Jól indult az első szélütés-őssejtkezelés

Vágólapra másolva!
Új távlatokat nyithat a stroke-on átesett betegek rehabilitációjában az őssejt-terápia, legalábbis erre engednek következtetni az első klinikai vizsgálatok. Bár a kezdeti eredmények szerény javulásról számolnak be, a kutatók szerint a módszer hosszú távon hatékony eszközként szolgálhat az agyi érkatasztrófán átesett páciensek kezelésében.
Vágólapra másolva!

Egy évvel az őssejt-terápia után a stroke-on átesett páciensek közül többen egyedül, segítség nélkül tudtak járni, képesek voltak tárgyakat megmarkolni vagy végtagjaikat mozgatni - számoltak be első eredményeikről a módszert kifejlesztő brit ReNeuron munkatársai a most zajló Európai Stroke Konferencián.

A klinikai tesztekhez a kutatók kilenc olyan stroke-on átesett beteget választottak ki, akiknek állapota már régóta semmilyen javulást nem mutatott, így könnyebb volt a terápia valós hatásait megfigyelni. Az őssejt-kezelést követő hónapban minden beteg állapota egy ponttal javult a 10 pontos stroke-skálán, egy év elteltével pedig öt résztvevő esetében három pontos javulást regisztráltak. A szakemberek elmondása szerint a módszer lényege abban áll, hogy a kutatásban résztvevők agyába fecskendezett, magzatokból származó idegi (neurális) őssejtek meggátolják a gyulladásokat, és segítenek beindítani a károsodott szövetek vérellátását.

Bár a módszer rendkívül ígéretesnek tűnik, a kutatók szerint is korai lenne még a túlzott bizakodás. A cég következő lépésként nagyobb mintaszámú, immár 41 fő bevonásával végzett vizsgálatot tervez, amelynek eredményei újabb támpontot adhatnak a módszer továbbfejlesztéséhez - adta hírül a New Scientist ismeretterjesztő folyóirat.