Németország északi részén legfeljebb akkor barnul le az arra tévedt turista, ha nyaralását történetesen a szolárium falai között tölti, hiszen az égi "hősugárzó" úgy bujkál a felhők között, mintha legalábbis megsértődött volna a helybeliekre. Az Opel pedig pontosan itt, azon belül is a lenyűgöző kikötőváros, Hamburg környékén kerített sort legújabb büszkesége, a Tigra TwinTop menetpróbájára. Persze a szervezők észjárásában azért találni logikát, mivel esőnapon a kupé-kabrió acélteteje bizonyíthatja, hogy rajta ugyan nem fog ki a legelszántabb égi áldás sem. Minket azonban kegyeibe fogadott az időjárás, és átadhattuk magunkat a nyitott autózás felemelő élményének.
Időjárás-függetlenség
A kocsit gombnyomásra (az ablakemelők mögötti kapcsolóval), mindössze 18 másodperc alatt szabadíthatjuk meg feleslegesnek ítélt "testrészétől". A vezetőnek csupán egyszerű mozdulatsort szükséges elvégezni (kézifék behúzása, gyújtáskulcs elfordítása, valamint a szélvédőkeret két oldalán egy-egy reteszelőkar kioldása), a többit az elektro-hidraulikus mozgatószerkezet megoldja. Ráadásul a francia Heuliez által kidolgozott mechanizmus helytakarékos módon hajtogatja össze az acéltetőt: a vaskos "C-oszloppa" együtt a hátsó szélvédő csaknem függőlegesen kerül a csomagtartóba, míg az első rész vízszintesen fölé siklik. Tehát a cicababáknak ezentúl szükségtelen azon tépelődni, hogy a hétvégi kiruccanáshoz a hajszárító-készlet, vagy a sminkbőrönd nélkülözhetetlenebb. Egyiket sem kell otthon hagyni, mert a poggyásztér befogadóképessége így is 250 literes és a versenytársakéval ellentétben teljes belmagassága kihasználható. Amikor pedig a Tigra zárkózott személyisége kerül előtérbe, kategóriájában egyedülálló mennyiségű holmit (440 liter) képes elnyelni a csomagtartó. Ehhez még adjuk hozzá az ülések mögötti 70 literes tárolórekeszt, s bizony a középkategóriás limuzinok is a föld alá süllyedhetnek szégyenükben - az igazsághoz azért hozzátartozik, hogy az új Tigra szigorúan kétüléses. Egyébiránt a tetőhöz hasonlóan a csomagtérfedél is elektro-hidraulikus módon, az utastérből, vagy a hátsó lökhárító krómozott peremén található gomb érintésével nyitható. Lezárni viszont kizárólag utóbbi nyomva tartásával lehet, ezért mindenképpen ki kell szállni hozzá.
Élményküszöb
Mivel a Tigra vásárlóközönségét javarészt a gyengébbik nem képviselői alkotják, a motorválaszték kialakításakor is inkább rájuk, mint a teljesítményorientált machókra gondoltak. Ennek tükrében pedig a Twinport technikát (változó szívószelep-vezérlés és nagyarányú kipufogógáz visszavezetés) alkalmazó, 1364 köbcentis egység is jól megbirkózik a feladattal, 90 lóereje kényelmesen viszi a kupé-kabriót. Persze lendületesebb autózáskor, vagy merészebb előzéseknél ajánlott keményen hajszolni a motort, és sűrűbben használni a sebességváltót. A gyári adat szerint "kíméletes üzemmódban" 6,1 literes átlagfogyasztást regisztrálhatunk. Az 1,8 literes, változó szívócső-hosszúságú erőforrás élénkebben pörög fel és attól sem rezel be, amikor hegyi szerpentin "tornyosul" elé. Sőt, minden igyekezetével azon van, hogy élvezetesé tegye a kanyargást - az izmosabb modell például ércesebb hangú, krómozott végű kipufogódobot kapott. Alapfelszerelésként mindkét erőforráshoz ötfokozatú manuális sebességváltót társítanak, de az 1,4-es változathoz kérésre Easytronic robotizált erőátviteli egység is kérhető. A futómű egyenesen az Opel Corsa GSi-től származik, amelyet a Tigrához dinamikusabbra hangoltak: elöl 5, hátul 20 mm-rel leültették, a nyomtáv 28 mm-rel szélesebb és feszesebb a lengéscsillapítás. A kocsi viselkedése biztonságosan alulkormányzott, hogy vezetése a gyengébb képességű pilótáknak se okozzon váratlan meglepetéseket - szükség esetén blokkolásgátló, vészfékasszisztens és menetstabilizáló rendszer segít kordában tartani az autót. Az apróbb úthibákat ügyesen lépi át az Opel, véleményem szerint a hazai körülmények között is megfelelően helytáll majd az élménymasina, a hölgyek pedig bizonyára tudomást sem vesznek arról, hogy a merev karosszéria közben keményen birkózik a csavarási erőkkel. A temperamentumosabb vezetők 2005 tavaszáig legyenek türelemmel, hiszen akkor sportfutómű is felkerül az opciós listára.
Sikervárományos
Az Opel Tigra TwinTop élményautó a karosszéria-specialista Heuliez nyugat-franciaországi üzemében, Cerizay városban készül, ahol teljes kihasználtság esetén napi 200 jármű a maximális kapacitás. Nálunk szeptemberben indul az Enjoy, Cosmo és Sport felszereltséggel választható Tigra értékesítése, az autó alapára pedig vélhetően a németországihoz közelít majd, azaz valamivel négymillió forint feletti összegre számíthatunk. A kocsi sikerének pedig a csábos forma biztosan nem vet majd gátat, hiszen úgy csavarja el a szebbik nem fejét, mint egy ragyogó gyémántgyűrű...
Tóth Zoltán Zsolt
(Autó-Motor)
Apa driftelni tanul - Toyota GT86-menetpróba
Bokszermotor van az orrában, hátul hajtja a kerekeit, kívánatos kupéformája van és mindezek ellenére Toyota embléma van az elején. Nem tévedés, a világ egyik legnagyobb ...
Apa driftelni tanul - Toyota GT86-menetpróba
Bokszermotor van az orrában, hátul hajtja a kerekeit, kívánatos kupéformája van és mindezek ellenére Toyota embléma van az elején. Nem tévedés, a világ egyik legnagyobb ...
Apa driftelni tanul - Toyota GT86-menetpróba
Bokszermotor van az orrában, hátul hajtja a kerekeit, kívánatos kupéformája van és mindezek ellenére Toyota embléma van az elején. Nem tévedés, a világ egyik legnagyobb ...
Végtelen kínlódás a divatos matt fényezés
A legújabb hóbort a matt fényezés, olyan népszerű, hogy az autógyártók is rákaptak, plusz pénzért minden álmot valóra váltanak. A feketénél ma már népszerűbb a fehér, a ...
Két hengerrel is megy - Audi A3 menetpróba
Bár nem látszik rajta, a kompakt Audi minden porcikájában megújult, 1,4-es motorja például már hengerlekapcsolást is tud. A következő Golf technikáját hordozza csak ...
Kupénak látszó dísztárgy - Opel Astra GTC dízel-teszt
Minden idők legszebb háromajtós Astráját rajzolta meg az Opel, mellyel rendületlenül próbálja meg betölteni a kínálatban egy valódi kupé fájó hiányát. Erre minden ...
A dögös őskövület - VW 1300 (1968)-teszt
Túlélte a háborút, utána a szebb, jobb és modernebb autókat, az ezredfordulót, sőt a lelkes rajongóknak hála még saját magát is. Valószínűleg az apokalipszist is túléli, ...
Autólogó-történelem III. - A Porschétól a Wartburgig
Az autók emblémáit a gyerekek is felismerik, ezek az évszázados jelvények komoly értéket képviselnek az autógyártók számára, de mennyit tudunk róluk? Háromrészes ...
Egy ideges mozdulat is elég a megpörgéshez - hátsókerék-hajtású autók vezetése
A jogosítvány birtoklása még nem jelenti, hogy bármilyen autót kellő biztonsággal tudunk vezetni. Sorozatunk első részében azt vesszük végig, mire kell odafigyelni a ...
Pillesúlyú behemót - Mazda CX-5 2.0 AWD-teszt
A CX-5 minden porcikájában új fejlesztés, a jövőben minden Mazda erre a technikára épül majd. Főleg az alacsony fogyasztáson és a kis tömegen érhető tetten az új ...
Így néz ki a legvadabb Porsche
Jövő ősztől lesz kapható a konnektorról is tölthető 770 lóerős Porsche 918 Spyder.
Rugalmasabb, de drágább lesz a műszaki vizsgáztatás
Ideiglenes rendszámot kapnak a versenyautók, részecskeszűrővel mehetnek külföldre a régebbi buszok, és némileg rugalmasabb lesz a vizsga határidejének kezelése is. ...
Guruló bárszék a Hondától
Az Uni-Cub nevű széket testsúlyáthelyezéssel lehet irányítani, különlegessége a minden irányba mozgatható hajtott kerék.
Aki tovább vadította a Mustangokat
Carroll Shelby 89 év alatt volt vadászpilóta, Le Mans-győztes autóversenyző, sikeres konstruktőr és farmer is, de nem a csirkéivel és chilipaprikáival lett világhírű, ...
Ejtőernyő nélkül ugrott le 730 méter magasból
Gary Connery angol kaszkadőr a repülőmókusok módszerét alkalmazta.
Nyomtasson villáskulcsot!
Alkatrészeket és fogpótlást is lehet készíteni 3D-nyomtatókkal egy zuglói műhelyben.
Miért nem hagyja a francba a megszorításokat Európa?
Miért nincs alternatívája a megszorításoknak, merre vezet Orbán magyar útja?