Vágólapra másolva!
Három, gyökereit és identitását kereső chilei tinédzser rendhagyó szentestéjét mutatja be Sebastian Lelio Navidad (Karácsony) című alkotása. Hasonló problémáik következtében erős érzelmi kötődés alakul ki közöttük, amit helyenként meglehetős műviséggel dolgoz fel ez az elsősorban a fiatalabb közönséget megcélzó film. Auróra és a barátja egy üres, jobb időket megélt házban töltenek el egy napot, ahol édes semmittevés helyett komolyabb beszélgetésekbe kezdenek. Éppen megpróbálják meghatározni a világról alkotott képüket, és boncolgatják egymás iránti érzelmeiket, mikor belebotlanak a kertben rejtőző Aliciába, aki sok mindenben hasonlít rájuk.A történet elején zömében a kevésbé spontán dialógusokból ismerkedünk meg a kis csapat dilemmáival, egymáshoz és szüleikhez fűződő kapcsolatukkal, míg a végén már szerencsére az arcukat fürkésző képek, az egymásra szegezett tekintetek beszélnek helyettük. Ez okoz egy kis törést, de legalább a kezdeti unalom némi izgalomba csap át, ami ugyan annak is nagyban köszönhető, hogy apránként bejön a képbe egy biszexuális szál, mely az egyik utolsó jelenetben garantáltan minden férfitekintetet magával ragad.De ne szaladjunk ilyen messzire, mert a pikáns részeken kívül a film másik jellemzője a fiatalok családjában felmerült problémák közös megvitatása, amitől még inkább naprakész és érdekes lesz. Auróra apja meghalt, Alicia reménytelenül keresi az övét, míg Ale képtelen a sajátjával szót érteni. Ez hozza közel egymáshoz az ünnep estéjén a két igazán érzéki tizenéves lányt és a dacosan viselkedő srácot. Kapcsolataik és hátterük feltárásán keresztül a film megfelelő könnyedséggel, nem pedig túldramatizálva reflektál arra a problémára, miszerint felnőtt egy olyan generáció, akiknek az otthon meghittségét már nem biztosítja senki, ezért kénytelenek egymásra támaszkodni, és kísérletezni a családi kötelékek pótlásával. Ők hárman jól megértik és segítik egymást, míg végül úgy tűnik, dolgaik jól alakulnak és mindegyikük megtalálja saját útját. ----------Navidad (2009) Rendező: Sebastian LelioSzereplők: Alicia Rodriguez, Diego Ruiz, Manuela Martelli17. Titanic Filmfesztivál - Családi kötelékek szekciószínes, 104 percMikor és hol vetítik?április 18. 20.30, Örökmozgó Filmmúzeum
Vágólapra másolva!