Gumicukor ezüsttálcán - A király beszéde kritikája

2011.02.02. 13:04

Kosztümös filmekre mindig van igény, mert elhitetik velünk, hogy régen minden szebb és jobb volt. Volt még erkölcs és nemesség, és e kettő kötelezett is valamire. A király beszéde tovább táplálja ezt az illúziót, miközben Anglia legjobb színészeiben, és előkelő kulisszáiban gyönyörködünk. A valóságot meg kéretik nem firtatni.

Minden egyes évben újra és újra csalódom az Oscarban. Nem, még nem osztották ki, de már sejtjük, hogy az idei favorit A király beszéde lesz, a legtöbb jelölést is ez a film kapta. De hiszen az Oscar nem egy minőségi mérce, miért felejtettem el megint? Az Oscar üzlet, és kész. És ebben a bizniszben Harvey Weinstein - történetesen A király beszéde producere - a legdörzsöltebb. Nála több díjat soha senki nem lobbizott még ki. Hogy csinálja? Kapcsolatok, pénz, nyomulás - nem tudom. Azt viszont látom, hogy milyen filmekkel: klasszikus hollywoodi giccsparádéval, ami mégis el tudja hitetni a nézővel, hogy művészetet lát.

A király beszéde is ilyen: kellemes időtöltés, jól esik a szemnek. Megadja a népnek azt, amire vágyik, egy mesét királyokról, hercegekről, bátor és hű alattvalókról. És mivel 2011-ben, a bulvárkorban készült, azt is figyelembe veszi, hogy az emberek ma nem a kifogástalan, hibátlan uralkodókra kíváncsiak, hanem az ellenkezőjére. Lady Diana óta az a menő, akinek ugyanúgy vannak táplálkozási zavarai, szorongásai, megaláztatásai, mint bárki földi halandónak. Senkinek sem volt nehezebb ezt elfogadni, mint II. Erzsébetnek, de azóta már őt - illetve filmes mását - is láttuk hálóingben és papucsban. Hát, most meg (az új világ szellemében) kedves, dadogós apukáját ismerhetjük meg. 

VI. György erdetileg nem készült királynak. Másodszülött fiúként egy sokkal kényelmesebb élet jutott volna neki, ha nem nehezíti meg még ezt is a dadogása. Így viszont minden nyilvános szereplés - ami egy York-i herceg életében elkerülhetetlen - valóságos keresztrefeszítés volt számára. És máris egy szimpatikus hőssel állunk szemben: több nálunk, de kevesebb is. Emberfeletti és gyarló egyszerre. A dadogás igazán filmre termett sújtás: könnyen lehet azonosulni azzal, akit a sors megver vele. Jól reprezentálja a küzdést, a megalázottságot, és általában valamilyen gyerekkori trauma is tartozik hozzá. A dadogónak lehet drukkolni, hogy sikerüljön végre kimondani egy mondatot, és ezzel legyőzni önmagát. Minden próbálkozásnál újra és újra.

VI. György, illetve a történet kezdetén még csak Bertie már minden módszert kipróbált, nem segített semmi. A maga részéről fel is adná a harcot, ha felesége (a nemrég elhunyt anyakirályné, Helena Bohnam-Carter alakításában) nem lenne még nála is elszántabb. Ő jut el egy sikertelen színészből lett ismeretlen beszédtanárhoz, az ausztrál Lionel Logue-hoz (Geoffrey Rush), aki sajátos módszerrel gyógyít, és kezdetét veheti a Pygmalion-sztori. Mire tippelnek, megtanul a végére beszélni? És vajon közben emberileg is közel kerülnek egymáshoz?

Forrás: [origo]
A király beszéde | Colin Firth és Geoffrey Rush

Bertie privát harcával párhuzamosan Európa is belesodródik a maga háborújába, és a Windsor-házban is kitör egy botrány. Utóbbiról, vagyis amikor VIII. Edward lemondott a trónról, hogy feleségül vehesse többszörösen elvált amerikai szeretőjét, épp Madonna rendez filmet, őszre ezzel bővülhet ki a családi filmarchívum. Ebben a filmben azonban mindezen események csak a történelmi hátteret szolgáltatják, és ezáltal kissé elmosódott képet mutatnak. Történelemleckét mindenesetre nem innen kell venni.

Nem is ezzel van baj, a film végülis arra akar csak kilyukadni, hogy ha dadogásról van szó (vagy - gondolom - bármilyen fogyatékosságról, hibáról), akkor a király is ember. És ha szembe tud nézni önmagával, ha igazán őszinte mer lenni, akkor le is küzdheti azt. Rendkívül újszerű gondolat. És előnye, hogy két mondatba belefér. Hovatovább a körítés sem bonyolítja agyon a dolgokat.

Forrás: [origo]
A király beszéde | Helena Bohnam-Carter

Ebben a műfajban, amit nevezzünk csak "a király is ember"-műfajnak A királynő mérföldkőnek számít, a rendezője, Stephen Frears pedig etalonnak. Az a film egy megdöbbentően új képet festett erről a közegről, Helen Mirren alakítása pedig felért egy Lear királlyal. A király beszéde nem igyekszik ekkora magasságokba. Nem sajnálom az Oscart Colin Firthtől, de mint tudjuk, a legjobb alakítás díját sokszor nem azért a szerepért kapja a színész, amit épp eljátszott, hanem a korábban elmulasztott elismerésekért. Szerintem ezúttal is így járunk.

Természetesen Colin Firth nem rossz, de hogy túl sok megfejtenivalót hagyna maga után, azt kétlem. Sokkal izgalmasabb, amit Helena Bohnam-Carter, Geoffrey Rush, és a VIII. Edwardot alakító Guy Pierce nyújtott. Kétségtelenül elsőosztályú a film szereposztása, megtaláljuk benne az isteni Michael Gambont, és Jennifer Ehle-t is, akit a saját édesanyjának maszkíroztak. De például a nagyszerű Timothy Spalltól ezúttal csak egy Churchill-paródiára futotta, a valódi karakter helyett.

Forrás: [origo]
A király beszéde | Timothy Spall

Tom Hooper rendező pedig tökéletesen teljesítette a produceri elvárásokat. Ez sem kevés. Szépen megágyazott a sztorinak, megnevettett, megríkatott minket, izgultunk, aggódtunk, drukkoltunk, megdicsőültünk. És ha valakinek a végére még maradt egy kis kétsége affelől, hogy valójában nem egy brit, hanem egy hollywoodi filmet lát, annak ott a befejezés. A király meghajol a szolgálója előtt. Háromszor. "Előre is köszönöm" - mondja a háborút bejelentő rádióbeszéd előtt a logopédusnak. "Most végképp köszönöm" - mondja, miután sikerült baki nélkül végig mondania. "Köszönöm" - veti közbe az anyakirályné. "Még egyszer köszönöm" - fordul vissza még utoljára a király. 

Nem lennék csalódott egy percig sem, ha A király beszéde csak egy új film lenne a mozik kínálatában. Jól szórakoztam, köszönöm. De ha az év legjobbjairól beszélünk, ez a film nem kerülhetne egy ligába a Social Network - A közösségi háló-val, A félszemű-vel, a Fekete hattyú-val, vagy a 127 órá-val. Azokban ugyanis van invenció, ebben meg az égvilágon semmi új nincsen. Azok többrétegű történetet mondanak el, ez meg egy egyszerű, kedves mese. Azok nyomot hagynak az emberben, ez meg huss, elillan. Egy könnyű kis desszert.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK