Vágólapra másolva!
Alkotmányos rendszerváltás
Vágólapra másolva!

A szocialista-kommunista rendszerek összeomlása más-más úton következett be és játszódott le a különböző szocialista országokban. Az egyes szocialista társadalmak összeomlása mellett, azzal egy időben példa nélküli gyorsasággal omlott össze a "szocialista világbirodalom" Európában: mind a Szovjetunió köré szervezett és egybefüggő nemzetközi diktatúra rendszereként összetartott nemzetközi szocializmus, mind a Szovjetunión belüli szocialista birodalom darabjaira esett. A diktatórikus, kizsákmányoló szocializmus lebontását és a pluralista demokrácia megteremtését 1987 és 1990 között Magyarországon egyfajta sajátos "magyar útnak" tekinthetjük. A forradalmi jelentőségű változások békésen, rendezetten, tárgyalásos formában, az ország kormányozhatóságát és a központi hatalom kormányzóképességét megőrizve, alkotmányos-jogi keretek között zajlottak le.

I. A rendszerváltás szakaszai
A rendszerváltás lényegileg három egyéves periódusra osztható: az első 1987 nyarától-őszétől 1988. május végéig, a második 1988. május végétől 1989. szeptember 18-ig, a harmadik 1989. szeptember 18-ától 1990 őszéig, az első demokratikus önkormányzati választásokig tartott.

II. A rendszerváltás tartalma
A politikai rendszer forradalmi jelentőségű, de nem forradalmi jellegű átalakulása teremtette meg a gazdasági és a tágabb társadalmi rendszerváltás feltételeit és kereteit.

III. A politikai rendszert átalakító főbb lépések és események
A rendszerváltást előkészítő események korábbra nyúlnak vissza: 1987-ben három olyan szöveg látott napvilágot, melyek alapvetően megváltoztatták a szocialista rendszerről és annak jövőjéről való gondolkodást.

IV. Rendszerváltoztató politikai erők és szervezetek

  1. Az EKA: az "első kerekasztal"
  2. A NEKA: a "második kerekasztal"

V. A NEKA megállapodás
Az ellenzéki szervezetek és az MSZMP tárgyalásai nyomán született megállapodás biztosította a jogi, politikai és gazdasági rendszerváltás törvényi kereteit és békés lezajlását.

VI. A rendszerváltoztató törvények három csoportja
1989 első felében még az 1985-ben választott parlament fogadta el az ún. rendszerváltoztató törvények első csoportját. Csakúgy, mint a második csoportot, melyet a "rendszerváltoztatás sarkalatos törvényei" alkotnak, ezeket a kormány 1989. október 17. és 20. között terjesztette elő. Végül a harmadik csoportot azok az alkotmánymódosítások és önkormányzati törvények jelentik, amelyeket már az 1990-ben választott új országgyűlés fogadott el.

VII. Az alkotmányos rendszerváltás tartalma és összegezése
A fejezet táblázatos formában, szempontról szempontra veti össze egymással a rendszerváltás előtti és utáni magyar alkotmányos rend jellemzőit és alapvető intézményeit.

VIII. A rendszerváltás összefoglaló értékelése
A rendszerváltás rendezett körülmények között zajlott le, a politikai, kormányzati és gazdasági alrendszerek megőrizték működőképességüket, kormányozhatóságukat, így vehette át őket a választások után az új kormánykoalíció és az új politikai vezetés.


Tovább