Brit filmek uralják a terepet a párizsi filmfesztiválon

Vágólapra másolva!
Vágólapra másolva!

McDowell, a Stanley Kubrick-féle Mechanikus narancs sztárja, idén a fesztiválzsűri-pozíciót választotta, míg Everett és O'Toole a versenyben induló új filmjeiket népszerűsítik Párizsban.

Az egyhetes filmfesztivál március 24-én indul. Több mint száz filmet neveztek idén az európai filmesek, s ebből 14 film brit színekben indul a legjobb film címéért folytatott harcban.

A idén tizennyolcadszorra kerül megrendezésre kerülő párizsi filmfesztivál olyan filmek iránt elkötelezett, melyeket sehol máshol nem mutatnak be Európában.Többek között algériai filmeket is bemutatnak idén a fesztiválon, külön szekciót nyitva az algériai filmeseknek.

A britek színeiben indul Julien Temple új filmje a Pandemonium című alkotás, amely a két romantikus angol költő, Shelley és Coleridge barátságáról szól.