Grönholm másodszorra nyert, a Peugeot duplázott

Vágólapra másolva!
A Peugeot elsöprő sikerét hozta a rali-világbajnokság második futama, amelyen végül Marcus Grönholm került ki győztesen a téli futam specialistái közül. A 2000-es bajnok maga mögé utasította a címvédő Harri Rovanperät. Annak ellenére, hogy a nem skandináv pilóták az esélytelenek nyugalmával kocsikázgattak a hófalak közt, a két finn után csak a hetedik helyen következett újabb északi pilóta, a csodapáros Janne Touhino, Petri Vihavainen személyében.
Vágólapra másolva!

"Nagyon örülök, hogy ismét nyerni tudtam, ráadásul ennyire a szezon elején. A tervet, hogy a második napon szerezzek előnyt, teljes mértékben sikerült megvalósítani, így az utolsó nap már elég kényelmesre sikeredett. A 206-os minden tekintetben megállta a helyét, tökéletesen működött. Azzal is elégedett vagyok, hogy ezen a vegyes borításon is kiválóan mentünk" - mondta Grönholm. "Ez a Peugeot versenye. Persze jó lett volna, ha közelebb vagyok Marcushoz, és harcolhattam volna második Svéd-rali elsőségemért, de így is elégedett vagyok. A második nap nem ment úgy, ahogy kellett volna, valahogy nem éreztem a borítást" - elemzett a tavalyi győztes.

Carlos Sainz, ahogy azt megszokhattuk, ismét dobogóra állhatott. Ez volt hét év alatt a hatodik alkalom, hogy a spanyol az első háromban végzett, de ezúttal tetemes, két és fél perces hátránnyal ért célba, amin nem is csodálkozott, hisz egyetlen gyorsaságit sem nyert. Az utolsó nap óriási harc folyt a harminckilenc éves madridi és Richard Burns között, de Sainz végül tizenöt másodperccel gyorsabb volt az angolnál. "Jól kezdtünk, mert feltört és elolvadt a jég, a murvás út pedig feküdt nekem, viszont a szegecseinket szép lassan elvesztettük. Egyszer csak éreztem, hogy defektes a bal első kerekünk, ami nem lett volna baj, de nem működött a 'defekt elhárító rendszer'. Egy kicsit aggódtam, de végül minden jóra fordult. Ahhoz, hogy itt nyerni tudj, három dolog szükségeltetik: jó autó, jó gumi és tökéletes teljesítmény. Nálam a tökéletes teljesítmény hiányzott" - tartott önkontrollt a kétszeres világbajnok Sainz.

A Peugeot vezérinek nagy megelégedésére Richard Burns is összekapta magát, és eggyel megjavította tavalyi ötödik helyezését, amely óriási javulás a Monte-Carlo-ralin mutatott teljesítménye után. "Az utolsó nap megpróbáltam felzárkózni Carloshoz, de gyakorlatilag lehetetlen volt. Viszont rengeteget tanultam az autóról, amely most már elég kényelmes. Sőt, ezt a futamot illetően a leggyorsabb időmet produkáltam vele" - örvendezett a világbajnok.

A két McRae futott be az utolsó két pontszerző helyre, de ezúttal Alister megelőzte bátyját, Colint. "Mindent bele kellett adnunk az utolsó nap, de belecsúsztunk egy árokba, és húsz másodpercet vesztettünk. Miután a második napon is összeszedtünk egy komolyabb hátrányt, még a pontszerző hely is kérdésessé vált. De összeszedtük magunkat, és a kitartásunk jutalma a hatodik hely lett. Ez a pont döntő lehet a vb-sorozat vége felé."

Korábban:

Grönholm nyerte a Svéd-ralit

Kovács Iván