Ahogy várható volt, nem a Loebé vagy Hirvonené volt a főszerep a Jordán-rali nyitó napján. Hét szakasz után Latvala vezet Ogier előtt.

Jordániában mindenki a szívén viseli a futam sorsát, a rajt is a legnagyobb hatalmasságok jelenlétében zajlott
A futam előtt számított arra Loeb, hogy első rajtpozíciója miatt hátrányban lesz a többiekkel szemben. Hogy félelme nem volt alaptalan, már az első gyorsaságin bebizonyosodott: csak a hatodik időt érte el, míg legnagyobb vetélytársa, Hirvonen még rosszabbul, egy nyolcadik idővel kezdett, mivel megpördült. A szakaszt Latvala nyerte, minimális különbséggel Petter Solberg, Sordo és Ogier előtt. A második, hosszabb pályán is a fiatal finn száguldott végig a leggyorsabban, megint csak Solberg előtt. Loeb és Hirvonen teljesen egyforma időt értek el, és ekkorra nagyjából ki is rajzolódtak az erőviszonyok: az említett hat pilóta mérkőzik a dobogós helyekért, a többiek legfeljebb a hetedik helyről álmodhatnak. Még a murván egyébként néha nagyon gyors Henning Solberg és Wilson sem tudták tartani a lépést a többiekkel, pedig ők igazán remek helyen indultak.
Következett a nap leghosszabb gyorsaságija, ahol Sordo leiskolázta a mezőnyt, és ezzel át is vette a vezetést. Mögötte Solberg és Latvala következtek, Ogier már kissé, Loeb és Hirvonen pedig jobban kezdtek lemaradni tőlük. A negyedik pályán Solberg megszerezte első szakaszgyőzelmét a versenyen, ám mégsem ő, hanem Latvala ért vezető pozícióban a szervizparkba. Jellemző volt a küzdelem hevességére, hogy közte, és a harmadik Solberg között (a második Sordo volt ekkor) mindössze 1,5 másodperc volt. A jordániai forgalmi dugók miatt egyébként Latvala és Solberg is elkéstek egy időellenőrzőből, tíz-tíz másodperc büntetést kaptak, de később ezt jóváírták nekik.

Egész nap hiba nélkül autózott Latvala, ezt is várják tőle a Fordnál. Szombaton nehéz dolga lesz, ő rajtol elsőként
Délutánra három szakasz maradt, és némileg kevesebb por. Kellemes, 25 fok körüli hőmérsékletben folytatódott a rali, ennél jóval melegebb időt vártak meteorológusok. A fordosok egy kettős győzelemmel nyitottak: Latvala mögött Hirvonen érkezett, és kezdte meg ezzel a felzárkózást. A négy Citroën csak utánuk következett, Solberg és Sordo cseréltek helyet a második illetve harmadik helyen. A hosszú pálya ezúttal Solberg sikerét hozta, a norvég megháláta csapatának, hogy megkapta a legújabb fejlesztéseket a C4 WRC. A záró szakasz előtt Loeb és Hirvonen még mindig "csak" az ötödik és a hatodik helyen álltak, de a laza talajból, és a másnapi rajtsorrend jelentőségéből adódóan lehetett számítani némi taktikázásra.
A csapatok utasításainak értelmében Ogiernek a szakaszt egyébként megnyerő Loeb előtt kellett maradnia, Sordónak viszont Hirvonen mögött, Petter Solberg pedig a saját szakállára lassított le a cél előtt. Latvala viszont tövig nyomta a gázt, így a nap végén kényelmesnek tűnő félperces előnnyel várhatja a folytatást. Mögötte nagy a tömörülés, Ogier, Solberg, Loeb, Hirvonen és Sordo 15 másodpercen belül állnak egymáshoz képest. A hetedik Henning Solberg és a nyolcadik Wilson már alaposan lemaradtak, ám még így is jócskán megelőzik Villagrát, illetve a nap folyamán több hibát is vétő Räikkönent. A finnt az SWRC mezőnye is meg-megelőzte, de nap végére már egész jól belejött a murvás versenyzésbe.
A S2000-es autók között Andersson kezdett a legjobban, abszolút nyolcadik ideje is volt, de a harmadik szakaszon odacsapta autóját. Ez után a helyi viszonyokat igen jól ismerő Al-Attiyah vezetett, de ő is kiesett, sőt, szép lassan két főre fogyatkozott az eredetileg kilencfős gárda. Sousa és Pons a túlélők, ebben a sorrendben készülnek a szombatra, a többiek a szuperrali-szabályok szerinti büntetésekkel állhatnak vissza majd. PWRC-ben megbízhatóbbak voltak az autók, Flodin és a Subaru egyelőre a leggyorsabb, de igen szoros az állás, Semerád és Araújo a sarkában vannak.

Szokásától eltérően ezúttal Petter Solberg is taktikázott, és lelassított az utolsó szakasz végén. Ezek szerint érez magában erőt ahhoz, hogy szombaton is gyorsaságikat nyerjen, ahogy pénteken is tette
A Jordán-rali második napja kivételesen nehéznek ígérkezik, kétszer is szerepel a 41 kilométeres Jordán-folyó szakasz, amelyen lehet, hogy el is dől majd a verseny sorsa.
A verseny állása:
| 1. | Latvala/Anttila | Ford Focus RS WRC | 1:11:31,5 |
| 2. | Ogier/Ingrassia | Citroën C4 WRC | +30,2 |
| 3. | Loeb/Ingrassia | Citroën C4 WRC | +31,2 |
| 4. | P. Solberg/Mills | Citroën C4 WRC | +32,5 |
| 5. | Hirvonen/Lehtinen | Ford Focus RS WRC | +42,2 |
| 6. | Sordo/Marti | Citroën C4 WRC | +45,4 |
| 7. | H. Solberg/Minor | Ford Focus RS WRC | +1:20,9 |
| 8. | Wilson/Scott | Ford Focus RS WRC | +2:01,1 |
| 9. | Villagra/Perez-Companc | Ford Focus RS WRC | +2:48,2 |
| 10. | Räikkönen/Lindström | Citroën C4 WRC | +3:50,5 |
A verseny állása, SWRC:
| 1. | Sousa/Rodriguez | Ford Fiesta S2000 | 1:15:54,2 |
| 2. | Pons/Haro | Ford Fiesta S2000 | +12,1 |
| 3. | Kosciuszko/Szczepaniak | Ford Fiesta S2000 | +9:38,7 |
A verseny állása, PWRC:
| 1. | Flodin/Bergsten | Subaru Impreza STi | 1:16:04,7 |
| 2. | Semerád/Ceplecha | Mitsubishi Lancer Evo IX | +9,4 |
| 3. | Araújo/Miguel | Mitsubishi Lancer Evo X | +12,3 |
Apa driftelni tanul - Toyota GT86-menetpróba
Bokszermotor van az orrában, hátul hajtja a kerekeit, kívánatos kupéformája van és mindezek ellenére Toyota embléma van az elején. Nem tévedés, a világ egyik legnagyobb ...
Apa driftelni tanul - Toyota GT86-menetpróba
Bokszermotor van az orrában, hátul hajtja a kerekeit, kívánatos kupéformája van és mindezek ellenére Toyota embléma van az elején. Nem tévedés, a világ egyik legnagyobb ...
Apa driftelni tanul - Toyota GT86-menetpróba
Bokszermotor van az orrában, hátul hajtja a kerekeit, kívánatos kupéformája van és mindezek ellenére Toyota embléma van az elején. Nem tévedés, a világ egyik legnagyobb ...
Végtelen kínlódás a divatos matt fényezés
A legújabb hóbort a matt fényezés, olyan népszerű, hogy az autógyártók is rákaptak, plusz pénzért minden álmot valóra váltanak. A feketénél ma már népszerűbb a fehér, a ...
Két hengerrel is megy - Audi A3 menetpróba
Bár nem látszik rajta, a kompakt Audi minden porcikájában megújult, 1,4-es motorja például már hengerlekapcsolást is tud. A következő Golf technikáját hordozza csak ...
Kupénak látszó dísztárgy - Opel Astra GTC dízel-teszt
Minden idők legszebb háromajtós Astráját rajzolta meg az Opel, mellyel rendületlenül próbálja meg betölteni a kínálatban egy valódi kupé fájó hiányát. Erre minden ...
A dögös őskövület - VW 1300 (1968)-teszt
Túlélte a háborút, utána a szebb, jobb és modernebb autókat, az ezredfordulót, sőt a lelkes rajongóknak hála még saját magát is. Valószínűleg az apokalipszist is túléli, ...
Autólogó-történelem III. - A Porschétól a Wartburgig
Az autók emblémáit a gyerekek is felismerik, ezek az évszázados jelvények komoly értéket képviselnek az autógyártók számára, de mennyit tudunk róluk? Háromrészes ...
Egy ideges mozdulat is elég a megpörgéshez - hátsókerék-hajtású autók vezetése
A jogosítvány birtoklása még nem jelenti, hogy bármilyen autót kellő biztonsággal tudunk vezetni. Sorozatunk első részében azt vesszük végig, mire kell odafigyelni a ...
Pillesúlyú behemót - Mazda CX-5 2.0 AWD-teszt
A CX-5 minden porcikájában új fejlesztés, a jövőben minden Mazda erre a technikára épül majd. Főleg az alacsony fogyasztáson és a kis tömegen érhető tetten az új ...
Így néz ki a legvadabb Porsche
Jövő ősztől lesz kapható a konnektorról is tölthető 770 lóerős Porsche 918 Spyder.
Rugalmasabb, de drágább lesz a műszaki vizsgáztatás
Ideiglenes rendszámot kapnak a versenyautók, részecskeszűrővel mehetnek külföldre a régebbi buszok, és némileg rugalmasabb lesz a vizsga határidejének kezelése is. ...
Guruló bárszék a Hondától
Az Uni-Cub nevű széket testsúlyáthelyezéssel lehet irányítani, különlegessége a minden irányba mozgatható hajtott kerék.
Aki tovább vadította a Mustangokat
Carroll Shelby 89 év alatt volt vadászpilóta, Le Mans-győztes autóversenyző, sikeres konstruktőr és farmer is, de nem a csirkéivel és chilipaprikáival lett világhírű, ...
Ejtőernyő nélkül ugrott le 730 méter magasból
Gary Connery angol kaszkadőr a repülőmókusok módszerét alkalmazta.
Nyomtasson villáskulcsot!
Alkatrészeket és fogpótlást is lehet készíteni 3D-nyomtatókkal egy zuglói műhelyben.
Miért nem hagyja a francba a megszorításokat Európa?
Miért nincs alternatívája a megszorításoknak, merre vezet Orbán magyar útja?