Municipal de Braga

Vágólapra másolva!
A 30 ezres új stadion két csoportmeccsnek ad otthont.
Vágólapra másolva!

A 782 méterre a tengerszint felett fekvő 150 ezer lakosú Braga az ország északi részén, Portótól 47 kilométerre fekszik. Történelme a keltákhoz köthető, ők alapították Krisztus előtt mintegy 700 évvel. Kr. e. 250-ben a rómaiak hódították meg, hosszú időn keresztül Augustus császár városaként tartották számon. A 8. században a mórok lettek a környék urai, majd a kereszténység egyik bástyája lett. A település 2250 éves múltra tekint vissza, s az egyik legrégibb keresztény város, nem véletlenül illetik a "portugál Róma" jelzővel.

Braga városának önkormányzata hét és fél millió euróval járult hozzá a 72 milliós beruházáshoz, amely az egyik legbiztonságosabb helyszín lesz - legalábbis a létesítménykonstrukció szempontjából. A 30 ezer nézőt befogadni képes stadion alapját ugyanis egy lelátóformájúra alakított hegy adja, Eduardo Souto Moura építész így álmodta meg a Braga-stadiont. Környékére a város vezetői a későbbiekben egy sportkomplexumot terveznek, ez ölelné körül az "amfiteátrumot".

A stadion megközelítése egyszerű lesz, amennyiben elkészül az autópálya, s bekapcsolódik az ország közúti hálózatába. A vasútállomás négy kilométerre van az arénától. A stadion környékén ötezer autó parkolhat majd, legalább 150 busznak tartanak fenn helyet, míg a mélygarázsban 315 VIP-vendég teheti le járművét.