3,75 millió forintba kerül az új Suzuki Ignis

2017.02.16. 08:00

A mini SUV egyszerre praktikus és divatos, de már nem Esztergomban készül.

Forrás: Suzuki

Már Magyarországon is rendelhető a második generációs Suzuki Ignis, amely elődjével ellentétben nem Esztergomban, hanem Japánban készül. A mindössze 3,7 méteres, 810 kilós mini SUV abban viszont hasonlít a régi Ignisre, hogy akár összkerékhajtással is meg lehet venni, a teljesen automatikus Allgrip 4x4-es rendszer felára visszafogottnak mondható 400 ezer forint. Dízel és turbós benzinmotor sincs a kínálatban, az egyetlen erőforrás a Swiftből ismert K12C nevű 1,2 literes, 90 lóerős, négyhengeres szívómotor.

Forrás: Suzuki

Bár az árlistában nem szerepel, külön rendelésre az SVHS nevű enyhe hibrid rendszerrel is lehet rendelni a kocsit, de a Balenóval szerzett tapasztalatok azt mutatták a Magyar Suzuki Zrt.-nek, hogy elenyésző kisebbségnek van rá igénye, ami a több százezer forintos felárnak tudható be. Cserébe az SVHS hajszálnyival jobb gyorsulást és kb. fél literrel alacsonyabb városi fogyasztást ígér.

Forrás: Suzuki

A 3,75 millió forintba kerülő GL alapváltozat azonban csak elsőkerék-meghajtású. Az alapfelszereltségbe beletartozik a manuális klíma, a multifunkciós kormány, a telefonkihangosítás, a keréknyomás-ellenőrző, az első elektromos ablakemelő, a távirányítós központi zár, a CD-lejátszó, az USB-csatlakozó, az ötszemélyes kialakítás (a jobban felszerelt verziók négyszemélyesek), a hat légzsák és az ESP. A 90 lóerős motorral 12 másodpercig tart a százra gyorsulás, 170 km/h a végsebesség, és 4,6 liter az átlagfogyasztás.

Kézi helyett az AGS nevű robotváltó is kérhető

Forrás: Suzuki

A legolcsóbb 4x4-es változat 4,54 millió forintba kerül GL+ felszereltséggel, ami 650 ezerrel kevesebb, mint a 95 lóerős dízelmotorral szerelt Fiat Panda 4x4 Climbing ára. Az Ignis csúcsváltozata, a LED-fényszórós, 16 colos alufelnis, vezetéstámogató rendszerekkel gazdagon ellátott (ezért három helyett ötcsillagos Euro NCAP töréstesztű) érintőképernyős GLX 4WD listaára 5,04 millió forint.

A Suzuki a bemutatón elárulta, hogy a márkakereskedőknél több százezer forintos kedvezményeket is ki lehet alkudni az Ignisre, így a listaárak csak tájékoztató jellegűek.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK