Talmácsi bravúros negyedik helye Rióban

Vágólapra másolva!
Szenzációs sikert ért el a gyorsasági motoros világbajnokság Brazil Nagydíján Talmácsi Gábor: a 125 kcm-es kategóriában induló magyar versenyző a negyedik helyen végzett, s ezzel pályafutása legjobb eredményét érte el. Tóth Imre a 28. lett. Az olasz Valentino Rossi megint győzött a MotoGP-ben, s négy futammal a zárás előtt már világbajnok.
Vágólapra másolva!
Talma lendületben

Csakúgy, mint két héttel ezelőtt Portugáliában Talmácsi vezette két körön keresztül a világbajnoki futamot. Sajnos Hondája teljesítménye még mindig lemarad a gyári Apriliáktól, ezért a második, majd a harmadik helyre csúszott vissza később.

Ezt a pozícióját a verseny közepéig stabilan tudta tartani, majd Azuma félelmetes tempót diktálva elindult a középmezőnyből és megelőzte Talmát, aki így a negyedik helyre csúszott vissza. Ezt azonban meg tudta tartani és így pályafutásának legjobb eredményét produkálva, fantasztikus teljesítménnyel végzett a negyedik helyen.

A magyar versenyző ezzel az eredményével 13 világbajnoki pontot szerzett. Ebben az évadban összesen 19 pontja van.

Talmácsi Fan Clubhttp://forum.origo.hu/forum/forum?act=show&fid=27466

"Már az is nagyszerű eredmény volt részemről, hogy sikerült a harmadik helyről indulnom a mai versenyen. A startom nagyon jól sikerült, így ki tudtam előzni az első sorból induló versenyzőtársaimat. A pálya akkori körülményeinek megfelelően kihoztam a legtöbbet a versenygépemből" - árulta el Talma. "A végén már nem akartam kockáztatni a negyedik helyemet, lehet, hogy egy kicsit többet bevállalok, akkor összejött volna egy pódium, de most inkább a biztosra mentem. Ez életem legjobb eredménye, nagyon boldog vagyok."