Túlzott alkoholfogyasztáshoz vezethet a többletmunka

alkohol, munkamánia
Businessman Sips Drink, Midsection
Vágólapra másolva!
Azok az emberek, akik heti 48 óránál többet dolgoznak, hajlamosabbak több alkoholt fogyasztani, ez pedig idővel nagyobb eséllyel vezethet függőséghez – derült ki egy több százezer embert vizsgáló finn tanulmányból.
Vágólapra másolva!

A Finn Foglalkozási-Egészségügyi Intézet vizsgálatában 14 ország – köztük az Egyesült Királyság, az Egyesült Államok, Ausztrália és Németország – 64 tanulmányát elemezték. Ezek a publikációk együttesen több mint 330 ezer ember viselkedését követték nyomon hosszabb ideig. Az adatokból kiderült, hogy azok, akik 49–54 órát dolgoztak hetente, 11–13 százalékkal nagyobb eséllyel lettek nagyivók, mint azok, akik csak heti 40 órát töltöttek munkával. A tanulmány készítői szerint az eredmények szempontjából az alanyok neme, földrajzi tartózkodása és társadalmi státusza nem számított.

Az alkoholfogyasztásra vonatkozó WHO-s útmutató szerint nőknél heti 14 egységnyi, férfiaknál pedig heti 21 egységnyi alkoholbevitel már kockázatosnak tekinthető (1 egységnyi szeszes ital 8 grammnyi etanolnak felel meg).

A férfiak és a nők egyformán veszélyeztetettek Forrás: SCANPIX/Jan Hakan Dahlström

Munkahelyi problémákhoz vezet

„Korábbi kutatásokban is voltak bizonyítékok arra vonatkozólag, hogy a sokat dolgozók egészségtelen életmódot folytatnak például azzal, hogy keveset mozognak, és több alkoholos italt fogyasztanak" – mondta Marianna Virtanen, a Finn Foglalkozási-egészségügyi Intézet munkatársa a New Scientist magazinnak. „Ezeket a kisebb tanulmányokat azonban korábban nem vizsgálták együttesen, vagy nem adták hozzájuk az eddig publikálatlan adatokat” – tette hozzá a kutatónő.

„Bár az alkohol segíthet enyhíteni a többletmunkával járó stresszt, a kockázatos italfogyasztás több nehézséghez vezethet a munkahelyeken: az érintettek több betegszabadságot vesznek ki, rosszabbodik a teljesítmény és a döntéshozatali képesség, valamint nőhet a munkahelyi balesetek száma” – olvasható a British Medical Journal folyóiratban megjelent publikációban.

A tanulmány készítői szerint az eredmények alátámaszthatják az európai uniós munkaidő-irányelvet, mely legfeljebb 48 órás munkahetet állapít meg. Sokan azonban képesek akár heti 50 óránál is többet dolgozni a magasabb fizetés vagy előléptetés érdekében.