Vágólapra másolva!
Megfilmesítik Julian Cope-nak, a The Teardrop Explodes nevű egykori, pszichedelikus zenét játszó együttes frontemberének az életét. A film a zenei munkássága mellett archeológiával és zenetörténettel is komolyan foglalkozó Cope Head On című 1994-es önéletrajzi könyve alapján készül. A megfilmesítési jogot a brit David Morrissey vette meg, aki főleg színészként ismert, például az Elemi ösztön 2-ből, de már több filmet is rendezett. Ha most kéne tippelni, azt mondanánk, hogy ez a film is hasonló sorsra jut majd, mint a közelmúltban készült zenés életrajzi filmek többsége, azaz elkerüli a hazai mozikat. Nézzük, az elmúlt egy-két évben mi mindenről maradtunk le!The RunawaysDakota Fanning és Kristen Stewart a The Runaways-ben | ElőzetesA sötét fotóiról és videoklipjeiről (egyik kedvencünk) híres Floria Sigismondi 2006-os, Postmortem Bliss című kisfilmje után megcsinálta első nagyjátékfilmjét, amellyel maradt ismerős terepen: a 70-es évek rövidéletű csajbandájának, a Runawaysnek a történetét filmesítette meg. A film néhol színpompás rémálomhoz hasonló képi világa árulkodik az alkotó személyéről, de Sigismondi eddig még nem ismert oldalát is felvillantja: érzékenyen és természetesen ábrázolja a lányok problémáit, és abszolút hű marad ahhoz, amit már a forgatás előtt leszögezett: filmje inkább szól a felnövésről, mint egy rockegyüttes történetéről. Érdekes, hogy annak ellenére kimaradt a magyar mozikból a film, hogy Joan Jettet Kristen Stewart formálja meg, Cherie Currie-t pedig a szintén nem ismeretlen Dakota Fanning játssza. Aki egyébként az Alkonyat-filmek alapján netán tehetségtelennek hiszi Stewartot, ebből a filmből meggyőződhet róla, hogy téved.Kiegészítés (2010.10.15.): Most kaptuk az információt, hogy az egyik forgalmazó kiadja a filmet DVD-n. Megjelenési dátum egyelőre nincs.* * *Gainsbourg (Vie héroique)Éric Elmosnino és Mylene Jampanoi a Gainsbourg-ban | Előzetes | Kritikánk a filmrőlSokáig vártuk a Serge Gainsbourg művészetét és szerelmeit elmesélő filmet, és szerencsére az elsőfilmes Joann Sfar nem okozott csalódást: a zenés filmbiográfiák kliséinek többségét elkerülő, játékos és szenvedélyes filmet csinált, amiben nem csak a Gainsbourggal tökéletesen eggyé váló Éric Elmosnino, hanem egyszerűen minden színész remekel. Felvonulnak Gainsbourg csodálatos csajai Brigitte Bardot-tól kezdve Jane Birkinig, és kattant vizuális ötletekkel felturbózva kapjuk meg a leghíresebb slágereket Elmosnino előadásában. Itthoni forgalmazásának elmaradásán különösebben nem csodálkozunk, hiszen nincsenek benne ismert színészek, és arra aligha lehet számítani, hogy hazai Gainsbourg-rajongók hadai töltik meg a termeket, de azért még nem kell végleg feladni a reményt, hiszen idei filmről van szó.* * *NotoriousDerek Luke és Jamal Woolard a Notorius-ban | ElőzetesGyanítjuk, hogy az 1997-ben meggyilkolt rapperről, Notorious B.I.G.-ról szóló film nem lenne a kedvencünk, mert - a filmnek egyébként a maximális négyből három és fél csillagot megítélő - Roger Ebert kritikája alapján pont annak a hagyományos életrajzi filmnek tűnik, amit enyhén szólva ununk már: a jószívű, dagi, fekete kölyök hírnévről álmodik, aztán drogdíler lesz, aztán felfedezik és jó útra tér, aztán szupersztár lesz, aztán meghal. Mindenesetre a címszereplőt megformáló Jamal Woolard - aki nem profi színész, hanem rapper - állítólag lebilincselő alakítást nyújt.* * *Sex & Drugs & Rock & RollAndy Serkis a Sex & Drugs & Rock & Roll-ban | Előzetes | Kritikánk a filmrőlIan Duryt, a címadó sláger szerzőjét is sikerült hitelesen megformálni - a legtöbb ember által csak Gollumként ismert Andy Serkis
Vágólapra másolva!