Lewis Hamilton a Bahreini Nagydíjat követően maga kérte, hogy a McLaren indítson vizsgálatot az elrontott bokszkiállások ügyében, mivel mindhárom kerékcseréjénél időt vesztett. Mindezt azok után, hogy egy héttel korábban, Kínában a csapattársa, Jenson Button egyik kerékcseréjével is gond volt.
A McLarent irányító Martin Whitmarsh ígéretet tett rá, hogy utánajárnak a problémáknak, ugyanakkor védelmébe vette a szerelőket is, akiknek a kiélezett helyzetekben óriási nyomás alatt kell teljesíteniük. "Ezek a srácok mind egyszerű szerelők, és semmivel nem kapnak magasabb fizetést azért, hogy ezt a munkát végzik" - mondta. "Önként mennek a tűzvonalba, ahol hatalmas nyomás nehezedik rájuk, ezért megérdemlik, hogy a védelmembe vegyem őket."
"Bátrak, vállalkozó kedvűek, keményen igyekeznek, és tudják, hogy mekkora teher van rajtuk. De át kell vizsgálnunk a felszerelésünket, a módszereinket és az egész hozzáállásunkat is. A történtek elszomorítóak."
Hamilton első két kiállásánál a balhátsó kerékkel adódtak gondok: először félreállt az anya, aztán beszakadt a menet. A csapat ezért a harmadik kiállása előtt lecserélte az ott dolgozó szerelőt, ám a brit azután is 1,5-2 másodperccel többet vesztegelt a bokszban a szokásosnál.
"Sokmindent át kell gondolnunk, a döntésünk nem személyesen ellene szólt" - hangsúlyozta Whitmarsh a leváltott szerelőről. "Nagyon rosszul élte meg, ezért most a mi dolgunk, hogy támaszt nyújtsunk neki."
"Fontos megjegyezni, hogy aki egy ilyen csapatnál a légkulcsot kezeli, nagyon bátor. Ez az egyike oka annak, hogy éppen az előbb beszélgettem el vele, mert tudom, hogy most milyen szigorú önmagával."