Fekete Ernő: Megtanulod, hogy nyisd ki magadat

2009.10.18. 12:13

A Katona József Színház közönségének nem kell bemutatni Fekete Ernőt, aki a tizennegyedik évadját tölti a társulatnál. A félelmetesen tehetséges színészt a vásznon sajnos még nem sokszor láthattuk: az Emeletben és a Lorában szerepelt. Most viszont Eszenyi Enikő partnereként főszerepet játszik az Utolsó jelentés Annáról című Mészáros Márta-filmben, melyben ő alakítja az ügynöknek beszervezett fiatal irodalmárt, akit Kéthly hazacsábítására küldenek Brüsszelbe. A nagyon kedves, de zárkózott színész nem érzi magát túl kényelmesen interjúhelyzetben, ezért különösen örültem, hogy időt szánt a beszélgetésre az Eszenyi Enikő rendezte Othello próbájának szünetében, és megosztotta velem azt is, hogy miért borzalmas minden filmforgatás, hogy mi az oka Ascher Tamás iránti nem szűnő rajongásának és hogy melyik az a szerep, amihez öregnek érzi magát harminchét évesen.

- Nekem úgy tűnt, nagyon visszafogottan játszol az Utolsó jelentés Annáról-ban, különösen Eszenyi Enikőhöz képest, aki sokkal teátrálisabb.

- Még nem láttam a filmet. Mihelyt megnézem, el tudom mondani, hogy mit gondolok erről. Igazából nekem nincs nagy filmes tapasztalatom. Ott vagyok, és eljátszom a jeleneteket, de nincs olyan sok fogalmam az egészről. Ez valahogy ilyen egyszerűen jött ki belőlem. Biztos Márta miatt is, aki szólt, hogy az sok, és legyen hitelesebb.

- Úgy tudom, nem annyira szereted visszanézni önmagadat. Nem érzed hasznosnak?

- De, biztos, hogy hasznos. Ezen a forgatáson Enikő minden felvétel után visszanézte magát, én viszont kerültem a monitort. De azt hiszem, hogy ez szakmai gyerekesség részemről. Mert nem csak azt nézném magamon, ami szakmai szempontból a néznivaló, hanem, hogy ki ez a borzasztó alak. Van egy ilyen kamaszos viszonyom magammal, ami teljesen szakmaiatlan. Valószínűleg, ahogy az ember öregszik vagy sok filmet forgat, bele lehet jönni, hogy ilyesmivel legfeljebb otthon a fürdőszobában foglalkozzon.

- A színpadon sokszor a szemedbe húzod a hajadat. Ennek mi az oka? Volt már olyan rendező, aki szólt miatta?
 
- Nem húzom, esik. Sok hajam van. Valószínűleg nem láttál olyan előadásban, ahol hátra van zselézve vagy be van fonva.

Fotó: Tuba Zoltán [origo]
Fekete Ernő | Fotó: Tuba Zoltán

- A sajtótájékoztatón azt mondtad, hogy nem is volt olyan borzasztó a forgatás, mint amilyet vártál. Miért gondoltad, hogy borzasztó lesz?

- Ez csak arról szólt, hogy az én pályámon eddig nem a film volt az elsődleges - ami nem az én döntésem, hanem így alakult -, tehát tulajdonképpen minden film forgatásán új fiú vagyok, és nem érzem teljesen otthon magam. Nincsenek meg azok a biztonságaim, amik a Katona József Színházban megvannak. Nem arra céloztam, hogy korábban kifejezetten borzasztó forgatási élményeim lettek volna, de a forgatásban vannak olyan dolgok, amik mindig borzasztók, például, hogy korán kell kelni, hogy rendkívül fárasztó, hogy világítanak, hogy órákat kell várni, miközben megy el az energiád, a koncentrációd, és aztán odaállítanak, és akkor viszont hirtelen kell nagyon zseniálisnak lenni. Tehát az egész nagyon kellemetlen, főleg azért, mert nekem szokatlan. És bár ez is ilyen volt, de számomra jobb volt a hangulata, mert huszonkilenc napot forgattam. Korábban mindig csak néhány napokat dolgoztam egy filmben, úgyhogy nem tudtam egy munkaközösségbe igazán bekapcsolódni, itt viszont hosszú ideig ugyanazokkal dolgoztam.

- Egyrészt azt mondod, hogy nem rajtad múlik, hogy nem szerepelsz több filmben, másrészt elég sok fenntartásod van a filmezéssel szemben. Esetleg úgy érzed, hogy egy film nem tud neked annyira izgalmas feladatot nyújtani, mint a színház?

- Dehogynem, erről nincs szó. Nekem semmi bajom a filmmel, és nagyon szeretnék több nagyszerű filmszerepet nagyon jól eljátszani.

- Mostanában hogyan mész be a Katona József Színházba?

- Most a Vígszínházban próbálok, és éppen ezért nagyon jó bejárni a Katonába. Ha az ember kicsit megmerítkezik máshol, és egy-egy előadásra visszamegy, akkor nagyon jó érzés ott lenni. De egyébként sem múlt el a Katona iránti kezdeti rajongásom. Persze, azért is jöttem el vendégnek, mert ennyi időt egy helyen lenni nem túl egészséges. Ha nem is kell eljönni onnan, de ki-ki kell jönni abból az épületből, azok közül az emberek közül. Máshol is ki kell próbálni magadat, még akkor is, ha nem biztos a siker.

- Ennyi idő után még tanulsz új dolgokat?

- Persze. Nagyon sok mindent tud az ember, de amikor mondjuk elkezded Jago szerepét próbálni a Vígszínházban teljesen ismeretlen közegben, fogalmad sincs, hogy hogy lesz. És hetekig tart ez az áldatlan állapot, amíg tehetségtelen vagy, semmi nem jut eszedbe. Bár egy sor dolgot megtanultál már, ugyanolyan kezdőnek érzed magad. De sok mindent tényleg meg lehet tanulni, például próbálni. Meg lehet tanulni azt, hogy nekem mit kell csinálnom magammal ahhoz, hogy jól tudjunk dolgozni. Például, hogy most csak a legegyszerűbbet mondjam, én tudom magamról, hogy nagyon gyorsan tanulok szöveget, de nagyon lusta vagyok. Egy bizonyos pont után viszont már nem lehet halasztani, addigra már tudni kell, mert különben akadályozom a saját munkámat és a másokét. Egy másik példa, hogy megtanulod, hogy hogyan elemezz egy jelenetet, milyen kérdéseket tegyél föl, merrefelé járjon az agyad. Megtanulod, hogy nyisd ki magadat.

Fotó: Tuba Zoltán [origo]
Fekete Ernő | Fotó: Tuba Zoltán

- Ezeket a főiskolán egyáltalán nem lehet megtanulni?

- Nem, ezek évek alatt derülnek ki. A fogásokról, amikről azt gondolja az ember a főiskolán, hogy majd használni fogja őket, az életben rendre kiderül, hogy nem működnek. A színészetről rengeteg tanulnivaló van, egészen, amíg vége nincs. Nekem például, ami a Vígszínházban új, az a színpad. Még nem próbáltam ilyen nagy térben. Tegnap mondtam a rendezőnőnek, hogy mi lenne, ha ennek a Jagónak sose lenne cigarettája, hanem mindig elrakná a zsebébe valakinek a cigarettáját. És mi lenne, ha csak akkor venne egyet elő és gyújtana rá, amikor valami bejön a tervéből. Mondta erre, hogy jó, de teljesen fölösleges, mert ilyesmik nem érvényesülnek egy ekkora térben.

- Mindig vannak ehhez hasonló ötleteid a figurádhoz?

- Vannak, igen.

- A rendezők mennyire vevők az ilyesmire?

- Változó, de általában meg tudom beszélni velük. Vannak vitáink Eszenyi Enikővel, de persze az én ötletem sokszor nem jó. És nagyon számítok rá, hogy a rossz ötletemet a rendező nem fogadja el, és meggyőz arról, hogy az nem jó.

- Eszenyi kemény rendező? Milyen vele dolgozni?

- Erről inkább csak a bemutató után beszélnék, mert most nagyon benne vagyunk. És nem azért nem akarok róla beszélni, mert rossz dolgok történtek, hanem mert most nem látok rá. Azt tudom, hogy teljesen másfajta munka, mint amit eddig csináltam.

- Miben más?

- Például abban, hogy ő sokat foglalkozik a térrel. Nekem furcsa, hogy nagyon sokáig nem volt szó arról, hogy mi lesz, csak arról, hogy ez itt legyen, az meg ott legyen a színpadon. Én azt szoktam meg, hogy a jelenetről beszélünk, és abból kialakul valami, itt valahogy fordítva van. A Katonában az egész "burkolat", a fények, a jelmez, minden szinte az utolsó pillanatban kerülnek rá arra, ami már kialakult, itt pedig jóval korábban már mindenféle van, zenék szólnak, benn áll a díszlet, miközben én még nem tudom, hogy ki ez az ember, akit játszom. Ez nem rossz vagy jó, csak nekem nagyon szokatlan.

Részletek a Vígszínház Othello-előadásából

- A kiképzőtáborról mesélnél egy kicsit?

- Nyár elején voltunk Szentendrén a honvédség kiképzőtáborában. Nekem borzasztó volt. Úgy kellett csinálni, mintha katonák szeretnénk lenni, és ezért reggel ötkor fölkeltünk, tornáztunk, alakzati kiképzést kaptunk, és vettek tőlünk vért, hogy ellenőrizzék, fogyasztottunk-e kábítószert. Csak úgy csináltak velünk, mintha, de így is nagyon kellemetlen volt. A legborzasztóbb dolog nekem az akadálypálya volt, azt nagyon nem bírtam.

- Mi volt ennek az értelme?

- Ez egy olyan produkció, ahol a hat főszerepből hármat vendégek játszanak, akik még soha nem játszottak se egymással, se a vígszínházi színészekkel. Arra biztos jó volt, hogy közös élményeket szerezzünk és összeismerkedjünk egy teljesen más közegben, mint a színházi próba. Másrészt az Othello katonák közt játszódó darab. Arra is jó volt ez a pár nap, hogy lássuk ezt a katonai világot, amiről nekünk fogalmunk sincs, ami egy teljesen másfajta tartást, másfajta gondolkodást jelent.

- Mennyire találod fel magad könnyen egy ehhez hasonló helyzetben, egy új társulatban?

- Nem tartozom a nagyon nyitott emberek közé, akik bekerülnek egy új közegbe és ott azonnal feloldódnak és a társaság középpontjává válnak. Nekem ez nem megy könnyen. Otthon, a Katonában azért jól föloldódtam tizen-valahány év alatt. De annyi munkája van ennek a Jagónak, hogy nincs is nagyon időm ezzel foglalkozni. Azt viszont érzem, hogy nagyon szeretnek, egy pillanatra sem éreztem olyat, hogy valaki ne örülne, hogy ott vagyok.

- Úgy tudom, Ascher Tamás már gimnáziumban a példaképed volt. Azóta is az maradt vagy lettek helyette mások?

- Zsámbékitól is sokat tanultam, Gothártól, Zsótértól is, de továbbra is Ascher a példaképem, illetve inkább úgy mondanám, hogy annak örülök a legjobban, ha egy Ascher-rendezésben kiírják a nevemet. Természetesen ez a fajta rajongás teljesen más, mint amit tizenöt évvel ezelőtt éreztem. De bármennyire is "sokat tett érte" Tamás, nem tudta teljesen kitörölni belőlem. Nem azért, mert zseniális, hanem, mert azt érzem, hogy "stimmelünk". Hogy ugyanarra gondolunk. Hogy minden egyes érdemi hozzászólásában, amikor tényleg hozzászól, és nem csak "handabandázik", jót mond.

Fotó: Tuba Zoltán [origo]
Fekete Ernő | Fotó: Tuba Zoltán

- Melyik a kedvenc darabod a Katonában?

- Félek ezektől a kedvencektől. Mindig az a kedvenc, ami készül. Nagyon szeretem az Ivanov-ot, de nem messze jobban, mint a többit.

- Mit szeretsz benne?

- Szerintem fantasztikus előadás, vagy legalábbis nagyon egységes. Nagyon tetszik a világa, nagyon tetszik a látásmód, ahogy Tamás színpadra vitte, nagyszerű összjáték van benne. Mellesleg én vagyok a címszereplő. És álszerénység nélkül mondom, hogy nem főszereplő. A Csehov-darabokban az a jó, hogy minden sors ki van bontva, vagy ha nincs, akkor is ott sejlik egy egész élet, és ezt nekünk itt sikerült jól érzékeltetni. A Barbárok-at is szeretem, ami más típusú előadás, de abban is nagyon szeretem a dolgomat.

- Bár az arcod nagyon fiatalos, korod szerint a fiatal férfiszerepekből lassan elkezdesz kinőni. Te érzel bármilyen változást a szerepekben, amiket kapsz vagy szerinted kapnod kéne?

- Érdekes ez a kor dolog. Spiró György Koccanás-ában huszonnyolc éves a Rövidgatyás, akit játszom, ez harminchét évesen néha zavar. De az Othelló-ban mondja Jago, hogy "négyszer hét éve figyelem ezt a világot", és ott valahogy nincs ekkora bajom ezzel a korral. Másrészről furcsa volt, amikor a Vadkacsá-ban először apaszerepet játszottam, és jött ez a tizennégy évesnek mondott lány, aki az enyém. Akkor azt kérdeztem, hogy nem vagyok ehhez fiatal? De most már ezek jönnek.

- Régebben mondtad, hogy rendeznél, de nincs még hozzá bátorságod. Most el tudod képzelni, hogy rendezz?

- Még mindig nem. Lehet, hogy valamit egyszer, óvatosan, titokban. Rendezni komplex dolog, attól én nagyon félnék. A rendező nem csak színpadra tevő, hanem nagyon sok minden más is a pedagógustól kezdve a filozófusig. Úgy nem szeretnék rendezni, hogy szar. De biztos csinálni kéne ahhoz, hogy ne csinálj nagyon rosszat. Viszont ebben a percben még nem érzem azt, hogy embereknek azt tudnám mondani, hogy csináld ezt vagy csináld azt. Ami foglalkoztat, az egy olyan est, ahol én egyedül ülök vagy állok vagy fekszem a színpadon.

Fotó: Tuba Zoltán [origo]
Fekete Ernő | Fotó: Tuba Zoltán

- Ez lenne a Weöres Sándor-ested?

- Igen. Az Othello után szeretnék elkezdeni foglalkozni vele, de januárban bemutatjuk a Katonában Weörestől A kétfejű fenevad-ot Máté Gábor rendezésében, ebben játszom is, és nem tudom még, hogy a kettő mehet-e együtt.

- Milyen új darabban leszel még ebben az évadban?

- A Kamrában a Tünet Együttes vezetője, Szabó Réka rendezi a Gyász című táncszínházi előadást, abban is benne leszek. Nem tudom, pontosan milyen lesz, de azt tudom, hogy nem néma darab, szöveg is van.

KAPCSOLÓDÓ CIKK