Beárnyékolja a nyarat a Napfogyatkozás

Vágólapra másolva!
A Napfogyatkozás premierjéhez közeledve csúcsra hág az Alkonyat-mánia: az amerikai rajongók kiköltöznek az utcára, hogy megpillanthassák Robert Pattinsont, a forgalmazási szakértők pedig minden idők egyik legnagyobb július 4-ei bevételét várják a filmtől. Meglepő, de ezúttal még a kritikusok se fanyalognak.
Vágólapra másolva!

Aki az Újhold bemutatása után azt hitte, az Alkonyat-mánia tetőfokára hágott, az tévedett: a Napfogyatkozás című harmadik rész bemutatóját a rajongók minden eddiginél intenzívebb várakozása előzi meg. Az Alkonyat-széria Facebook-oldalához cikkünk írásakor már több mint 6,8 millió rajongó csatlakozott, többen mint a Harry Potter-, a Toy Story-, a Vasember- és a Transformers-oldalhoz együttvéve.

Minden eddiginél több

A két legnagyobb amerikai mozijegy-árusító site-on, a Fandangón és a MovieTickets.comon a Napfogyatkozás-ra váltották elővételben a legtöbb jegyet idén, a Los Angeles-i Nokia mozi előtt pedig múlt hétfőtől rajongók százai vertek sátrat - szó szerint -, hogy megpillanthassák a csütörtöki premierre érkező Robert Pattinsont, Kristen Stewartot és Taylor Lautnert. (Nem kellett csalódniuk: a premier előtt a három tinisztár egy teljes órán át osztogatta az autogramokat az addigra háromezer fősre dagadt rajongói tömegnek.)

A világszerte szerdán (nálunk kedden éjfélkor) moziba kerülő Napfogyatkozás az előrejelzések szerint a filmsorozat eddigi legsikeresebb része lesz. A 2008 novemberében debütáló Alkonyat világszerte összesen 408,8 millió dollárt termelt, a 2009 novemberében bemutatott Újhold viszont már 709,7 milliót hozott. A 68 millió dollárból készült Napfogyatkozás csak az USA-ban 150-179 millió dollár közti nyitást produkálhat a héten az előzetes becslések szerint. (Bár a prognosztizált összeg óriási, mégsem rekorddöntő: az eddigi legsikeresebb július 4-ei premier a Pókember 2 volt az USA-ban 180 millió dollárral.)

Magyarországon az első és a második film közt különösen meredeken emelkedett a vámpírtörténet rajongóinak száma: az Alkonyat-ot még csak körülbelül 70 ezren nézték meg az országban, az Újhold összesen már majdnem 300 ezer nézőt gyűjtött (Az [origo] videomegosztó site-ján, a Videán az Újhold előzetese a legnézettebb trailer majdnem 113 ezer kattintással). Az Újhold 35 kópián került a magyar mozikba, a Napfogyatkozás már 43 kópián érkezik, de Bartók Anna, a filmet forgalmazó Fórum Hungary marketing és kommunikációs vezetője óvatosan úgy nyilatkozik, hogy most is körülbelül ugyanannyi nézőre számítanak, mint az Újhold-nál. Ha az elővételben eladott jegyek számából következtetni lehet a várható sikerre, akkor a folytatás jobban fog teljesíteni, mint az Újhold, mert a Napfogyatkozás-ra körülbelül 13 ezer jegyet adtak el, 30%-kal többet, mint az előző részre.

Forrás: AFP
Robert Pattinson egy rajongóval fotózkodik a Napfogyatkozás Los Angeles-i premierjén

Bár a forgalmazó nem készül semmilyen rendhagyó eseménnyel (a hétvégén tartott Twilight rajongói fesztivált sem ők szervezték) a premier alkalmából, azért igyekeznek kiszolgálni a rajongók igényeit és tovább spannolni a várakozást azzal, hogy a Napfogyatkozás premierje előtt újravetítik az első két filmet. Már múlt héten is sor került ilyen emlékezetfelfrissítő vetítésekre, de a csúcspont kedd este lesz, amikor kilenc budapesti moziban tartanak triplavetítéseket: este hét körül kezdhetnek a rajongók, hogy éjfélre eljussanak a Napfogyatkozás-ig.

Minden eddiginél jobb

Az igazán elszánt rajongók lelkesedését persze egy kevésbé sikerült folytatás sem lohaszthatja le, de eddig úgy tűnik, a Napfogyatkozás a szőrös szívű kritikusoknak is jobban bejön, mint az első két film. A két legnagyobb amerikai filmes lap, a Variety és a Hollywood Reporter már leközölte a kritikáját, és egyetértenek abban, hogy a Napfogyatkozás az eddigi legjobb film a sorozatban. Véleményüket osztja az Entertainment Weekly és Anne Thompson is.

Forrás: AFP
Kristen Stewart egy rajongóval fotózkodik a Napfogyatkozás Los Angeles-i premierjén

A Variety cikke szerint a Napfogyatkozás-ban végre arra összpontosítanak az alkotók, ami működik: a sztárokra. De a rendezőt, David Slade-et nem csak azért dicsérik, mert jól vezeti színészeit, hanem markánsabb megközelítését, valamint az akció és a melodráma közti ügyes egyensúlyozását is méltatják. A Hollywood Reporter kritikusa örvendezik: "három filmbe tellett, de az Alkonyat-saga a Napfogyatkozás-ban végre a megfelelő hangot üti meg". A Varietyhez hasonlóan ők is a színészvezetést, illetve a szenvedély és a természetfeletti elemek egyensúlyát dicsérik, de még azt is megemlítik, hogy szerencsés, hogy a film nem veszi túl komolyan magát, az egyik jelenetben például Edward a félmeztelen Jacobra pillantva megkérdezi Bellától, hogy "nincs egy inge sem?".

De megárt a sok

Hogy a tinik tömegesen őrülnek meg Edwardtól és Bellától, abban semmi furcsa nincs, végtére is ez a rajongásra fenntartott életkor, de az Alkonyat-mánia elragadja a romantikára éhes anyukákat, sőt, néha még az apukákat is. Tavaly mi is beszélgettünk Alkonyat-rajongó szülőkkel, de a helyzet azóta tovább durvult: a Los Angeles Times már Alkonyat-függőségről beszél. Idéznek többek közt egy harmincegy éves nőt, akinek majdnem ráment a házassága arra, hogy szabadidejét nem a férjének, hanem az Alkonyat-rajongói fórumoknak szentelte, és egy harminckilenc éves anyát is, aki azt állítja, hogy a filmeket egyenként több mint háromszázszor megnézte.

Forrás: AFP
A Los Angeles-i Nokia színház előtt táborozó rajongók egyike

A cikkben megszólal az internetfüggőség gyógyításával foglalkozó Kimberly Young pszichológus is, aki szerint az Alkonyat-függőség hasonló funkciót tölt be, mint a szappanoperák végeérhetetlen bámulása: bizonyos nők az életükben levő űrt próbálják vele betölteni. A különbség az, hogy a fórumok és egyéb online felületek segítségével ez a függőség a kapcsolatteremtés eszközévé is válhat.