Péterfy Bori lányanyát nevel

Vágólapra másolva!
Amikor tavasszal Horváth Lilivel (Vakáció, Uszodai tolvaj) beszélgettünk, már mesélt nekünk akkor előkészítés alatt álló diplomafilmjéről, a Napszúrás-ról, most a filmhu cikkéből értesültünk róla, hogy a 35 percesre tervezett kisfilm nyáron le is forgott. A címét a Trabant együttes egyik számától kölcsönző film két nő sorsdöntő találkozásáról szól: egy tizenhét éves intézetis lányanyáéról és negyvenéves nevelőéjéről. Utóbbit a korábban a Krétakörben, a most induló évadtól kezdődően pedig a Nemzeti Színházban játszó színész-énekesnő, Péterfy Bori alakítja, előbbit a Filmművészeti Egyetem tizennyolc éves hallgatója, Törőcsik Franciska formálja meg.Péterfy Bori és Törőcsik Franciska a Napszúrás című filmbenA tíz nap alatt, rövidfilmek esetében viszonylag szokatlan módon 35 milliméteres filmre forgatott Napszúrás büdzséje 28 millió forint, gyártója a reklámfilmekkel is foglalkozó Popfilm. Horváth Lili korábbi alkotótársaival, Maly Róbert operatőrrel és Sztevanovity Sandra díszlettervezővel dolgozott együtt, a film mellékszerepeiben többek közt Mészáros Piroska és Révész Bálint tűnnek fel. A Napszúrás bemutatója a tervek szerint a 2009-es Filmszemlén lesz.Hírünk a Filmhu cikke alapján készült.
Vágólapra másolva!