A legtöbb lehetséges mellékhatással járó gyógyszertípusok

Vágólapra másolva!
A vényköteles gyógyszerek tájékoztatójában szereplő mellékhatások listája egyre hosszabb, ami megnehezíti, hogy az orvos kiválassza a megfelelő kezelést a betegek számára - állítják az amerikai Indianai Egyetem kutatói.
Vágólapra másolva!

A gyógyszerek csomagolásán, vagy a dobozukban lapuló tájékoztatón apró betűvel szedett mellékhatások hosszú listája jól ismert orvosok és betegek számára egyaránt. A Regenstrief Intézet és az Indianai Egyetem orvosi karának kutatói most számszerűen megvizsgálták, mennyire összetetté váltak a gyógyszereket kísérő tájékoztatók.

Az Archives of Internal Medicine című belgyógyászati szaklap május 23-i számában megjelent vizsgálatban több mint 5600 gyógyszertájékoztatót és félmillió mellékhatást elemeztek. A szuperszámítógép és speciálisan e célra kifejlesztett szoftver segítségével végzett elemzés során a kutatók azt találták, hogy az átlagos tájékoztató 70 különböző mellékhatást sorol fel, de a gyakran felírt gyógyszerek esetében ez a szám 100 körül van. A vizsgálatban szereplő leghosszabb mellékhatás-lista 525 reakciót tartalmazott.

A pszichiáterek és neurológusok által felírt szerek tájékoztatói a leghosszabbak

A legtöbb mellékhatást az antidepresszánsok, a vírusellenes szerek, és egyes új kezelések - például a Parkinson-kór és a nyugtalan láb szindróma kezelésére alkalmazott gyógyszerek - esetében találták. Általában a pszichiáterek és neurológusok által felírt szerek tájékoztatója volt a legösszetettebb, mint a bőrgyógyászok és szemészek által felírtaké a legegyszerűbb.

Jon Duke, a cikk első szerzője szerint az, hogy egy gyógyszer esetében sok mellékhatást sorolnak fel, elsősorban nem azt jelenti, hogy a készítmény nem biztonságos, hanem azt, hogy a gyártó minél jobban szeretné bebiztosítani magát az esetleges perek ellen. Ám ezek a hosszú listák megnehezítik az orvosok dolgát, akiknek egy-egy gyógyszer felírásakor mérlegelni kell azok előnyeit és hátrányait - véli a kutató. Bár az USA gyógyszerengedélyezési hivatala, az FDA már tett lépéseket a túlzásba vitt figyelmeztetések elkerülésére, a gyártók túlnyomó többsége továbbra is az információval való "elárasztást" alkalmazza.

Duke szerint bár a gyógyszerekkel kapcsolatos információk özönét nemigen lehet megfékezni, a mai technológiák lehetővé teszik, hogy az információkat hatékonyabban tálalják az orvosok és a betegek számára. A hosszú listák helyett sokkal előnyösebb lenne személyre szabott információkat nyújtani, figyelembe véve a beteg egészségi állapotát, és kiemelve azokat a mellékhatásokat, amelyek az illető esetében valóban eszélyesek lehetnek.