Elszállt a körforgalomban, ahogy a filmekben szoktak

körforgalom
Vágólapra másolva!
Egy román autós elaludt a kormány mögött, és szó szerint átrepült egy körforgalom fölött.
Vágólapra másolva!

Filmekben látni olyan repüléseket, mint amilyet Brailában rögzítettek a térfigyelő kamerák, a mutatványban a 22 éves sofőr és utasa sem sérült meg.

A rendőrök egy hónapra bevonták a sofőr jogosítványát, és a város tulajdonát képező körforgalom megrongálása miatt a bűnügyi nyilvántartásban is rögzítették a nevét.