Ez melyik filmből van? - Bercsényi Péter

2012.09.20. 12:58

Sorozatunkban fiatal magyar színészek adnak elő részleteket ismert filmekből. Neked az a feladatod, hogy kitaláld, melyik filmről van szó. A helyes választ beküldők között nyereményeket sorsolunk ki, és nem utolsósorban bemutatunk egy sor figyelemre méltó ifjú tehetséget is. A nyolcadik részben a bábszínházas Bercsényi Péter kergeti magát az őrületbe, miután megtudja, hogy a volt csaja összejött egy undorító alakkal. Ismerős valahonnan?

Tizenkét fiatal magyar színészt kértünk meg arra, hogy kameránk előtt adjon elő egy-egy monológot egy-egy filmből, mintha színivizsgán vagy szereplőválogatáson lenne. A megfejtést - vagyis hogy eredetileg melyik filmben volt hallható a cikkünkben szereplő monológ - a következő rész megjelenéséig várjuk (a játék részletei és a múlt heti feladvány megfejtése a cikk alján találhatók).


Célunk nemcsak az, hogy játékra hívjunk minden filmőrültet, hanem az is, hogy bemutassunk figyelemreméltó, már végzett vagy még tanonc színészeket, akiknek tömegével készülő magyar film híján nincs lehetőségük a széles plénum előtt való bemutatkozásra. Részben ezt szeretnénk pótolni sorozatunkkal, ezért minden cikkünkben tíz kérdést is felteszünk annak a színésznek, aki vállalkozott rá, hogy a játék feladványát eljátssza.

Miket csináltál eddig?

Dráma tagozatos gimnáziumba jártam Szolnokon, majd a József Attila Színház stúdiósa voltam, mellette amatőr bábszínházaztunk három stúdiós társammal, így találkoztam a bábbal. 2004-ben, egy sikertelen próbálkozás után (zenés színész szak) vettek fel a Színművészetire. 2008-ban végeztem bábszínész szakon, és a Budapest Bábszínházba szerződtem. Viszont úgy hozta a sors, hogy folyamatosan vannak "élő" színházi munkáim is. Dolgozhattam a HOPPart Társulattal, játszottam a Magyar Színházban, és legutóbb a Szkénében. Filmes téren még nem olyan gazdag a mezőny, de forgattam Béres Dániel egyik kisfilmjében, a Malter-ben. Ja, és a főszereplő magyar énekhangja voltam egy Don Bluth-rajzfilmben (Egy troll New Yorkban).

Fotó: Nagy Viktor Oszkár [origo]

Mondj három magyar filmrendezőt, akivel szívesen dolgoznál együtt?

Sajnos még nem igazán ismerem a filmes világot, így nem is biztos, hogy reálisan tudnám megítélni. Danival szerettem a munkát, bár első filmszerepem volt, ráadásul főszerep, úgyhogy azért megizzasztottam szegényt. De elég türelmes volt. Ujj-Mészáros Károllyal egy castingon találkoztam, és nagyon tetszett, ahogy működött az agya. A nagyok/ismertebbek közül pedig fogalmam sincs, kivel. Biztosan kell, hogy egy nyelvet beszéljünk. Azt hiszem, nem is feltétlenül a végeredmény vagy a renomé lenne a fontos, hanem, hogy jól lehessen együtt dolgozni.

Melyik filmet láttad a legtöbbször életedben?

Biztos, hogy Disney-rajzfilm. Nem tudok kinőni belőlük. Szerintem a Pocahontas vagy az Aladdin. Esetleg A kis hableány. Azt hiszem, ez utóbbi a legvalószínűbb, mert nagyjából fejből tudom, hangsúlyokkal együtt...

Melyik filmen sírtál utoljára?

Imádom a giccset, és elég mintaszerűen reagálok a hatásvadászatra, szóval nem olyan nehéz megríkatni. Igazából túl rövidnek tartom az életet ahhoz, hogy végig húzogassuk a szánkat. Szeretem élvezni, amit nézek, de ez nem jelenti azt, hogy nem látom az esetleges hibáit. Sorozat volt. Na, jó, elárulom, a Glee. De ha ragaszkodunk a filmhez, akkor a Keleti nyugalom - Marigold Hotel-en. Az idős emberek, és a szülő-gyerek viszony a gyengéim.

Fotó: Nagy Viktor Oszkár [origo]

Melyik film volt a leginkább hatással arra a döntésedre, hogy színész legyél?

Mivel eredetileg szinkronszínész akartam lenni, a Disney-rajzfilmek. Mindegyik. Aztán rájöttem, hogy lehet ilyesmit színpadon is csinálni, végül pedig egyértelművé vált, hogy igazán olyat csak báb-, illetve gyermekszínházban lehet csinálni. Szóval így. De azért rajzfilmeken kívül sok mást is nézek.

Nevezz meg egy jelenleg élő zsenit!

Húhh, ez bátor kifejezés... Tim Burtont említeném, de egy picit a zsenije megfakult manapság. Talán Ralph Fiennes.

Fotó: Nagy Viktor Oszkár [origo]

Kibe szerettél bele legutóbb a filmvásznon?

Rajongó típus is vagyok, így azért sokan vannak. Például Judi Dench. Vagy Natalie Portman. Képernyőn: Kristin Chenoweth, Kristin Bauer van Straten és Jane Lynch.

Anyukád szerint mit kéne csinálnod ahelyett, amit csinálsz?

A Nemzetibe kéne szerződnöm. Természetesen viccel! Félig. Számára nincs is nyilvánvalóbb annál, hogy színész vagyok.

Van B-terved arra, ha színészi karrier nem jönne össze?

Nincs, de nem félek. Érettségi után azért dolgoztam itt-ott, könyvelésen, cipőboltban, szóval láttam már, milyen a világ "odakint". De ha nagyon kéne váltani, egy másik jövedelmező állást választanék, a tanítást.

Fotó: Nagy Viktor Oszkár [origo]

Mostanában mire vagy nagyon rákattanva?

Sorozatokra: True Blood, Glee, Tara alteregói, Borgiák, 24.

Melyik filmre vagy most a leginkább kíváncsi és miért?

Bár még messze a bemutatója, de a Liza, a rókatündér-re. Mert tetszik az hangulata, és az alaphelyzet. Ráadásul lett volna benne egy kis szerepem is, csak kiírták. Hehe! De jöhetne már a Skyfall is. Mert az ilyet alapjáraton szeretem.

- - -

Ha felismered, hogy melyik filmből származik a fenti jelenet, írd meg szeptember 26. éjfélig a film címét a filmklub@origo.hu címre. A levél tárgya "Ez melyik filmből van? - Bercsényi Péter" legyen.

A helyes megfejtést beküldők között egy a Gyógyegér vacsorára című filmhez készült USB-s hörcsögfuttatót sorsolunk ki, amiket a UIP Dunafilm ajánlott fel.

A játékban az [origo] Zrt. munkatársai nem vehetnek részt, a helyes választ és a nyertes nevét a sorozat következő részében olvashatod szeptember 27-án.

+ + +

Sorozatunk előző részében Huzella Júlia a Taxisofőr című 1976-os alkotás egyik jelenetét adta elő. A filmben ezt a monológot Martin Scorsese mondta Robert De Nirónak. A szerencse Kanics Krisztina nevű kedves olvasónknak kedvezett, ő nyeri a Cowboyok és űrlények-es ébresztőórát. Gratulálunk!

Nézd meg az eredeti jelenetet Martin Scorsese előadásában: