"Szégyelljék magukat, akik monitoron nézik meg" - interjú A tetovált lány rendezőjével

A tetovált lány minden idők legsikeresebb svéd filmje: több, mint 100 millió dollárt hozott világszerte, és Amerikában is messze a legnézettebb idegen nyelvű film idén. Niels Arden Oplev rendező mesélt arról, hogy félelmetes-e egy ennyire ismert regényhez nyúlni, hogyan találta meg a főhősnőt játszó színésznőt, miért nézze meg az is a filmet, aki már olvasta a könyvet, milyen a viszony a svédek és a dánok között, valamint, hogy mit gondol az amerikai remake-ről és azokról, akik letöltik a filmjét. Azt is elárulta, hogy következő filmjét egy magyar író könyve alapján készíti.

- A tetovált lány című regény eleve hatalmas siker volt, amikor belevágtál az adaptációba. Nem volt félelmetes egy ennyire ismert alapanyaghoz nyúlni?

- Vagy túl nagyképű lehetek, vagy teljesen hülye, mert egyáltalán nem féltem, amikor nekikezdtem. Persze éreztem, hogy óriási az elvárás, hogy minőségi filmet csináljunk a könyvből. Szerintem az történt, hogy amikor olvastam a regényt, már eleve figyeltem, hogyan tudnám megfilmesíteni, és láttam, hogy benne van egy igazi nagy skandináv thriller lehetősége. Az olvasók elvárásai csak megerősítettek az elhatározásomban, hogy nem szabad megalkudnom, egyetlen kocka sem lehet kompromisszum eredménye. Kikötöttem, hogy ha elvállalom ezt a filmet, akkor meg kell kapnom a végső vágás jogát, és minden művészi döntést nekem kell meghoznom, ami a szereposztást, a forgatókönyvet, és a stáb kulcstagjait illeti. Ha ezt nem kapom meg, akkor felesleges is belevágni.

- Volt felzúdulás Svédországban, hogy egy dán rendező kezébe adták ezt a svéd nemzeti kincset?

- Úgy mondanám inkább, hogy emiatt csak még nagyobbak voltak az elvárások, és még nagyobb volt a lelkesedés. Ezelőtt már négy filmet rendeztem, és az utolsó kettő kasszasiker volt Svédországban is. Továbbá három tévésorozatot is indítottam, amelyek közül kettő iszonyatosan népszerű volt minden skandináv országban. Tehát amikor megérkeztem Svédországba, hogy A tetovált lány-on dolgozzak, az emberek ismerték a munkáimat, és tudták, hogy jó dolgokat csinálok. Nagyon lelkesen fogadtak. Vittem magammal az operatőrömet és a látványtervezőmet is. A svéd színészek és a stáb látta, hogy profik vagyunk, és be akarjuk bizonyítani, hogy a skandinávok is meg tudnak csinálni egy A bárányok hallgatnak-kaliberű filmet, ami amerikai módon izgalmas és szórakoztató, de közben bevállalós és művészi, mint az európai filmek. Egyébként ilyen gondossággal rég nem készült már film Svédországban. Nem volt lazázás, nem rohangáltunk a kézikamerával, minden beállítás számított, és a színészeknek is nagyon oda kellett tenni magukat. Nehéz forgatás volt, mert ha ezt a minőségi szintet lövöd be, akkor sosincs elég idő és sosincs elég pénz. A producereknek különösen nehéz volt a dolguk, mert fel kellett hajtaniuk további összegeket, és meg kellet győzniük egy csomó embert arról, hogy nem őrültem meg, hanem valóban minden idők legnagyobb svéd sikerfilmjét csinálom. Nagy harcok voltak.

- Milyen a viszony a dán és a svéd emberek között? Minden tudásom erről a témáról A birodalom című Lars Von Trier-tévésorozatból származik, ahol a svéd orvos állandóan azt üvöltötte a tetőn, hogy mennyire gyűlöl mindent, ami dán.

- Nem szabad mindent készpénznek venni, amit Lars Von Trier mond, mert az néha inkább az ő kicsavart világlátásáról szól, mint a valós helyzetről. Tehát nem sokat ér a tudásod. A 300-400 évvel ezelőtti Skandinávia leginkább a Balkánhoz hasonlított: állandóan egymással harcoltunk. Svédország és Dánia között is számtalan háború volt, de legtöbb esetben Norvégiával harcoltak. Mindig szegény Norvégia húzta a rövidebbet. De most a modern időkben egészséges verseny van az országok között, inkább hasonlítunk egy családra, még ha néha eléggé diszfunkcionális is ez a család. Létezik ez a testvéries viszony, de ugyanakkor megy a verseny is, és fekete humorral közelítünk egymáshoz. A dánok azt mondják, hogy annyi a szabály Svédországban, hogy megmozdulni se lehet anélkül, hogy megbüntessenek. A svédek szerint pedig a dánok sokat isznak. Szóval megy az ilyen viccelődés, mindenki a saját országát tartja a legtöbbre, de közben kölcsönös a tisztelet.

Niels Arden Oplev A tetovált lány forgatásán

- Amikor a szereposztáson gondolkodtál, megkérdezted a regény rajongóit, hogy hogyan képzelik el a főhősöket?

- Egyáltalán nem. Hiszem, hogy amikor kiválasztok egy színészt a szerepre, fontos, hogy megfeleljen bizonyos fizikai kritériumoknak, de még fontosabb, hogy legyen valami lelki kapcsolata a figurával. Kell, hogy ami sugárzik adott színészből, az megvilágítson valamit abból a figurából, akit játszik. Muszáj éreznem, hogy összepasszolnak, és ha én érzem, akkor a közönség is érezni fogja.

- Hogy találtad meg Noomi Rapace-t a női főszerepre? Úgy hallottam, hogy először visszautasított.

Noomi Rapace és Niels Arden Oplev

- Ezt nem tudom, hol olvastad, de sosem utasított vissza. Inkább azt hitte, nem kapja meg a szerepet. Mesélte, hogy már nagyon régen olvasta a könyveket, imádta őket, és amikor megtudta, hogy filmet terveznek csinálni belőle, egyből nagyon mérges lett, mert úgy gondolta, hogy biztos nem fogják még csak meghallgatni sem, mert azt hiszik, hogy túl nőies Lisbeth szerepére. Persze én ezt nem tudtam róla, annyit tudtam csak, hogy főszerepet játszott egy művészfilmben, amit egy dán ürge rendezett, és ott egy igazi keményt csajt játszott, de nem láttam azt a filmet. Amikor a svéd casting director eljött hozzám Koppenhágába, hozott anyagot Noomiról is, mert őt tartotta az egyik legalkalmasabbnak a szerepre. A producerrel addigra már látták Stockholmban egy színházi előadásban, amiben Noomi drogost játszott. Megnéztem a fotóit, belenéztem a filmjébe. Láttam rajta, hogy erőteljes színésznő, de úgy gondoltam, hogy sokkal szebb, mint ahogy Lisbethet elképzeltem. Behívtam meghallgatásra, mert az összes svéd színészt megnéztem, aki csak szóba jöhetett, függetlenül attól, hogy ismeretlenek vagy nagy sztárok voltak. Két óráig tartott az első meghallgatásunk, és lenyűgözött az az erőteljes, sötét energia, ami áradt belőle, ami a vásznon is ott van. Egyből tudtam, hogy megtaláltam Lisbeth Salandert. Ő akkor még nem tudta, hogy ennyire favorizálom, ezért mindenáron meg akart győzni arról, hogy meg tud változni a szerep kedvéért. Levágatta a haját, teleaggatta magát piercingekkel, éreztem az elhivatottságát, láttam rajta, hogy mennyire akarja ezt a munkát. Ezzel persze csak jobban meggyőzött, mert még egyértelműbb lett, hogy megvan benne az, ami Lisbethben is. Az olvasókban nagyon erős kép alakul ki Lisbethről, és úgy érzik, hogy ez egy fizikai kép, pedig igazából egy érzelmi kapcsolat. És ha ilyen erős érzelmi hatást vált ki az olvasókból egy figura, akkor a vásznon is egy olyan színésznő kell, aki ki tudja váltani ugyanezt a hatást a közönségből. Noomiban megvan ez a letaglózó kisugárzás.

- A Millenium-könyvekkel kapcsolatban az az általános nézet, hogy az első nagyszerű, a második elég jó, a harmadik pedig nem rossz. Osztod ezt a véleményt, és ezért csak az első filmet rendezted te?

- Nem. Szerintem mindhárom jó, de különbözőek. Az első olyan, mint egy Agatha Christie-típusú dráma, klasszikus nyomozósdi, fordulatos cselekménnyel, középpontban egy különös főhősnővel. Egy törékeny, homályos múltú lány, a bosszú sötét angyala. Az ő figurája győzött meg arról, hogy meg kell csinálnom a filmet. A második rész egy jól megírt akció-thriller, a harmadik pedig megfejeli még ezt egy bírósági drámával is. Az elsőben az az igazán különleges, ahogy felgöngyölíti ezt a 40 éves rejtélyt. A producerek kilencven perces filmet akartak, mondtam nekik, hogy ez képtelenség, egy 560 oldalas könyvből készülő film minimum két és fél órás lesz. Azért vállaltam el csak az első részt, mert tudtam, hogy úgy vannak a megállapodások, a szerződések a tévékkel, hogy mindhárom filmet le kell forgatni egy éven belül, és úgy éreztem, hogy ezt fizikai képtelenség egyetlen embernek megcsinálni. Ezért úgy döntöttem, hogy csak az elsőre koncentrálok, és azt próbálom a lehető legmagasabb színvonalon megvalósítani, ahelyett, hogy túlvállalom magam, és csak közepes eredményt érek el. Az is közrejátszott, hogy abban az időben Koppenhágában éltem a családommal, és már így is 7-8 hónapot voltam távol tőlük, nem akartam még ugyanennyi időt eltölteni nélkülük.

Niels Arden Oplev A tetovált lány forgatásán

- Bejelentették, hogy hamarosan készül a film amerikai remake-je. Nem örülnél jobban, ha nem remake-elnék, hanem mindenki inkább csak szépen a te filmedet nézné meg?

- Már így is mindenki az én filmemet nézi, hiszen évek óta nem volt ilyen sikeres idegen nyelvű film Amerikában. Fej fej mellett vagyunk A mások életé-vel, körülbelül egymillióan látták eddig, és már látszik, hogy DVD-n is nagyon népszerű lesz. Amerikai remake ide vagy oda, ez a film már megtalálta a közönségét, és ha majd kijön az a másik film, attól valószínűleg csak még több DVD-t fognak venni az én filmemből. Szóval egyáltalán nem aggódom, kíváncsian várom, hogy Fincher mit hoz majd ki a történetből.

- Ha rajtad múlna, melyik színészeknek adnád a főszerepeket az amerikai remake-ben?

- Erre sajnos nem felelhetek. Ezzel kapcsolatban David Finchert kell faggatnod, mert nekem is hónapokba telt megtalálni a megfelelő színészeket ezekre a szerepekre, és angol vagy amerikai színészekkel ez még sokkal nehezebb feladat lesz. Én csak svéd színészeket akartam használni, még a legkisebb szerepekre sem vittem magammal dán színészeket, mert úgy éreztem, hogy a Larsson-univerzumban mindenkinek svédnek kell lenni. Mivel Larsson már nincs közöttünk, ez az ő öröksége, és óriási felelősség filmre vinni a munkáját.

Niels Arden Oplev és Mikael Nykvist A tetovált lány forgatásán

- Nemrég Amerikába költöztél. Ha egy sikeres európai rendező Amerikában próbál szerencsét, általában az első dolog, amire felkérik, hogy remake-elje a saját filmjét. Ezt neked sikerült megúsznod. Milyen egyéb veszély leselkedik még rád?

- Egyelőre még nem látok veszélyeket. Az első projekt, amibe belevágtam itt Amerikában, hogy Kati Marton A nép ellenségei című könyvét próbálom megfilmesíteni. Most ezen dolgozom gőzerővel.

- Meg tudnál nevezni egy Amerikában szerencsét próbáló európai rendezőt, akiknek irigyled a karrierjét, és egy olyat, akiét nagyon nem?

- Kemény kérdés. Nem bánnám, ha úgy haladna a karrierem, mint Ridley Scotté, mert például a Gladiátor az egyik kedvenc filmem. Ami a kérdés második felét illeti: rengeteg európai rendező jött át Amerikába, hogy aztán egy balul elsült film után megszégyenülten hazasunnyogjon, mint egy megvert kutya. Neveket nem mondanék, de biztos jó pár neked is eszedbe jut.

- Az egyik kollégám nem hajlandó megnézni a filmet, mert már olvasta a könyvet, és nem tudja elképzelni, hogy mi újat adhatna neki a film. Hogyan győznél meg egy ilyen embert, hogy igenis nézze meg a filmedet?

- Megmondhatod a kollégádnak, hogy körülbelül 6-7000 olyan emberrel beszéltem, akik úgy látták a filmet, hogy előtte olvasták a regényt, és nagyon sokan közülük azzal jöttek oda hozzám, hogy majdnem nem nézték meg a filmet, mert annyira szeretik a könyvet, hogy nem akarták tönkretenni az olvasmányélményt. De imádták a filmet, és azt mondták, hogy most először nem csalódtak a kedvenc könyvük filmadaptációjában. A kollégád egy nagy élménytől fosztja meg magát.

Niels Arden Oplev A tetovált lány forgatásán

- Számos barátom letöltötte a filmedet és megnézték a laptopjukon. Mit üzensz nekik?

- Hogy az illegális, bűnt követtek el, és börtönben kéne senyvedniük (nevet). Különben meg moziban kéne nézniük a filmeket, ahelyett, hogy otthon ülnek a hülye számítógépük előtt. Amikor csinálunk egy gyönyörű kiállítású filmet, ami minden tekintetben a mozivászonra készült, akkor szégyelljék magukat, akik monitoron nézik meg. De leginkább érezzék úgy, hogy megfosztották magukat egy igazi moziélménytől, mert annak csak csenevész árnyékát kapták meg a laptop monitorján.

- Láttál valami jó filmet mostanában?

- Sajnos mostanában nagyon nincs időm filmeket nézni, bár láttam egy érdekeset és bevallom, hogy DVD-n néztem meg. Egy német film, az angol címe North Face, és arról a két fickóról szól, akik 1936-ban elsőként próbálnak megmászni egy bizonyos hegyet Németországban, és nem sikerül nekik, meg is halnak. Két évvel ezelőtt jött ki, nagyon erős film.