Meghalt a Bonnie és Clyde rendezője

Vágólapra másolva!
Kedden, 88 éves korában elhunyt Arthur Penn, a Bonnie és Clyde háromszoros Oscar-jelölt rendezője. Menedzsere nyilatkozata szerint Penn már egy éve betegeskedett.Arthur Penn a Missouri fejvadász forgatásán 1976-banAz 1922-es születésű Penn először televízióban, majd színházban kezdett rendezni. Amikor a Brodwayn már sikereket ért el, megkapta első filmrendezési lehetőségét, a Balkezes pisztolyhős-t Paul Newmannel a főszerepben. Ezután megcsinálta A csodatevő filmváltozatát, amelyet tévében és színházban már korábban sikerrel megrendezett.A Warren Beatty és Faye Dunaway főszereplésével készült 1967-es Bonnie és Clyde-ja erőszakosságával először megosztotta a közönséget és a kritikusokat, végül azonban tíz Oscar-jelölést gyűjtött be, melyek közül kettőt (operatőri munka, legjobb női mellékszereplő) meg is kapott. Penn ezzel a filmmel végképp hírnevet vívott ki magának mint az erőszakos antihősök rendezője.Warren Beatty, Faye Dunaway és Penn a Bonnie és Clyde forgatásánA 80-as évek elején egy interjúban így nyilatkozott: "A mozi megváltozott: itt van Spielberg, ez a fantasztikus mesélő, aki hihetetlenül sikeres, jószándékú filmeket csinál, miközben engem úgy ismernek, mint akinek a filmjeiben az emberek lelövik és szétkaszabolják egymást. Szeretem a munkáit, de én sosem tudnék olyan filmet csinálni."A Bonnie és Clyde után megrendezte az Alice éttermé-t (ezért kapta harmadik rendezői Oscar-jelölését A csodatevő és a Bonnie és Clyde után), majd a Kis nagy ember című rendhagyó westernt, amelyben Dustin Hoffman egy indiánok közt felnőtt férfit alakít, aki öregkorában visszaemlékszik az életére.Dustin Hoffman a Kis nagy ember-benA 70-es évek első felében nem dolgozott, hogy a családjával lehessen, és visszatérése után már nem sikerült olyan sikereket elérnie, mint korábban: sem a Gene Hackman főszereplésével készült A döntés éjszakájá-t, sem a Marlon Brando/Jack Nicholson-féle Missouri fejvadász-t nem fogadták jól.Utolsó mozifilmjei közé tartozott az 1987-es Csapdában, ezután már főleg tévében rendezett.
Vágólapra másolva!