Robogóval ment fel az autópályára, és ez még csak a kisebbik baj volt

Vágólapra másolva!
A közveszélyes, 52 éves férfit a Bács-Kiskun vármegyei rendőrök az M5-ösön kapcsoltak le.
Vágólapra másolva!

A Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság munkatársai február 21-én kora délután megállítottak egy segédmotorral közlekedő férfit az M5-ös autópályán. Kecskemét térségében igazoltatták a kiskunhalasi illetőségű sofőrt, aki lakcíméről indult és Lajosmizsére tartott nagykerekű robogójával. Kiderült, a férfi nem csupán szabálytalanul hajtott fel a sztrádára: 

egyrészt ittas volt, másrészt vezetői engedéllyel sem rendelkezett.

 Mivel a vele szemben alkalmazott alkoholszonda pozitív értéket mutatott, a járőrök előállították.

A férfit a főkapitányság helyszínelő- és balesetvizsgáló alosztálya ittas állapotban elkövetett közúti jármű vezetése miatt őrizetbe vette. Kihallgatását követően a nyomozást lezárták, és javasolták a gyanúsított bíróság elé állítását. Ennek érdekében az iratokat átadták az ügyészségnek. A férfi ellen szabálysértési eljárási is indult az engedély nélküli vezetés miatt, illetve azért, mert felhajtott az autópályára.