Ásó, kapa, Ikarus

2007.12.09. 2:20

Van, aki krumplit ás, más kincset keresve túrja a földet, s akad, aki autóbuszokat bányász elő. Szerzőnk például egy régi Ikarusért akár komoly földmunkára is képes. Ásóval-csákánnyal végzett beszerzéseinek történetei közül ezúttal egy 311-es megmentését célzó pécsi kalandját ismerteti.


Forrás: Veterán Autó és Motor

Őszi időben szinte szabadnak látszik a növényekkel benőtt karosszéria
(Még több fotó a galériában. Kattintson a képre!)


Már csecsemőkoromban belépett életembe az Ikarus autóbusz, ugyanis az édesapám, aki sofőrként dolgozott, egy 630-as motorháztetején pelenkázott, amikor elkísértem egy-egy különjáraton. Pár évvel később, amikor a szüleim a kertes családi házukat építették, a régi volános időkben, teherautó hiányában az Ikarus 630-assal hordta jó apám a szilikátot. Sikáltuk is a buszt egész éjjel! Évekkel később sem tudtam elszakadni a buszoktól, és buszsofőr lettem. Amikor az Ikarus-hiány elhatalmasodott rajtam, megpróbáltam egy-két Robur busszal kezelni a tünetet, de nem sikerült.

2005 őszén Boldizsár János barátom, akit a Csepel D344-es szeretete fertőzött meg, elárulta, hogy van egy Ikarus 311-es roncs a pécsi hegyekben. Aznap el akartam indulni a Csepelemmel, de a barátaim kirángattak a fülkéből, mondván, fel kell készülni a mentésre. Ragács úr, a busz tulajdonosa közben eladta a telket, így a busz sorsa megkérdőjeleződött. Még a tavaszi kerti munkák előtt, a fagyban el kellett hozni, mert utána csak ősszel, a betakarítás után mehettünk volna érte.

Forrás: Veterán Autó és Motor

Ásatás Pécsett: olajemelőkkel vettük ki a földből
(Még több fotó a galériában. Kattintson a képre!)


Tavaly március 14-én indultunk a D344-essel és egy MAN-nal a Mecsekbe. Vittünk magunkkal mindenféle kézi szerszámot, lángvágót, áramfejlesztőt, stílfűrészt, fejszét, ásót, kapát, csákányt, kerekeket, emelőket, köteleket és bográcsot. Három napra készültünk: első nap lesuhantunk Pécsre, másnap reggel kivonultunk a Mecsekbe. Először meg kellett keresni a buszt a fák között. A vas mellett még a diófa is kiöregedett, pedig a busz leállítása után ültethették, mert a jármű mögött csak a szakadék tátongott. 20-25 éve vonszolhatták oda. Nagyon elkeserítő volt a látvány: az Ikarus hátulja vasállványon állt, és bebetonozták békebeli cementtel.

A bejárathoz járólap került, a buszban tűzhely, hűtőszekrény, fél Moszkvics, negyed Trabant és egy rakás kacat. A tetőn keresztülvezetett kályhacső az ég felé nézett. Még egy előtetőt is eszkábáltak a karosszéria tetejére és elé. Ez jó ötlet lehetett akkor, de lebontani rémálom volt. Az öreg 311-es első kerekei majdnem teljesen a földben voltak. Molnár Zsolt a lángvágóval melegítette a kerékanyákat, de hiába, a felét le kellett faragni. Közben Filep János krumplit pucolt. Műszaki dolgokban Péceli Gábor volt az ész, viszont Gyenes Józsi ásott a legmélyebbre és leggyorsabban. Nem is fázott!

Forrás: Veterán Autó és Motor

A 344-es Csepelt "beékeltük" a barázdába, és két fogásból átcsörlőztük a buszt
(Még több fotó a galériában. Kattintson a képre!)


Miután kivágtuk a diófát, annak megmaradt törzséhez rögzítettük láncos emelővel a nagy vasat. Nem akartuk, hogy a szakadékban kössön ki a kincsünk. Miután Gábor és Zsolt szétszedte az első futóművet, megmozdultak a kerekek, és amikor sikerült szétverni a betonállványt is, mozdíthatóvá vált a 311-es. Buszunkat stílusosan egy Csepel D344-essel csörlőztük ki a sírhelyéről. Élmény volt látni, ahogy kimozdult a gödörből. (A nagy sürgésforgásban majdnem odaégett az ebédünk, a "mecseki hegylakó" paprikás krumpli.) Miután kivonszoltuk a buszt a legelőre, komprimáltunk egy kis légnyomást a kerekekbe, kisebb-nagyobb sikerrel. Rövid vontatás után a rudunk eltört. Miért ne most? Miután kissé szétfagytunk, visszamásztunk Pécsre a busz nélkül. Másnap reggel nekiláttunk, hogy buszunk elejét hozzáalakítsuk a harckocsivontató rúdhoz. Délre készen volt a műtét, s nekem jutott a megtiszteltetés, hogy egy 25 éve pihenő 311-est vezethettem, amit kicsit barátságtalanná tett, hogy a szélvédő törött volt és bemázolták fehér festékkel.

Forrás: Veterán Autó és Motor

Az olajfesték egy részét lekapartuk az ablakról, de így is alig láttam
(Még több fotó a galériában. Kattintson a képre!)


Elindultunk Pécsről Polgár irányába. Már az első kilométerek után kezdtem átfagyni. A srácok éppen nem használt ruháit magamra vettem: két sapka, három kabát, négy nadrág, egy csizma és motorosszemüveg, sőt a takarók is rajtam kötöttek ki. Mivel a motor nem volt a buszban, így 10 órán keresztül élvezhettem a mozgó kerekek látványát és a hideget. A rúd elég rövid volt, néha magamat sem tudtam követni, nemhogy a vontató teherautót. Kecskeméten az egyik körforgalomban éppen balra fordítottam a kormányt, mikor a busz elejét jobbra rántotta a rúd. Este 10 után értünk haza, és amikor a kedvesem meglátta a zöld szörnyet...

A cikk a Veterán Autó és Motor 2007/4. számában jelent meg.