Polanski a cellájából fejezi be új filmjét

Vágólapra másolva!
Ahogy mi is írtuk, Roman Polanski lecsukása miatt bizonytalanná vált készülő filmje, a The Ghost című Ewan McGregor és Pierce Brosnan főszereplésével készült politikai thriller sorsa. Nemrég a The Ghost francia forgalmazója kijelentette, hogy bárhogy is alakul a Polanski-ügy, a filmet befejezik, és 2010 márciusában bemutatják. Most Robert Harris brit író, a The Ghost szerzője a Timesnak nyilatkozott a befejezetlen filmről, és elmondta, hogy Polanski akaratával összhangban fejezik be az alkotást: "Biztos vagyok benne, hogy azt szeretné, ha elkészülne a film, hiszen két évet dolgozott rajta."Roman Polanski a The Ghost forgatásán | A film honlapjaHarris szerint Polanski aznap fejezte be a film vágását, amikor lecsukták, a zenét illetően pedig nemrég utasításokkal látta el a film zeneszerzőjét, Alexandre Desplat-t: "A cellájából is továbbítani tudja a kívánságait. Azt hiszem, nem telefonálhat, de kommunikálhat a külvilággal." A cikkből az is kiderül, hogy a The Ghost világpremierjét a február 11. és 21. közt zajló 2010-es berlini filmfesztiválra tervezik - még abban az esetben is, ha a rendező börtönben lesz a bemutató idején. Harris nem biztos benne, hogy a közönség képes lesz a filmet a rendező mostani helyzetétől függetlenül megítélni: "Most teszteljük a határait annak az elképzelésnek, mely szerint negatív publicitás nem létezik."
Vágólapra másolva!