sorsdöntő bővülése: a budapesti dugódíj bevezetése.
Iratkozzon fel hírlevelünkre 
