Thriller készül a WikiLeaks alapítójáról

Vágólapra másolva!
Legalább két könyv készül a WikiLeaksről: korábban hírt adtunk a WikiLeaks - A leleplezés, Hogyan működtettük a világ legveszélyesebb weboldalát című könyvről (interjú a magyar kiadóval), amely februárban jelenik meg magyar nyelven is az egyik alapító tollából, Andrew Fowler újságíró pedig Julian Assange életrajzi könyvén dolgozik The Most Dangerous Man In The World (A világ legveszélyesebb embere) címmel. Utóbbi megjelenési dátumát még nem hozták nyilvánosságra, azt viszont igen, hogy máris megvásárolták a készülő könyv megfilmesítési jogát. Michelle Krumm producer úgy nyilatkozott, hogy "amint megismertem Andrew-t és elolvastam néhány fejezetet alapos könyvéből, tudtam, hogy hihetetlenül széleskörű tudása felhasználásával gondolatébresztő thrillert tudunk belőle csinálni". Egyelőre nem tudni, ki formálná meg Assange-t és a filmnek még rendezője sincs.Julian Assange január 17-én
Vágólapra másolva!