Ezt a tesztet el lehetett volna úgy is intézni, hogy egy korábbi A4-es Audi tesztjét bemásoljuk, és kicseréljük a nevet. Az Exeo azonban egy modernebb dízelmotorral több a régi A4-esnél.
![Fotó: Hajdú D. András [origo] Fotó: Hajdú D. András [origo]](http://static9.origos.hu/i/0911/20091104seatexeo6.jpg)
Az új csúcsmodellnél a Seat nem bízott semmit a véletlenre. A korábbi A4-es Audi Seat Exeóként is jó autó
(Még több fotó a galériában. Kattintson a képre!)
Mit lehet írni egy olyan modellről, amely szinte ugyanebben a formában már négy éve járt nálam? Körülbelül ugyanazt, mint négy éve, beszámítva, hogy közben a vetélytársak is erősödtek. Nem változott semmi, csak a motor lett más, meg a márkajelzés az orrán. Ha egészen pontosan akarnék fogalmazni, akkor még az orr és a farrész átformálása mellett azt is meg kéne jegyeznem, hogy a műszerfal is kicsit más, de nagyjából akkor is elmondható, hogy a Seat Exeo a régi A4-es Audi.
A spanyolok jól befürödtek a harmadik generációs Toledóval. Amikor kijött, az jutott róla eszembe, hogy olyan benga, mint a Renault Vel Satis. Nagyjából ugyanolyan gyorsan el is tűnt az érdektelen autók süllyesztőjében. A Seatnak tehát gyorsan kellett valami a pótlására, és van egy olyan érzésem, hogy nem volt meg a fejlesztéshez szükséges sok-sok millió euró. Meghozták tehát az egyik legértelmesebb döntést.
![Fotó: Hajdú D. András [origo] Fotó: Hajdú D. András [origo]](http://static8.origos.hu/i/0911/20091104seatexeo7.jpg)
Nem lett szebb, de könnyebben elérhető
Hogyan lehet minimális költséggel piacra dobni egy új modellt? Erre már évtizedekkel ezelőtt is megvolt a recept, a Volkswagen-csoport mégis mindenkit meglepett azzal, hogy ezt az Audi-Seat kapcsolatban is alkalmazza. Fogták a régi A4-es gyártósorát, és szépen átvitték Martonellbe. Kellett egy új orr és far, meg le kellett gyártani az új emblémákat, de nagyjából ennyi - máris kész a kategória egyik legjobb autója. Ugyanaz a modell, amely a prémium szegmensben ma már nem állná meg a helyét, eggyel lejjebb pozícionálva máris minőségi termék. A konszern tehát jól kitalált mindent.
Nógrádi kolléga menetpróbájából egy mondat nagyon emlékezetes számomra: "Ez a legjobb Seat, amit valaha építettünk". Ez egy gyári szakember szájából hangzott el, ami elgondolkoztató. Egyrészt azt képzelik, hogy ezt ők építették, másrészt nyíltan elismerik, hogy a Seat eddig önmagától nem gyártott ennél jobbat. Ez nem véletlen, hiszen nem a prémiumvásárlók igényei alapján gyártottak autót, most pedig egy ilyen kaptak ajándékba. És itt ez a lényeg, hogy egy prémium modellből elérhető árú középkategóriás autó lett. Kit érdekel, hogy régebbi konstrukció, mikor még most is megállja a helyét, sőt az új turbódízel motorral még jó választás is.
![Fotó: Hajdú D. András [origo] Fotó: Hajdú D. András [origo]](http://static7.origos.hu/i/0911/20091104seatexeo1.jpg)
Az A4 Cabrio műszerfala elegáns megoldás egy Seatnak
Vásárlói szempontból csak örülhetünk annak, hogy egy Audi Seat logóval és árszabással is megkapható. A minőség szinte ugyanaz, csupán a megjelenés változott. Az Exeo olyan, mintha egy modellfrissített, átemblémázott A4-est néznénk, amelynek túl lágyak lennének a vonalai. Nem lett szebb, de nem is ezért fogják keresni a vásárlók. A minősége a meggyőző, és Seat vásárlásnál ez a lényeg.
Az Exeo belseje persze sokkal kifinomultabb, mint mondjuk egy Leoné - persze, hiszen belül is minden Audi. Annyi a változás a korábbi A4-hez képest, hogy az Exeóba az A4 Cabrio műszerfalát tették be. Ebben a középkonzol felett kerekek a szellőzők, míg az általam vezetett korábbi A4-ekben szögletes volt. Nem nagy különbség, de ez még jobban is néz ki. A felszereltség egészen jó, és a sportos bőrülések is tökéletes benyomást keltenek.
Vezetni is jó, ami igen fontos a Seat-flottában. Azzal nagyon jól jártak, hogy a sportosabb Auditól jött a modell, hiszen a futómű inkább kényelmes, de azért kanyarokban is elmegy, jól lehet vele kanyarogni, bár alapvetően nem a sportos stílusra ösztönöz. Talán a kicsit feszesebb Sport csomagos változat élményautósabb. Az viszont tetszett, hogy a futómű csendesen, észrevehetetlenül teszi a dolgát. A kormányzás rásegítése remek, a váltó is majdnem tökéletes, vezetni tehát kifejezetten jó. A futóműve mégis kicsit idejétmúlt, amit jól mutat a német Auto Motor und Sport nemrég rendezett tesztje. A kategória tíz legmenőbb modelljét hasonlították össze, és az Exeo minden menetdinamikai mérésen az utolsó lett. A legjobb eredményeket egyébként a zseniális négykerék-kormányzású Renault Laguna GT produkálta.
![Fotó: Hajdú D. András [origo] Fotó: Hajdú D. András [origo]](http://static3.origos.hu/i/0911/20091104seatexeo.jpg)
Egy alacsonyabb termetű vezető mögött is csak ekkora a hely
A korábbi A4-es minden pozitív tulajdonságát örökölte tehát az Exeo, a negatívumokból pedig csak a kis hátsó lábtér maradt meg. A hírek szerint később jön belőle egy hosszabb változat is, amely egyértelműen a lábtér problémára lehet egy jó megoldás. A 460 literes csomagtartó kisebb lesz, de legalább hátul két magasabb felnőtt kényelmesen elfér majd. Egyébként az A4 Avant mintáján hamarosan érkezik a kombi is, amely talán még a limuzinnál is vonzóbb választás lehet.
Szerencsére a motorkínálatban már az új közös nyomócsöves dízeleket találni, amelyek közül a középső teljesítményszintet jelentő 143 lóerős kétliteres turbódízelt sikerült kipróbálni. (A 120 lóerős változatot ugyanis még nem kapni.) Ez a motor elég erős, miközben az étvágya sem túlzó. A hosszú hatodiknak köszönhetően autópályán sem forog vészesen sokat, így ilyenkor az a fogyasztása lemegy 6 liter környékére. Városban lendületesen hajtva már nyolcat is eléget, de a 7,3 literes teljes átlag teljesen jónak számít. A motor járáskultúrája jobb, mint a korábbi PD TDI-é, tehát az Exeo ebben jobb is az elődnél. Már ez a motor is tökéletes teljesítményszintet jelent, de ha valaki mellbevágó rugalmasságot akar, annak a 170 lovas változatot kell választania. Külön érdekesség, hogy Style felszereltség mellett ez egy, míg a Sportnál már "csak" 600 ezer forint felárat jelent. Ennyit talán nem ér a váltás, hiszen már a 143 lóerős is eléggé dinamikus, és még ott a jóval olcsóbb chiptuning lehetősége is.
![Fotó: Hajdú D. András [origo] Fotó: Hajdú D. András [origo]](http://static9.origos.hu/i/0911/20091104seatexeo3.jpg)
Az egyetlen fontos újítás a közös nyomócsöves turbódízel motor. Az Audiban nem volt
Az Exeo tehát nagyon jó alapokkal tört be a középkategóriába, de így sem lesz egyszerű dolga. A spanyolok egy kategóriával feljebb léptek minőségben, de a konkurencia is fejlődött. A Toyota Avensis, Mazda6, Honda Accord, Ford Mondeo, Opel Insignia, Volkswagen Passat, Renault Laguna, Peugeot 407 fémjelezte versenyben még ennek a modellnek sem biztosított a vezető szerepe, hiába tudja mindenki, hogy ez egy Audi. Szerencsére az ára nem az, így bátran versenyezhet a vetélytársakkal. Cégautónak tökéletes választás lehet, a minősége kárpótol a kevésbé rangos márkanévért.
|
Műszaki adatok |
A villanyautót is jó lesz vezetni
Jövőre gyártani kezdi a BMW az első nagy sorozatban készülő elektromos autóját, és a három litert sem fogyasztó hibrid sportautóját. Dr. Martin Artl, az elektromos ...
A villanyautót is jó lesz vezetni
Jövőre gyártani kezdi a BMW az első nagy sorozatban készülő elektromos autóját, és a három litert sem fogyasztó hibrid sportautóját. Dr. Martin Artl, az elektromos ...
A villanyautót is jó lesz vezetni
Jövőre gyártani kezdi a BMW az első nagy sorozatban készülő elektromos autóját, és a három litert sem fogyasztó hibrid sportautóját. Dr. Martin Artl, az elektromos ...
Egy rámenős autós a rendőröket is le tudja villogni
Bárki fillérekért hozzájuthat egy kék villogóhoz, amelyet ugyan csak engedéllyel lehet használni, de sokan anélkül is megkockáztatják, hogy ezzel a trükkel kerüljék ki a ...
Rémálom télen: rengeteg akkumulátort végez ki a hideg
Hideg téli reggelek rémálma, amikor a slusszkulcs elfordítására csak erőtlen köhögés a válasz. Ha négy évnél idősebb az autó akkumulátora, ez gyakorlatilag bármikor ...
Többet ér egy Focusnál? - Volvo V60 1.6 dízel-teszt
Kinek kell egy autó, amely kívül nagy, belül kicsi? Kombi, de alig van csomagtartója. Sportos, de halálosan nyugalmas. Olyan autó, amelyet prémiumnak szántak, ...
Egy kínai kisbusz is lenyomta a Golfot
Tavaly világszerte a Toyota Corollából fogyott a legtöbb, második a Hyundai Elantra lett alig lemaradva. Meglepetésre a harmadik helyet egy Európában ismeretlen kínai ...
Minden meg van bocsátva - BMW 320d teszt
Az új 3-as BMW-ben az előd kevés hibájának kijavítására koncentráltak. Még azokat is kivétel nélkül meg fogja győzni, akik az utóbbi időben az csúnyácska X1, a ...
Éles szemű száguldozóknak kedvez a rendőrség újítása
Az év végéig várhatóan csak állóképek rögzítésére alkalmas traffipaxokra cseréli a videósokat a rendőrség. A videós rendszerrel már távolról ki lehet szúrni és rögzíteni ...
Tizenkilencre lapot húzni - Mini Cooper S Coupé-teszt
A Mini eddig annyi jó autót csinált, hogy simán megbocsátható neki ez kis kupé, ami bizonyos konfigurációban lehet, hogy egy jó autó, de a nálunk járt összeállításban, ...
Öt évtized autóreklámjai I. - Keresd a nőt!
Háromrészes összeállításunkban bemutatjuk az autóreklámok évtizedeken átívelő fejlődését és jellegzetes típusait. Az első részből kiderül, hogy egy izomautóval és egy ...
Titkolja származását a legdögösebb Astra - Opel Astra GTC-teszt
Minden idők legszebb Astrája kupé létére tágas és még vezetni is nagyobb élmény, mint az ötajtóst. A GTC tele van ötletes, jól használható elektronikákkal, de a motorja ...
A mínusz 20 fokot az autók is megérzik
Megdermednek az olajok, befagyhat az ablakmosó, tönkremehetnek a gumitömítések, szétfagyhat a gyenge akkumulátor. Hogyan lehet elkerülni vagy csökkenteni a hétvégén ...
A luxusmárkák virágoznak, de a Maybach mégis elvérzett
Bár a prémium- és luxusmárkák értékesítése világszerte újabb csúcsokat döntöget, a Mercedes-Benz tulajdonában lévő Maybach mégis elbukott, 2013-tól végleg lehúzza a ...
BL: Barcelona-sima, Lyon-szenvedés
Messiék végül simán nyertek. A Lyon megszenvedett az Apoellel.
Nyomtasson villáskulcsot!
Alkatrészeket és fogpótlást is lehet készíteni 3D-nyomtatókkal egy zuglói műhelyben.
Elnézést kérek mindenkitől
Nincs szükség gazdasági fordulatra, a reformoknak idő kell Cséfalvay Zoltán, az NGM államtitkára szerint.