Inkább vagyok sapkás, mint hülye hajú

Fluor Tomi, Eckü, Hősök
Vágólapra másolva!
A Filmklub podcast tizedik adásának vendége a legnépszerűbb magyar popsztár, a Mizu című gigasláger előadója, Fluor Tomi volt. A beszélgetés apropóját az adta, hogy a héten került mozikba a róla szóló dokumentumfilm, amely nagy meglepetésünkre olyan visszafogott és decens lett, mintha Makk Károly rendezte volna Bródy Jánosról. A film hősét faggattuk arról, mennyire könnyű csajoznia, jól keres-e, és arról is, nem nyomja-e a fejét az elforgatott baseball-sapka.Fluor Tomi beszélgetünkben számos meghökkentő dolgot árult el, például hogy rendszeresen azzal szólítják le 13 éves kislányok, hogy gyereket akarnak szülni neki, valamint hogy abban a három évben volt a legboldogabb, amikor a szülei gumicukorral kereskedtek. Taxival jár, mert mikor utoljára BKV-zott, a fél villamos elkezdte énekelni a Mizu-t, és néha koncerten tart attól, hogyha nem nyomja le a Gecigránát-ot, meglincselik. Podcastunkból kiderül, hogy Fluor Tomi rémálmaiban sapka nélkül megy fellépni, 2012-ben azért nem csinált lemezt, mert zombi lett, és mikor utoljára ingyenpiás buliba ment, az több mint kétmillió forintjába került.A Filmklub podcastadását megtalálod az iTuneson, meghallgathatod az alábbi lejátszóban, vagy letöltheted MP3-ban. A podcasthoz tartozó RSS csatornát itt találod.
<object width="645" height="150"><param name="movie" value="//www.mixcloud.com/media/swf/player/mixcloudLoader.swf?feed=http%3A%2F%2Fwww.mixcloud.com%2Fvferi%2Ffilmklub-podcast-10-fluor-tomi%2F&embed_uuid=b614f367-1fe7-4840-a573-3f0ed93d1dd8&stylecolor=&embed_type=widget_standard"></param><param name="allowFullScreen" value="true"></param><param name="wmode" value="opaque"></param><param name="allowscriptaccess" value="always"></param><embed src="//www.mixcloud.com/media/swf/player/mixcloudLoader.swf?feed=http%3A%2F%2Fwww.mixcloud.com%2Fvferi%2Ffilmklub-podcast-10-fluor-tomi%2F&embed_uuid=b614f367-1fe7-4840-a573-3f0ed93d1dd8&stylecolor=&embed_type=widget_standard" type="application/x-shockwave-flash" wmode="opaque" allowscriptaccess="always" allowfullscreen="true" width="645" height="150"></embed></object>

Filmklub podcast #10 - Fluor Tomi by Ferenc Varga on  Mixcloud

Vágólapra másolva!