Az első koreai autó, amivel ingyen parkolhat

2016.03.30. 14:01

Ha nem is széles, de azért létező villanyautó-választékkal rukkoltak elő az európai és japán gyártók. Korea sokáig adós volt a konnektorról tölthető kocsikkal, de a Kia Soul EV-vel megjelent az első fecske. Egészen jól használható, hosszú a garanciája, sok tankolási, szervizelési és (zöld rendszámmal) parkolási költséget meg lehet spórolni vele, de ehhez először mélyen zsebbe kell nyúlni.

A Hyundai-Kia konszern az elmúlt évtizedben komoly offenzívát indított, melynek eredményeit az európai és részben a hazai piacon is tapasztalhatjuk. Egyre több a koreai autó az utcákon, ráadásul nem csak a jó ár-érték arány és a hosszú garanciaidő szól mellettük, tulajdonságaikkal is felzárkóztak az európai és japán mezőnyhöz. 

Jól mutat a szélvédő és az oldalablak sisakformája, a hűtőmaszkot lefalazták

Forrás: Ruschel Zoltán

Sajnos a Soul 2008-ban bemutatkozott első generációja még inkább a kivételek közé tartozott. Csak formájával tűnt ki vetélytársai közül a kicsit egyterűs, kicsit terepjárós kisautó, viszont többek között zajos utastere és kemény futóműve miatt is joggal kapott kritikát. Hat évvel később, 2014-ben aztán megérkezett az utód és a mérnökök sokat dolgoztak a kifogásolt problémák javításán.

Érdekes legyen, de ne ufó

Forradalmivá ugyanakkor a Soul EV névre hallgató teljesen elektromos kivitel megjelenése teszi, amelyet most mi is kipróbálhattunk. Leszámítva a tesztautó figyelemfelkeltő matricázását, külsejét tekintve az EV alig különbözik a belső égésű motoros változatoktól. Közelebbről nézve persze már feltűnnek a gyanús részletek.

Látványos, kicsit SUV-beütésű. Kipufogót ne is keressünk rajta

Forrás: Ruschel Zoltán

Először is az elején szinte egyáltalán nincsenek légnyílások, a hűtőmaszk helye be van falazva. A lökhárító megváltozott, és a benne lévő ködlámpákat is áthelyezték. Ugyanezt a műveletet a hátuljánál is elkövették, de az összhatást ezek drasztikusan nem befolyásolták. Az elektromos verzió alapból grafitszürke, de érdemes a kéttónusú fényezést választani. A tesztautó törtfehér-türkiz kombinációja nekem kevésbé jött be, ellenben egy fekete-piros párosítás már elég vagány lehet élőben.

Az első kerekek fölött és a hátsó ajtón megjelenő „ECO Electric“ felirat, no és a klasszikus tanknyílás hiánya végképp egyértelművé teszi, miért is más ez a Soul, mint a többi. Hétköznapi fizimiskája egyben ütőkártyája is lehet,  hiszen vannak, akik idegenkednek az alternatív hajtású járművek sokszor futurisztikus formáitól. Az autó amúgy egyáltalán nem nagy, kicsivel négy méter feletti hosszával a kisautók és a kompaktok közé ékelődik - de azokénál magasabb építéssel.

Helyből nincs hiány

Az utastérben folytatódik a józan formavilág, ám a leghamarabb az tűnik fel, milyen tágas belül. Ezt nem kempingszékek beszerelésével érték el, elöl és hátul egyaránt kényelmes, vastag párnázású ülések fogadnak. Egy 185 centi magas sofőr nyugodtan beülhet maga mögé, és ha nem is terpeszkedhet, a fejének és lábának is elegendő hely jut. A tágasságot a térérzet is fokozza, amihez sokat hozzátesz a koromfekete helyett világosszürke műszerfal és kárpitozás.

Egyszerű, de jól használható a műszerfal

Forrás: Ruschel Zoltán

Pluszpont, hogy a sokszor várfalként tornyosuló műszerfal itt egyáltalán nem tolakodó, az ajtók is viszonylag távol vannak. SUV-szerűségről lévén szó, az első ülések még teljesen leengedett állapotban is magasan vannak, a pedálokat inkább felülről kell taposni, mint egy zongorán. Hátul kellemesen döntött a háttámla, az ülőlap sem rövid, így bárhová is ülünk, kellemesen telnek az utazás percei.

Hátul is egész jól el lehet férni, a funkció nélküli kardánalagút kevés helyet rabol

Forrás: Ruschel Zoltán

Mindezekért az egymásba passzírozott csomagok fognak lakolni, a raktérben ugyanis nincs sok hely. Elég magasan van a rakodóperem, de legalább a hátsó ülések közel síkba dönthetők, az álpadlót kivéve pedig öblösebbé válik a tér, ráadásul hűtődobozhoz kapunk elektromos csatlakozót is. A beltér egyébként egyszerű formákat vonultat fel,  és bár nyoma sincs a szigorú németes szögletességnek, meglepően célszerű minden, az ergonómia is egész jó. A műszerfal nagy része puha, az ajtókon bőrbetétek vannak, a speciális fehér dekorelemek pedig a gyár ígérete szerint fognak kopni és karcolódni.

Lássuk a kütyüket!

Hagyományos műszerek helyett egy színes OLED képernyőt nézhetünk magunk előtt, ami két kör alakú és egy információs részből áll. Itt látjuk a fogyasztás és a visszatermelés mértékét, a hatótávot, az akkumulátor töltöttségét, illetve a sebességet, középen pedig a fedélzeti komputer opciói között válthatunk a kormányról. Sajnos a középkonzolon lévő infotainment rendszer már nem ennyire látványos.

Kívülről is látható, hogy áll a töltés

Forrás: Ruschel Zoltán

Bár a kijelző szép nagy, de viszonylag alacsony felbontása és a menürendszer kissé kusza és néhol logikátlan felépítése levon az élvezetből. Okostelefonnal csak alapszinten barátkozik, így Bluetooth kihangosításra és zenelejátszásra van lehetőség USB és AUX segítségével. Sajnos a ma oly divatos tükrözés funkció nem érhető el. 

A váltó előtti tárolóban dupla 12 voltos csatlakozó várja az energiára éhes eszközöket.  Jó ötlet ez, mivel a beépített navigáció nem mindig áll a helyzet magaslatán, továbbá a teljes rendszerrel egyetemben nem tud magyarul. Zenehallgatáskor az első ajtókban lévő hangszórók kerete különböző színben és intenzitással, ritmusra villog, akárcsak az elődmodellben, de ez szerencsére a bazári funkció kikapcsolható.

Búcsú a berregéstől

A Soul EV erénye a vezetés közben nyújtott élmény, de ezúttal nem sportosságra, hanem a relaxációra gondolok. Csak élvezni kell a tágas teret, de a sofőr dolga is annyira egyszerű, hogy ennél már csak az önvezető autó lehet jobb. Rögtön feltűnik a döbbenetes csend, városi sebességnél is csak minimális gördülési zaj hallatszik, amit a bekapcsolt rádió simán elnyom. Az elektromotor gyakorlatilag soha nem hallható, még padlógázos gyorsításnál vagy fékezés közbeni visszatermeléskor sem. 

A B-vel nagyobb motorféket választhatunk. Sok korai villanyautóval ellentétben mára általános a parkolófokozat

Forrás: Ruschel Zoltán

Ha országútra, esetleg autópályára merészkedünk, akkor a szélzaj lesz a domináns, ám ez sem vészes. Fokozza a hatást, hogy a beltér elemei még rossz úton sem szólalnak meg, semmi nem nyikorog, még nagy hidegben sem. Az egyenletes, rángatásoktól mentes haladás a csönddel párosítva kifejezetten nyugtatólag hat a sofőrre és az utasokra. Városban amúgy ajánlott a D helyett B fokozatot használni, ilyenkor ugyanis erőteljes elektromos motorféket kapunk (természetesen a féklámpa ilyenkor is bekapcsol), ami nagyobb hatásfokú visszatermelést eredményez. 

Ezenfelül a fékeket is komolyan kímélhetjük,  ha valaki kitapasztalja a gázpedál működését, akkor menet közben szinte sosem kell a fékhez nyúlni. Ellentétben például a BMW i3-mal, a Soul EV a hagyományos automatákhoz hasonlóan kúszik, tehát a teljes megálláshoz azért kell a fékpedál is.

Tartja a forgalom ritmusát, sőt!

A teszt során kipróbáltam a 145 km/h-s végsebességet is, ezt meglepően gyorsan eléri és erőlködés nélkül tartja is, de elsősorban a város az igazán neki való környezet. A kormány rásegítése három fokozatban állítható, visszajelzést egyiknél sem kapunk igazán. Különösebb panasz a futóműre sem lehet, a bő 1,5 tonnás saját tömeg és az viszonylag ballonos gumik kombinációja elég ügyesen elnyeli az úthibákat.

Búgás vagy kerregés helyett néma csend, és komoly nyomaték elinduláskor: szerethető a villany-Kia. Még ha közel sem Tesla-dinamikájú

Forrás: Ruschel Zoltán

Noha a padló alá, a két tengely közé tett akkumulátor jót tesz a súlyelosztásnak és a súlypontnak is, azért a Soul EV nem igazán kanyarvadász járgány, ez a kategória amúgy sem erről szól. A villanymotor 81,4 kilowattja (109 lóereje) nem tűnik ugyan egetverőnek, de más a helyzet, ha az „alapjárattól“ azonnal hadrendbe álló 285 Nm-s nyomatékát is számításba vesszük. 

A Soul robbanékonysága bőven elegendő a normális közlekedéshez  (álló helyzetben 11,3 másodperc alatt gyorsul százra), én például szinte sosem kapcsoltam ki az ECO üzemmódot, mert így is megfelelő a dinamika. Főleg este okoz kellemes meglepetést a hagyományos vetítőlencsés technikája ellenére igen jó fényszóró, a mögöttünk jövők pedig a látványos, részben LED-es lámpa látványában gyönyörködhetnek.

Számolgatjuk a kilométereket

Ma az elektromos autók rákfenéje egyértelműen a hatótáv, és ebből a szempontból a Kia sem áll annyira jól. Noha a 29 kWh-s telepnél csak a Tesla és az időközben frissített Nissan Leaf kínál többet, ez nem látszik meg a megtehető kilométereken. Hiába van szó ultramodern, lítium-polimer akkumulátorról, ezzel is elsősorban a városban tudunk furikázni.  Az autó még téli időjárásnál volt nálam, teletöltve a gyárilag megadott 200 kilométer helyett 120-130-at jelzett a műszerfal. Pozitív, hogy ezt tényleg tudta is az autó - a kijelzés pontos, mi több, inkább a javunkra csal.

Nem túl nagy, de használható csomagtartó...

Forrás: Ruschel Zoltán

Hegymenetben azért a frászt hozza az emberre: amikor elindultam vele Dobogókőre, vészesen zuhanni kezdtek a számláló értékei, így inkább visszafordultam. Már csak 30 kilométert mutatott, becéloztam hát egy belvárosi töltőoszlopot. A lejtőkön végig visszatermeléssel jöttem, ráadásul utólag tudtam meg, hogy 40 kilométerre voltam a céltól. Aztán a töltőhöz érve kiderült, hogy 15 kilométer maradt az akkuban, igaz, a spórolás érdekében a fűtést kikapcsoltam, és finoman, de a forgalmat abszolút nem föltartva közlekedtem.

... a padló alatt töltőkábelekkel

Forrás: Ruschel Zoltán

Egy belső égésű motoros autó után szokni kell, hogy az elmúlt percek aktuális terhelése függvényében szélsőségesen változik a kiírt hatótáv, és még inkább azt,
hogy bosszantóan gyér a hazai infrastruktúra – bár bővülget azért. Tölteni egyébként normál hálózatról, ELMŰ-oszlopokról és CHAdeMO csatlakozójú gyorstöltőről is lehet, utóbbi 15 perc alatt 84 százalékra pumpálja az akkut.  A kábeleket az autó orrán lévő, csak leállított motornál nyitható fedél mögött tudjuk csatlakoztatni.

Kapaszkodjon meg: tízmillió forint

Tesztünkön kiderült, képességei alapján a Soul EV megállja helyét az új villanyautók között. Ám első számú vetélytársa, a Nissan Leaf szerte a világon sokkal népszerűbb, nagyobb a csomagtere, ráadásul 700 ezer forinttal olcsóbb is. Az elektromos Kiáért összesen 9,8 millió forintot kell a kasszánál hagyni, ami bizony húzós összeg egy ekkora autóért. Más kérdés, hogy a konkurenciával szemben így sem áll olyan rosszul, még a parányi Volkswagen e-up sem vihető el nyolcmillió forint alatt.

Részleteiben jópofa, és korrekt összeszerelésű, de eszébe ne jusson senkinek egy "hagyományos" tízmilliós autóhoz hasonlítani

Forrás: Ruschel Zoltán

A Soul EV egyetlen kivitelben létezik, amit teletömtek extrákkal, a hét légzsáktól kezdve az ülés- és kormányfűtésen át a tolatókameráig, egyedül a bőrkárpit opció. Sajnos modern vezetéssegítő rendszerek egyáltalán nem kérhetők hozzá,  így radaros tempomat, sávtartó, ráfutásgátló még felárért sincs. A fedélzeti multimédián is lehetne még mit modernizálni, viszont kényelme, tágassága és csendessége tényleg elsőrangú. 

Zöld rendszámmal vonzóbb

Ne felejtsük el a fenntartási költségeket, a villanyautók aduászát. A szervizelés például jóval olcsóbb és egyszerűbb, alig van kopóalkatrész, a fék többszörös élettartamú, el lehet felejteni az olaj- és gyertyacseréket, nem is beszélve az olykor bedöglő turbókról vagy kettős tömegű lendkerekekről. A Soul EV-re ráadásul él a Kia nagyvonalú, 7 éves vagy 150 ezer kilométeres garanciája, beleértve az akkut is.

A kijelölt töltőhelyen mindenképp ingyen állhat, de ha kiváltják a zöld rendszámot, egész Budapesten díjmentes a parkolás

Forrás: Ruschel Zoltán

De ez még elég sovány érv ahhoz, hogy valaki kiadjon tízmillió forintot egy ideális esetben 200 kilométeres hatótávolságú autóért (nálunk eleve inkább használtan lehet nagyobb létjogosultsága). Mindjárt más viszont a helyzet, ha számításba vesszük, hogy sosem kell drága benzint tankolni a kúton,  ami még az otthoni garázsban töltve is komoly megtakarítás, az ingyenes töltőpontokon pedig egyenesen főnyeremény.

A kényelmetlenségek ismeretében ez még mindig kevés ösztönző, de ne feledjük, a Kia jogosult a zöld rendszámra (igaz, a tesztautóét egyelőre nem cserélték le). Így kapásból ingyenes vele a parkolás - erre a cikkünkre kattintva megtudhatja, mennyit spórolhat vele. Emellett az állam belengetett további kedvezményeket, például egyes helyeken szabad buszsávhasználatot és dugódíjmentességet is, de ártámogatásra is szükség lenne ahhoz, hogy a Soul EV és társai tömegesen elterjedjenek.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK