A sarki zöldségesek, munkavezetők ideális autója. Sokan beleférnek, raktere is van jókora, ráadásul alig fogyaszt. Az 1.9-es dízellel persze nehézkesen is mocorog a Volkswagen Transporter Mixto, de ez az, ami abszolút elnézhető neki.
Sanyibá' a sarkon dolgozik. Nem, semmi köze az ősi mesterséghez, ő csupán egy mezei zöldséges, kialakult vevőkörrel, éjjel-nappal nyitva tartó üzlettel. Sose beszélgettem el vele igazán, csak vélelmezem, hogy otthon család várja. Azt se tudom, Sanyibá' a lelke mélyén milyen autóra vágyik, de én a helyében biztos olyat szeretnék, amivel 1. a nagybaniról gond nélkül a boltba szállítmányozhatnék egynapi árumennyiséget, 2. amibe a pereputtyot is simán be tudnám hajtogatni.
Sanyibáként az egyetlen racionális választás tehát egy teherautónak minősülő dobozos áruszállító. Igen ám, csakhogy az adóhatóság 2003. január 1-től áfakötelessé minősítette a két sor üléssel rendelkező, zárt áruszállítókat, alaposan, negyven százalékkal visszavetve a szegmens eladásait. Pedig az előző Transporter-generációból, a T4-ből a vegyes felhasználású Mixtót és Transvant vitték itthon a legjobban, hatvan százalék ebből a két modellből ment el.
Egészen addig, míg fentről meg nem érkezett az ukáz. A Sanyibák bosszankodtak, de a biznisznek mennie kellett tovább, így vásároltak rendes teherautókat, amelyekkel magányosan rótták a várost/országutakat. Rájuk is gondolva a Porsche Hungaria az év elején jelentkezett a hírrel, hogy ismét kapható a Mixto, nulla forintos regisztrációs adóval és visszaigényelhető áfával.
Minthogy a szabályozás nem változott, a végeredmény nagyüzemi trükközés következménye. Az előző generációnál úgy volt, hogy válaszfalat építettek az ülések és a raktér közé, az új Mixto esetében azonban teljesen más a koncepció. Az alapot az új T5-ös duplakabinos, alvázas felépítménye jelenti, erre kerül rá az eredeti Transporterről másolt, Tatabányán fröccsöntött műanyagdoboz. Ilyen konstrukciót a világon sehol máshol nem forgalmaznak, hungarikum a javából, bújjunk hát Sanyibá' bőrébe, s nézzük, mit tud.
Apa driftelni tanul - Toyota GT86-menetpróba
Bokszermotor van az orrában, hátul hajtja a kerekeit, kívánatos kupéformája van és mindezek ellenére Toyota embléma van az elején. Nem tévedés, a világ egyik legnagyobb ...
Apa driftelni tanul - Toyota GT86-menetpróba
Bokszermotor van az orrában, hátul hajtja a kerekeit, kívánatos kupéformája van és mindezek ellenére Toyota embléma van az elején. Nem tévedés, a világ egyik legnagyobb ...
Apa driftelni tanul - Toyota GT86-menetpróba
Bokszermotor van az orrában, hátul hajtja a kerekeit, kívánatos kupéformája van és mindezek ellenére Toyota embléma van az elején. Nem tévedés, a világ egyik legnagyobb ...
Végtelen kínlódás a divatos matt fényezés
A legújabb hóbort a matt fényezés, olyan népszerű, hogy az autógyártók is rákaptak, plusz pénzért minden álmot valóra váltanak. A feketénél ma már népszerűbb a fehér, a ...
Két hengerrel is megy - Audi A3 menetpróba
Bár nem látszik rajta, a kompakt Audi minden porcikájában megújult, 1,4-es motorja például már hengerlekapcsolást is tud. A következő Golf technikáját hordozza csak ...
Kupénak látszó dísztárgy - Opel Astra GTC dízel-teszt
Minden idők legszebb háromajtós Astráját rajzolta meg az Opel, mellyel rendületlenül próbálja meg betölteni a kínálatban egy valódi kupé fájó hiányát. Erre minden ...
A dögös őskövület - VW 1300 (1968)-teszt
Túlélte a háborút, utána a szebb, jobb és modernebb autókat, az ezredfordulót, sőt a lelkes rajongóknak hála még saját magát is. Valószínűleg az apokalipszist is túléli, ...
Autólogó-történelem III. - A Porschétól a Wartburgig
Az autók emblémáit a gyerekek is felismerik, ezek az évszázados jelvények komoly értéket képviselnek az autógyártók számára, de mennyit tudunk róluk? Háromrészes ...
Egy ideges mozdulat is elég a megpörgéshez - hátsókerék-hajtású autók vezetése
A jogosítvány birtoklása még nem jelenti, hogy bármilyen autót kellő biztonsággal tudunk vezetni. Sorozatunk első részében azt vesszük végig, mire kell odafigyelni a ...
Pillesúlyú behemót - Mazda CX-5 2.0 AWD-teszt
A CX-5 minden porcikájában új fejlesztés, a jövőben minden Mazda erre a technikára épül majd. Főleg az alacsony fogyasztáson és a kis tömegen érhető tetten az új ...
Így néz ki a legvadabb Porsche
Jövő ősztől lesz kapható a konnektorról is tölthető 770 lóerős Porsche 918 Spyder.
Rugalmasabb, de drágább lesz a műszaki vizsgáztatás
Ideiglenes rendszámot kapnak a versenyautók, részecskeszűrővel mehetnek külföldre a régebbi buszok, és némileg rugalmasabb lesz a vizsga határidejének kezelése is. ...
Guruló bárszék a Hondától
Az Uni-Cub nevű széket testsúlyáthelyezéssel lehet irányítani, különlegessége a minden irányba mozgatható hajtott kerék.
Aki tovább vadította a Mustangokat
Carroll Shelby 89 év alatt volt vadászpilóta, Le Mans-győztes autóversenyző, sikeres konstruktőr és farmer is, de nem a csirkéivel és chilipaprikáival lett világhírű, ...
Ejtőernyő nélkül ugrott le 730 méter magasból
Gary Connery angol kaszkadőr a repülőmókusok módszerét alkalmazta.
Nyomtasson villáskulcsot!
Alkatrészeket és fogpótlást is lehet készíteni 3D-nyomtatókkal egy zuglói műhelyben.
Miért nem hagyja a francba a megszorításokat Európa?
Miért nincs alternatívája a megszorításoknak, merre vezet Orbán magyar útja?