A török vendégszeretet

Kora hajnal volt, amikor átléptük a bolgár-török határt. Ettünk egy vörös lencselevest, sátrat vertünk, és a reggeli imára hívás kíséretében elaludtunk. Alig pár óra alvás után ébredtünk, hogy aztán Isztambul felé stopot fogjunk. Így értünk Ázsia kapujához.http://videa.hu/flvplayer.swf?v=Fsc1mVXG3bEh7Xnl 

Aki török sofőrhöz beszálltunk, mindenki örömmel nyugtázta, hogy Magyarisztán fiai vagyunk, és tartogatott pár magyar szót meglepetésként. A magyart errefelé jó barátnak, ahogy ők mondják, arkadasnak tekintik. Eleinte arra gyanakodtam korábbi utazásaim tapasztalatai alapján, hogy mindennek üzleti okai lehetnek, de már Isztambul, a kirakatváros is rácáfolt erre, pedig ott aztán minden a turizmus körül forog. Az éttermek előtt álló üzletvezetők, pincérek már annak is örültek, ha egy viccel ugrathattak minket, amin mi mosolyogtunk.

Mi pedig mosolyogtunk, sőt visszavágtunk, így aztán már a második napon repkedtek a hangos salam alejkumok és güle gülék, ha olyan kebabos előtt mentünk el, ahol korábban már jártunk. Persze érdek is volt a dologban, de elsőre megértették a nemet, és maximum némi kedvezményt ajánlottak arra az esetre, ha mégis meggondolnánk magunkat, de nem erőszakoskodtak tovább. A kedvesség és a mosoly mindenhol az alapszolgáltatások közé tartozik, még ha mást nem is veszünk igénybe.

Az adab szó az iszlám világban jó modort jelent. Aki ezen etikett előírásai szerint él, megbecsült ember lesz, és bizton számíthat Allah áldására élete során. Az adab előírásai többek között kitér arra is, hogy az utazót segíteni kell útján, és étellel kell kínálni. Az utazó számára is vannak szabályok. Ezek szerint az utazónak viszonoznia kell a vendéglátótól kapott segítséget, de ez egyáltalán nem anyagi jellegű. Arról van szó, hogy a világot látott ember olyan élményeket, energiát hordoz, ami egy családot eltartó, vagy háztartást vezető ember életéből hiányzik. Hát nem felemelő érzés egy messze földről visszatért barát élményeit hallgatni?

Négy napot töltöttünk a történelem során három nevet kapott városban, Isztambulban. Az indulás előtti este hajnalig húzódott, mert fantasztikus hangulat alakult ki 24 ágyas szobánkban. Volt egy szülinapos is, aki a tetőteraszon tartott bulit, isteni rálátással a Boszporuszra. Eddigre már a hostel személyzete is ismert minket, és remek alkalmat kínált az esemény, hogy letérítsük őket az iszlám igaz útjáról némi pálinkával, amit még anyukám adott az útra. Cserébe mi rakiját kaptunk, ami olajként hatott a bennünk lappangó tűzre. Mindennek az lett az eredménye, hogy kettő körül adtuk le a szobánk kulcsait, és a nagy forgalom miatt három is volt már, mikor kiálltunk az autópályához.

Hamar felvett minket egy építkezési vállalkozó. A bemutatkozás rituáléja után egyből felajánlotta, ha még Isztambulban maradnánk, szívesen vendégül lát minket a házában, de míg ezt eldöntjük, együnk valamit. Ettünk, nem is akármit. Birkalevest, salátát, olvasztott sajtos kukoricakását, és egy pár fogásnyi török specialitást, majd édességgel, teával és kávéval zártunk a sort. Alig bírtam megmoccanni. Vendéglátónk még egy gesztussal lepett meg minket. Bár nem volt arra semmi dolga, elvitt az Isztambult elhagyó autópálya szakaszhoz. Úgy terveztük, Ankarába folytatjuk utunk, de sors más irányt diktált nekünk. Antalya felé vett fel egy autós.

Jellemző egyébként, hogy hármunkat legrosszabb esetben is húsz percen belül felvettek akármilyen útszakaszon, még éjjel is. Mindig akadt hely három nagy hátizsáknak, és plusz három utasnak valamelyik járműben. A kamionosok egyenesen imádnak minket, és szívesen osztották meg velünk az amúgy nem nagy vezetőfülkét.

Afiyonban esett meg először, hogy egy étteremben nem kellett fizetnünk, igaz, csak teázni ugrottunk be az éjszaka közepén. Aztán rendszeressé vált, hogy valaminek az árát részben, vagy teljesen elengedték. A Konyából Adanába egy munkáját tekintve vezető beosztású autós vett fel. Miután mi kialudtuk magunkat útközben, megálltunk egy bővizű forrásnál, az utazás alatt kiürült üvegeket friss vízzel töltöttük meg, és török édességet kaptunk. Ha mindez nem lett volna elég, barátunk végighívogatta miden ismerősét, hogy hol van a Adana legolcsóbb szállása, illetve, hogy melyik a legjobb út Irán felé három stoppos számára. Mire a városba értünk, mindent tudtunk, így egyenesen a szálláshoz mehettünk. A légkondit benyomtuk 29°C-ra. Ez a hőfok volt az, ami mellett már nem folyt rólunk az izzadság, de még nem fáztunk a nagy meleg, és a 83%-os páratartalom után.

Az út alatt rengeteg emberrel beszélgettünk. Kezdetben angolul, aztán egyre inkább kézzel-lábbal, angol-német-török vegyes nyelven. A törökök szinte egyik szomszédjukkal sincsenek túl jó kapcsolatban - derült ki a diskurzusokból. A bolgárok az 500 éves megszállás miatt neheztelnek keleti szomszédaikra, de nem túl jó a kapcsolat Iránnal és Szíriával sem, mivel a törökök nem tartják magukat szigorúan az iszlám előírásaihoz. A Saddam-rezsim ideje alatt az észek-iraki kurdok kemény elnyomásban éltek. Az iraki amerikai invázió idején Törökország a NATO szövetségeseként nem szerzett jó pontokat az ellenállók szemében, a kurdok viszont hálásak, amiért segítettek a felszabadulásukban. Érdekes, hogy egy kifelé ilyen barátságtalan országban milyen vendégszerető a lakosság nagy része.

Itt egy jellemző beszélgetés részlete:
- Kedveli a magyarokat? - kérdezem.
- Igen - válaszol a sofőr.
- Járt már Magyarországon?
- Nem, soha, de egyszer szeretnék elmenni.
- Milyen információja van Magyarországról?
- Semmilyen. Nem ismerem Magyarországot.
- Ismer magyarokat?
- Nem, Ti vagytok az elsők. A magyarok jó emberek.

Egy kamionban négyen a kelet-törökországi Diyarbakir felé. Nem lehet panaszunk a sofőrre: Kecsó csak lehajtotta a fejét a műszerfalra, máris megállt, és a felső ágyat felszabadította, mondván, vízszintesen jobb aludni. Órák óta jöttünk, mikor Subival megettük az utolsó Adanában vásárolt falatokat. Nem volt időm megfogalmazni sem gyér német tudásommal az Európát megjárt kamionvezetőnek, hogy szeretnék vizet venni, megálltunk és kérdezte, hogy kérünk-e kólát. Nein kóla, su - kértem vizet német-török szókincsemmel. Kaptunk fél kiló pisztáciát is, hogy biztos egészen jól legyünk. Azt ropogtatom most. Hamarosan megérkezünk, de, hogy hogyan tovább, még rejtély.