Így kell új autót eladni Magyarországon

Opel Sziget NE HASZNÁLD!!!!!!
NE HASZNÁLD!!!!!!
Vágólapra másolva!
Létezik egy autókereskedő, aki bármilyen márkával kezd foglalkozni, nem sokkal később elnyeri az Év Márkakereskedése díjat a vállalkozásával. A Budapest Autószalon és az Opel Sziget ügyvezetője elárulja néhány szakmai titkát, és azt is, hogy tapasztalatai szerint hogyan vesznek új autót a magyarok. Úgy látja, hogy elsősorban a származási ország szerint keresgélnek, de aztán érzelmi alapon döntenek.
Vágólapra másolva!
Az teljesen felújított és átkeresztelt Opel Sziget márkakereskedés április végén nyílt meg Szigetszentmiklóson Fotó: Polyák Attila - Origo

Horváth Zoltán, a Budapest Autószalon és a nemrég megnyílt Opel Sziget ügyvezetője a Daewoo majd a Chevrolet hálózatában kezdte az autóértékesítő pályafutását 2000-ben, ahol tíz évet töltött el értékesítési vezetőként. Emlékszik, hogy az ügyfelek nagyon örültek neki, amikor Chevrolet névre váltott a márka, és tömegesen hordták be az autóikat emblémacserére, de új vevőket nem igazán hozott be a kereskedésekbe ez a változás. Amikor elhagyta, korábbi sikereinek helyszínét, pár héttel később kapott egy felkérést a Chevrolet Magyarország akkori kereskedelmi igazgatójától. „Mit szólnánk ha adna nekünk egy autószalont" – meséli az autókereskedő.

Horváth Zoltán értékesítőből lett több autós brand márkakereskedője Forrás: Horváth Zoltán

Zoltánt összehozta a központ egy nem túl jól menő csepeli szatellit kereskedés tulajdonosával, aki szabad kezet adott neki és társának, Sponga Zsoltnak hogy ügyvezetőként vigyék az üzletét. Azonban az időzítés nem volt a legjobb, mert a szalon átvétele 2009-ben,„öt perccel a válság kirobbanása után" történt. Akkoriban 36 Chevrolet-kereskedés működött Magyarországon, és az a telephely, ahol lehetőséget kaptak, a sor legvégén kullogott az értékesítési darabszámokat tekintve. Miután Zoltánék átvették az irányítást, már a második hónapban bekerültek a legjobb három-négy, kereskedés közé aztán nem sokkal később már az első és a második hely között ingáztak.

Másképp állnak az ügyfelekhez, mint máshol Fotó: Polyák Attila - Origo

A jó értékesítési teljesítmény ismét feltűnt a Chevrolet Magyarországi importőrének, ezért felajánlották Zoltánnak és társának, Zsoltnak, hogy kaphatnak egy önálló dealer-szerződést a budaörsi központtól, ha találnak egy alkalmas ingatlant, ahol beindíthatnak egy márkakereskedést. Végül a Váci út 76.-80. alatt találtak egy megfelelő épületet, amit rögtön ki is béreltek négyen, ugyanis még két, korábbi kollégájuk is csatlakozott a vállalkozáshoz.

Milliós Opel napok május 12-13-án

A most következő hétvégén meghosszabbított nyitvatartással, és a listaárból akár milliós kedvezményekkel várja a vásárlókat az Opel Sziget márkakereskedés Szigetszentmiklóson.

Öt évre írták alá a bérleti szerződést azzal a céllal, hogy egy jól menő Chevrolet márkakereskedést fognak üzemeltetni az épületben. 2013 augusztusában nyitott meg a vadonatúj, igényesen berendezett, minden igényt kielégítő szalon, de nem örülhettek neki sokáig, mert decemberben jött a hidegzuhany egy körlevél képében. Ebben a General Motors bejelentette a partnereiknek, hogy a Chevrolet márka legkésőbb 2015-ig teljesen kivonul Európából.

Hogy miért vonult ki Európából a Chevrolet?

Zoltán szerint a csokornyakkendős márka megunta, hogy Európában sereghajtóként tekintenek rá, miközben a világ legnagyobb piacain (USA, Kína) az elsők között szerepel. Ezen kívül belátták, hogy az igényes vevők és a szigorú környezetvédelmi szabályozás miatt ez egy „macerás" piac.

A Chevrolet Cruze itthon is nagyon népszerű típusnak számított Forrás: Chevrolet

Az ügyvezető nem ért egyet azzal az általános véleménnyel, hogy azért vonta ki a márkát Európából a GM, mert kezdett vevőket elszívni a drágább márkája, az Opel elől. De azt elismeri, hogy az évek múlásával a Chevy egyre szebb és igényesebb autókat mutatott be, a Cruze-t például bátran oda lehetett állítani egy Astra mellé, a nem sokkal a kivonulás előtt bemutatott Trax pedig műszakilag ugyanaz az autó volt, mint a nagy sikereket elérő Mokka.

Új márkát kellett találni

Ott álltak egy kétszintes, 1500 négyzetméteres épülettel, vadonatúj szalonnal, profi szervizzel, használtautó-teleppel valamint egy, még közel öt évig tartó bérleti szerződéssel a nyakukon, és nem tudták, mihez kezdjenek. Új márkára volt szükségük. A helyi adottságok meghatározták, mely autómárkáknál próbálkozhatnak, mert a 20 legnagyobból 12-nek már volt a Váci úton kereskedése. Megkeresték a maradék nyolcat, ebből hatnál nem volt lehetőség csatlakozni a hálózathoz. Ellenben a Mitsubishi és a Fiat érdeklődését felkeltették, végül a háromgyémántos japán márka - amely aztán hozta magával a Subaru-t – lett a befutó.

Chevrolet után Mitsubishit kezdtek árulni Forrás: Mitsubishi

A sikerek ezúttal sem maradtak el, 2015-ben és 2016-ban is az Év Márkakereskedője díjat nyerték el a Mitsubishitől. Nem csoda, hogy 2016 szeptemberében a SsangYong már magától kereste meg a Budapest Autószalont, ahol tárt karokkal fogadták őket.Három hónap alatt annyi SsangYongot adtak el, amennyit egy teljes év alatt sem tudott senki az országban, így 2016-ban a koreai gyártó importőrétől is kiérdemelték az Év Márkakereskedője díjat. Zoltán szerint a márka több figyelmet érdemelne Magyarországon, mert „többet ad kevesebbért". A Tivoli, az XLV és a Korando is kedvező árú, jól sikerült modellek, és az új Rexton még meg sem érkezett.

És akkor hogy jött az Opel a képbe?

Horváth Zoltánnak mindig is a vágyai között szerepelt, hogy Opel gépjárműveket forgalmazhasson, mivel ez egy kifejezetten népszerű márka Magyarországon, és a General Motors bevált értékesítési rendszerét is ismerte, szerette. Ráadásul a chevy-s időkből a Budapest Autószalonnak megmaradt a jó kapcsolata a GM-mel. Megkérdezték a központot, hogy hol látnának szívesen egy új Opel-márkakereskedést Budapesten vagy a környékén. Ekkor merült fel a Szigetszentmiklóson egy eladósorba került, egykori Opel ( Molnár) márkakereskedés.

így néz ki a felújítás után a bemutatóterem Forrás: Opel Sziget

Komplett felújítás után 2017. április 25.-én nyílt meg az Opel Sziget névre átkeresztelt kereskedés az M0-s híd csepeli-halásztelki lehajtójánál, a II. Rákóczi Ferenc utca 57. szám alatt. Ebben a legújabb Opel-dizájn szerint berendezett bemutatóterem a gyár elvárasainak megfelelően már 300 nm-es, ami nagyobb a korábbi követelménynél. Azért kellett megnövelni az értékesítési teret, mert eleve sok típusa van a márkának, és idén nyáron érkezik például az új Insignia, a Crossland X és a jövő év elején pedig a Grandland X is.

Nem véletlenül van középponban a Mokka: igen népszerű a nemrég frissítésen átesett kis SUV Fotó: Polyák Attila - Origo

Horváth Zoltán hitvallása, hogy bármilyen márkával el lehet érni piaci sikereket Magyarországon, ha az jó gazdához kerül. Fontos, hogy a megfelelő embereket alkalmazza az adott kereskedés, mert ők azok, akik az érdeklődőből vevőt csinálnak. Az ilyen alkalmazottakat nem szabad elengedni, meg kell becsülni őket, minden áron.

Fotó: Polyák Attila - Origo

A cégvezető szerint - bár közhelynek hangzik - azért tudnak eladni ennyi autót, mert másképp állnak az ügyfelekhez, mint egy tipikus kereskedés. Pontosan úgy próbálják meg eladni az autót, ahogy a vevőjelölt meg szeretné vásárolni, kiszolgálják, és lesik minden kívánságát. Aki bejön a szalonba, azt nem hajtják el egy névjegykártya átadása és egy árlista kinyomtatása után, hanem az ügyfelek igényit részletesen megismerve, megpróbálják a maximális kiszolgálást biztosítani számukra.
(hiszen ami az ügyfélnek fontos az nekik is)

Milyen a tipikus magyar autóvásárló?

Zoltán szerint sokféle vevőtípus létezik, van például a „jóljárós" (aki mindig a legtöbb kedvezményre hajt), aztán ott van a domináns, a szociális, és végül az objektív. Minden típus másképp közelíti meg az autóvásárlást, de a vége mindig ugyanaz: a vevők 90 százaléka érzelmi alapon dönt, végül azt a kocsit veszi meg, amelyik a legjobban tetszik neki.

Horváth Zoltán hitvallása, hogy a jó értékesítőket nem szabad elengedni Fotó: Polyák Attila - Origo

Magyarországon - Zoltán szerint - a vevők aszerint választanak, hogy az adott autó márkája melyik országból származik. Egy francia, olasz vagy német autó-hívő sosem fog Mitsubishit venni. Az veszi meg, akinek addig is japán autója volt. Külön kasztot képez a japán autó-hívőkön belül a Subaru vásárlóközönsége. Ezt a márkát szinte csak az veszi, akinek már addig is Subaruja volt, és akinek tényleg kell a 4x4 hajtás.

Tágas és világos a 300 négyzetméteres bemutatóterem Fotó: Polyák Attila - Origo

Még mindig sok vásárló tart az olasz, a japán, spanyol autótól, az amerikaitól meg végképp, az automata váltóval szemben, még mindig sok az előítélet. „A hagyományok, a tapasztalatok és a régi beidegződések miatt a legtöbben a német autóban bíznak. Azért is olyan népszerű nálunk az Opel, mert már régóta egy mindenki számára elérhető német autónak számít"- teszi hozzá az ügyvezető.

(a cikk megjelenését az Opel Sziget támogatta)