Vágólapra másolva!
Emlőrákot állapítottak meg orvosai Kathy Batesnél, ezért eltávolították az Oscar-díjas színésznő mindkét mellét. A rákot két hónappal ezelőtt észlelték, azóta átesett a műtéten. A 64 éves színésznő a Twitteren azt írta, hogy a mellei nem is hiányoznak neki annyira, mint a Harry's Law című sorozata, amelyet az NBC csatorna májusban vett le a műsorról.Kathy Bates idén januárbanBates kilenc évvel ezelőtt petefészekrákkal küzdött, de abból a betegségéből felgyógyult. Most alapos megfontolást követően döntött a masztektómia mellett. Azt írta, hogy nem kell alávetnie magát besugárzásnak vagy kemoterápiának, és orvosai biztosították, még "sokáig itt lesz".Kathy Bates a Tortúra című filmbenKathy Bates 1991-ben a Tortúra című filmben nyújtott alakításáért kapott Oscar-díjat a legjobb női főszereplő kategóriájában, később mellékszereplőként jelölték az 1998-as A nemzet színe-java és a 2002-es Schmidt története. Idén két Emmy-díjra is esélyes: jelölték a Harry's Law, valamint a Két pasi meg egy kicsi című sorozatbeli szerepléséért.
Vágólapra másolva!