Két testvér, aki pénz helyett forradalmat csinált

Albert Bucciali filozófia szakon diplomázott, de meglepő fordulattal briliáns gépésszé vált. Fivérével együtt elképesztő műszaki megoldásokat vonultatott fel autóiban, a formatervek láttán mindenkinek tátva maradt a szája. Volt azonban egy apró bökkenő: nem mozogtak igazán otthon a pénzügyekben. Így aztán az egyik legizgalmasabb francia autómárka története alig egy évtizedig tartott.

Mielőtt Albert Bucciali - egy vak muzsikus kisebbik fia - autóépítésbe kezdett, az eget is megjárta: repülőt épített és I. világháborús pilóta volt. Bátyjával Angelóval (olasz neve ellenére a család francia, korzikai ősökkel) 1922-ben rakta össze első négykerekűjét, és Buc-nak nevezte el.

Eleinte még a földön jártak

A kurta név technológiai csodák hosszú sorát takarta: a könnyűszerkezetes kisautót szűk V-alakba rendezett négyhengeres, kétütemű S.C.A.P. (a Société de Construction Automobile Parisienne gyár rövidítése) motor vitte. Több változat is készült, az egyik, a Quatre Speciale feltöltős volt.

A francia motorkonstruktőr, Nemorin Causan erőművével repesztett a B6-C24, előbb hathengeressel, majd 1925-től négyessel Forrás: Retro Mobil

Két évvel később összehoztak egy Grand Prix versenykocsit is, a hathengeres B6-C24-et. Több hazai és külhoni pályán repesztett kisebb-nagyobb sikerrel, míg 1927-ben ripityára nem tört. Szerencsére a tervekkel együtt több darabja is megmaradt, így

egy német gyűjtőnek 13 év alatt sikerült restaurálnia.

Ezzel le is zárult a Buc művek első korszaka, ezután a két kíváncsi mérnök az elsőkerék-hajtással kezdett kísérletezni.

Fronthajtással mindenki más előtt

1926-ban, a honfitárs Tracta kocsikkal szinte egy időben, de jóval előbb, mint a legendás Citroën Traction Avant és a DKW F1, bemutatták saját tervezésű elsőkerék-hajtásukat. Ez volt a TAV1 (Traction Avant) és rögtön utána jött TAV2 is. Négy- és hathengeres S.C.A.P erőműveket tettek az orrukba, de gyorsan kiderült, gyengék a testes kocsik mozgatásához, így amerikai Continental négy- és hathengereseire cserélték őket.

A TAV 8-on is feltűnt a termetes márkajelzés, Albert
repülő századának gólyajelvénye Forrás: Retro Mobil

A következő két évben ezt a koncepciót finomítgatták, így jött létre az elődöknél sokkal kifinomultabb mechanikát hordozó TAV 3 átmeneti modell, és 1928-ban megszületett az újabb nagy műszaki bravúr, a TAV 6.

Elöl-hátul független felfüggesztéseken gurult,

soros nyolchengeres Continental motor vitte, Sensaud de Lavaud-féle automataváltó közreműködésével. (Dimitri Sensaud de Lavaud brazil származású, Párizsban élő autógyáros volt.)

A TAV 30 mechanikájával és küllemével is tökélyre hajtott. Csak tíz példány készült, kettő maradt meg Forrás: Retro Mobil

A hatost követte a TAV 30 kódjelű hatalmas kabrió, Saoutchik mester tervezett rá világszép kasztnit, és a TAV 8 is, egy kisebb roadster. A Buccialik remek konstruktőrök voltak, de pocsék üzletemberek. A kor űrtechnikájával telepakolt látványos gépekből alig sikerült néhányat eladniuk.

Tizenhat hengeres kolosszus

Ám csöppet sem zavarta őket a csődközelség, 1930-ban - a gazdasági válság tetőfokán - ismét sokkolták az autós világot: két nyolchengeres Continental összeépítésével megalkották Európa első V16-os motorját, a Double Huit-et. A 7,8 l-es, 155 lóerős masina csak a kísérleti fázisig jutott, sosem fejezték be.

A Double Huit csak a guruló alvázig jutott, sosem készült rá karosszéria Forrás: Retro Mobil

1931-ben jött a szomorú, de látványos vég: megrendelést kaptak egy autóra, a Double Huit csodamotorral, de végül a Voisin gyárral terveztettek V12-est hozzá. Egy egész évig épült az elsőkerék-hajtású technikai és esztétikai remekmű,

a Saoutchik szabott rá lélegzetelállító limuzin karosszériát.

Hivatalosan TAV 8-32-nek hívták, de a beceneve találóbb: Fleche d'Or, Arany Nyílvessző.

Nemcsak ma, elkészülésekor is egy vagyont ért a TAV 8-32, 215 000 frankba került. Pompában és árban csak a Bugatti Royale tudott nála többet Forrás: Retro Mobil

Ez volt utolsó autójuk, további megrendelések híján 1932 végén végleg bezárták a boltot. Ezzel korán bekerültek a holt francia autómárkák, többek között a Delage, a Panhard, a Hotchkiss, a Matra, a Facel Vega, a Delahaye, a Simca és a Talbot társaságába. Ma sokan nem is gondolnák, hogy ez volt az autógyártás egyik őshazája, és az egzotikus gall gyártók közül csak a Bugatti tudott igazán feltámadni.