Nem vagyok már gyerek

Lehet-e felnőtt, aki szopja még az ujját? Mi van, ha szakításnál ömlik a takony az orrodból? Hogyan lehet elviselni az életet, és mit kell csinálni közben a nyelveddel? A kamaszkor nagy problémái köré egy egész filmes műfaj épült, a coming of age (kb. felnőtté válás) filmek. Mivel ezek közül több is nagy kedvencünk, elkészítettük a felnőtté válásról szóló filmek toplistáját abból az alkalomból, hogy ismét egy remek példány érkezett a mozikba, az erdőbe költöző kamasz fiúkról szóló A nyár királyai. Iránymutató listánkon 25 film szerepel, a műfaj általunk legjobbnak, legszívszorítóbbnak vagy éppen legviccesebbnek tartott darabjai. A számozás szubjektív sorrendet tükröz, igazság szerint a filmek mindegyike remekmű. 

25. Megáll az idő (1982)

Gothár Péter filmjében mai szemmel sok az esetlenség és kisebb hiba (a dialógok időnként papírízűek, az utószinkron béna), de így is megkapó, nem is annyira a sztori, mint a fiatal színészek magyar filmben meglehetősen ritka, friss, természetes játéka miatt. Szerencsés választás volt, hogy a főszerepet Gothár nem egy túlkoros színészre, hanem a ragyogó Znamenák Istvánra osztotta, aki pont annyi idős (tizenhat) volt a forgatás idején, mint a rendező 1963-ban, amikor a saját kamaszkora által ihletett film játszódik.

Znamenák István és Iván Anikó a Megáll az idő-ben Forrás: MNFA

Az '56-os forradalom következményei hangsúlyosak a filmben, és főleg attól érdekesek, hogy kiderül, az identitáskeresés még nehezebb egy olyan közegben, ahol a felnőttek hazudozni és meghunyászkodni kényszerülnek. De a legjobban azok a dolgok működnek a filmben, amik általános érvényűek: az első szerelem iszonyatos bénázása ("A Szukics Magda üzeni, hogy szeret, és hogy mi lesz már?"), az idióta tanárok nyűge, az istenként tisztelt menő felsőbb évesek (Pierre!), a fékevesztett házibulik, és persze a tizenhat évesek utánozhatatlan, halálosan komoly kétségbeesése: "Engem a nők nem érdekelnek, nem fogok bedőlni nekik, én nem akarok tönkrement pali lenni." (BB)

+ + +

24. Titokzatos bőr (Mysterious Skin, 2004)

A Titokzatos bőr legalább két okból emlékezetes: ez volt Joseph Gordon-Levitt egyik első komoly, felnőtt kori filmje, és ez az elborult Gregg Araki egyetlen, normális emberek számára is élvezhető rendezése. Persze ez sem egy tündérmese, és naná, hogy a szexualitás csakis óriási paraként jelenik meg benne. Afféle fordított coming of age-történetnek is nevezhető: nem arról szól, hogy a kamaszkor nehézségeit legyőzve hogyan kezdi megtalálni identitását és saját útját a főhős, hanem arról, hogy egy gyerekkori trauma hogyan roppantja össze két kisfiú lelkét, és hogyan siklik ki miatta az életük.

Joseph Gordon-Levitt a Titokzatos bőr-ben Forrás: Fortissimo Films

A film hangulata leginkább rémálomszerű, furcsa látomásokkal, homályos emlékekkel és két diszfunkcionális főhőssel: a prostituáltnak álló, gusztustalan férfiak vágyait kiszolgáló Neillel (Gordon-Levitt) és az extrémen visszahúzódó, amnéziás, orrvérzős Briannel (Brady Corbet). De legalább mindkét fiún nagyon megesik a szívünk, különösen, mivel Araki kegyetlen világában a legjobb esetben is csak szembenézés van, feloldozás nincs. (BB)

+ + +

23. Tizenhat szál gyertya (Sixteen Candles, 1984)

John Hughes a nyolcvanas évek óta rengeteg tininek segített átvészelni a serdülőkort szellemes dumákkal teli, szemtelen, de közben romantikus és optimista tinifilmjeivel. Első rendezése volt a Tizenhat szál gyertya, ami kicsivel több, mint egy nap eseményeibe sűríti bele a kamaszlánylét minden nyűgét és szívfájdalmát. Sam (Molly Ringwald) a tizenhatodik születésnapját rögtön csalódottan kezdi, amikor a tükörbe pillantva megállapítja, hogy nem változott egy csapásra felnőtt nővé, és innentől minden csak egyre rosszabbul alakul: a családja a nővére másnapi esküvője miatt megfeledkezett a születésnapjáról, a végzős fiú, akibe reménytelenül szerelmes, azt sem tudja, hogy Sam létezik, egy mitugrász vörös fiúcska (Anthony Michael Hall) pedig őt üldözi a szerelmével. Ráadásul a házukat megszállták a nagyszülők, és még egy furcsa ázsiai cserediák is odakeveredett.

Molly Ringwald a Tizenhat szál gyertyá-ban Forrás: Mokép

Üdítő látni, hogy a nyolcvanas években még mennyivel szókimondóbbak voltak a hollywoodi filmek: Sam kisöccse azon élcelődik, hogy ciki lesz éppen menstruáló idősebbik nővére nászútja, Sam pedig az első "fucking"-ot még az eleje főcím felbukkanása előtt elsüti. A figurák nem éppen életszerűen, de nagyon viccesen szellemeskednek szinte folyamatosan, és közben valahogy mégis hitelesek és nagyon szerethetők, pont, mint Judd Apatow komédiáiban. Nem véletlen a hasonlóság: Apatow is Hughest nevezi meg szellemi atyjaként. Érdekesség, hogy egy kis mellékszerepben felbukkan a filmben John Cusack is, aki egy évvel később dobbantott a Tuti dolog-gal. (BB)

+ + +

22. Submarine (2010)

Könnyű a dolga annak, aki a Submarine című filmet akarja mások figyelmébe ajánlani. Ha vevő vagy Wes Anderson filmjeinek sajátos humorára, ha lenyűgöztek a J. D. Salinger könyveiben szereplő Glass család csodagyerekként induló tagjai, vagy csak egyszerűen kedveled a különcködő kamaszokról szóló, intelligens felnőtté válós történeteket, akkor nagy valószínűséggel ezt a filmet is szeretni fogod. A nyilvánvaló elődök felemlegetése azonban nem jelenti azt, hogy a Submarine-ból hiányoznának a csak rá jellemző, saját értékek. Elkerüli ugyanis a mesterkélt jópofizás csapdáját, és egyszerre tud vicces, megható és őszinte lenni.

Craig Roberts a Submarine-ben Forrás: Cirko Film

Oliver Tate (Craig Roberts) tizenöt éves, Walesben él a szüleivel. Egyik kedvenc hobbija, hogy napi rendszerességgel tanul meg új szavakat a szótárból. Hiába fogalmaz azonban választékosabban kortársainál, ő is ugyanolyan fogalmatlanul áll a felnőtté válás kapujában, mint bármelyik másik tinédzser. Oliver összejön egy hozzá hasonlóan mérsékelten népszerű lánnyal (Yasmin Paige), akivel aztán fokozatosan ráhangolódnak egymás különcségeire. A bunkó viselkedéséből következő szakítás, illetve aggodalma szülei tönk szélére jutott házassága miatt végül csak rákényszerítik, hogy felszínre emelkedjen a címben emlegetett tengeralattjáróval, és ne bujkáljon többet saját és szerettei problémái elől. (VD)

+ + +

21. Lázongó ifjúság (Youth in Revolt, 2009)

Azt hiszem, életemben nem nevettem annyit hangosan könyvön, mint C. D. Payne Lázongó ifjúság-án, a filmváltozat pedig olyan, mintha a jófajta hagyományos tinikomédiát keresztezték volna egy Wes Anderson-film excentrikusságával. A mindenki számára fájóan ismerős szituációkat is a Nick Twisp nevű tizennégy éves főhős hangsúlyosan egyedi szemszögéből mutatja be a film, és olyan derű árad belőle, hogy még azok is imádni fogják, akik amúgy allergiásak Michael Cerára. Az ötszáz oldalas regény túlburjánzó cselekményét sikerült tökéletes arányérzékkel megnyesegetni, és a fontosabb mellékszerepekben körülbelül egy tucat csodás színész kap lehetőséget a remekelésre (köztük Zach Galifianakis, Steve Buscemi, Justin Long, Ray Liotta, és A tetovált lány előtti Rooney Mara, akinél figyelemreméltóbban senki nem tud felmászni bugyiban egy emeletes ágyra).

Michael Cera a Lázongó ifjúság-ban Forrás: ProVideo

A film egyszerre konkrét és elemelt, valósághűen ábrázolja a tinilét örömteli pillanatait (maszturbálás, szerelem, drogok) és bosszantó aspektusait (idióta szülők, iskola, rendőrségi körözés), valamint szolgáltat a főhős mellé egy végtelenül kúl alteregót, akinek a kompromisszumot nem tűrő hozzáállása mentséget ad arra, hogy gyakran abszurd irányokba lendüljön a cselekmény. (VF)

+ + +

20. Good Will Hunting (1997)

Amikor Ben Affleck és Matt Damon nekiállt a Good Will Hunting forgatókönyvének, nagyjából annyi elképzelésük volt, hogy jó kis szerepeket akarnak írni maguknak, és hogy kell a filmbe egy sztár (ez lett Robin Williams), egy lány (Minnie Driver) és egy főgonosz (ezt lecserélték az amerikai kormányra). Ehhez képest végül annyira kikupálódott a könyv, hogy Oscar-díjat nyertek vele. A Good Will Hunting főleg attól erős, hogy olyan bostoni suhancokról szól, amilyen Affleck és Damon maga is volt. Ez a valódiság azzal együtt is átjön a filmen, hogy hollywoodi formába öntötték a sztorit, amelynek a végén a főhős jobb ember lesz, megtalálja saját magát, és még az igaz szerelmet is elnyeri.

Matt Damon a Good Will Hunting-ban Forrás: UIP Dunafilm

A világgal hadban álló matekzsenit alakító Damon kisfiús, dacos bájával lefegyverző, a pszichológusával (Williams) és a matekproffal (Stellan Skarsgard) folytatott csörtéi úgy szellemesek, hogy még bőven életszagúak, Driver pedig nem egy sablon jó csaj, hanem egy malac vicceket mesélő, okos és belevaló nő, akiről elhittem, hogy elég motivációt jelenthet az elköteleződésparás fiú számára, hogy mégis megpróbálkozzon egy párkapcsolattal. Mellesleg a "legjobb utolsó mondatok"-listán is helye van a filmnek Williams "Son of a bitch, he stole my line"-jával ("A szemét! Lenyúlta a poénomat."). (BB)

+ + +

19. Ujj-függő (Thumbsucker, 2005)

Justin (Lou Taylor Pucci) tizenhét éves, de még mindig szopja az ujját. Magától értetődő, és mégis zseniális szimbóluma ez a felnőtté válástól való idegenkedésnek. Hiába mondja neki az apja újból és újból, hogy egy eléggé nevetséges szokás rabja, leszokni nem tud róla, mivel így tudja magát a legkönnyebben megnyugtatni. Félénk, összezavarodott kamaszként pedig van problémája elég: az egyik órán hülyét csinál magából, ráadásul ezt a kínos esetet az a lány is látja, akit egyébként tágra nyílt szemekkel szokott bámulni. Az Ujj-függő az elmúlt évek műfajilag hasonló filmjeivel ellentétben nem akar mindenáron vicces lenni, inkább finom humorral és ellenállhatatlan érzékenységgel viszi közelebb nézőjét a kamaszlélek titkaihoz.

Lou Taylor Pucci az Ujj-függő-ben Forrás: Klub Publishing Kft.

Justin helyzete nem könnyű, hiszen csupa olyan nagykorú veszi körbe, akik nehezen tudnak megbarátkozni azzal a ténnyel, hogy felnőttek. Így pedig elég nehéz követendő példaként tekinteni rájuk, vagy akár csak tanácsot kérni tőlük. Az apa (Vincent D'Onofrio) képtelen túllépni azon, hogy a térdsérülése miatt nem lehetett profi futballista, az anya pedig (Tilda Swinton) titkon egy randevúról álmodozik a kedvenc sorozatsztárjával. A másik véglet pedig az ezotériában elmerülő fogorvos (Keanu Reeves), aki sajátos életfilozófiáját próbálja átadni a fiúnak, amikor csak nála jár. Az Ujj-függő elsősorban a színészek filmje, akik élnek is a lehetőséggel, és csupa életszagú, bizonytalankodó, állandó útkeresésben lévő embert varázsolnak elénk, a középpontban persze Justinnal, akinek szép lassan rá kell jönnie arra, hogy hiába nevetik ki érte, nem attól lesz valaki felnőtt, hogy leszokik az ujjszopásról. (VD)

+ + +

18. Billy Elliot (2000)

Amikor Stephen Daldry színre lépett a Billy Elliot-tal, meg voltam róla győződve, hogy egy makulátlan ízlésű, tökéletes arányérzékű filmest ismertem meg, és bár később kiderült, hogy tévedtem (Rém hangosan és irtó közel), ez nem von le ennek a tökéletes kamaszfilmnek az értékéből. A nyolcvanas évek bányászsztrájkjai idején, Észak-Angliában játszódó film címszereplője (Jamie Bell) egy tizenegy éves, érzékeny fiú, aki anyja halálát próbálja meg feldolgozni, és közben egészen véletlenül rájön, hogy van kedve és tehetsége a baletthez.

Jamie Bell a Billy Elliot-ban Forrás: UIP Dunafilm

A film két dologtól szuper. Egyrészt attól, hogy semmi másra nem koncentrál, mint arra az egy problémára, hogy Billy hogyan fogadtatja el ezzel a maszkulin közeggel, hogy neki a tánc a hivatása. Nem lesz szerelmes, nem hal meg a betegeskedő nagymamája, nem fordul ki a világ a sarkából, azaz a film nem akar túl sok mindenről túl sokat mondani, hanem egyetlen iszonyú fontos személyes krízist mutat be nagyon hitelesen. A másik szuper dolog természetesen a főszerepet játszó Jamie Bell, aki döbbenetesen érzékenyen, finom kis gesztusokkal, végtelenül bájosan alakítja Billyt legelső filmszerepében. (BB)

+ + +

17. Akvárium (Fish Tank, 2009)

Nehéz az angol munkásosztályról olyan filmet készíteni, amelyet én nem szeretek, de Andrea Arnold Akvárium-ja kiemelkedően erős darab, és a coming of age filmek közt is kitüntetett helye van, mert egy lázadó fiú helyett szokatlan módon egy irtó dühös, lázadó lányról szól. A tizenöt éves Mia (Katie Jarvis) az anyjával és a húgával él egy visszataszító lakótelepen, rühelli a családját, de a kortársaival se jön ki sokkal jobban. Egy dolgot szeret: táncolni, de csakis egyedül, egy üres lakásban. Aztán az anyja összejön egy pasival (az őrületesen szexi Michael Fassbender), ami még inkább összezavarja Miát és kapcsolatát az anyjával.

Katie Jarvis az Akvárium-ban Forrás: Cirko Film

A teljesen amatőr, végtelenül természetesen játszó Jarvisban elképesztő erő van, simán megáll a profi színészek mellett, és minden pillanatban tökéletesen érezteti azt a kettősséget, ami a kifelé agresszív, rúgkapáló, belül érzékeny, szeretetre vágyó lányt szétfeszíti. Jarvist egy vonatállomáson fedezték fel, ahol éppen a pasijával ordítozott – hogy saját magán kívül mást is el tud-e játszani, az talán sosem fog kiderülni: a film cannes-i premierje idején, tizennyolc évesen pont gyereket szült. (BB)

+ + +

16. Hideg víz (L'eau froide, 1994) / Május után (Après mai, 2012)

A felnőtté válásról szóló filmek általában vicces formában dolgozzák fel ezt a témát, Olivier Assayas hetvenes évek elején játszódó, kőkeményen önéletrajzi ihletésű alkotása viszont azok közé tartozik, amelyek nem. A Hideg víz szakít a "milyen bájosan hülye voltam még akkor" megközelítéssel, és teljes egészében a főszereplő srác szemszögéből mutatja meg a történéseket. Gilles (Cyprien Fouquet) klasszikus problémás tinédzser: az iskolában rosszul teljesít, édesapja nem találja vele a közös hangot, és amikor a barátnőjével lebuknak lemezlopás közben, még a törvénnyel is meggyűlik a baja. A csaja, Christine (Virgine Ledoyen) még nála is nehezebb eset, neki nem adatott meg az a védőháló, amit Gillesnek a középosztálybeli családja jelent, és a lány példáján keresztül a film kíméletlen pontossággal rávilágít arra, hogy egyes fiatalok valóban tönkre tudják tenni egész későbbi életüket néhány kamaszos ballépéssel.

Cyprien Fouquet a Hideg víz-ben / Clément Métayer a Május után-ban Forrás: Vertigo

Assayas 18 évvel később elkészítette a Hideg víz kvázi folytatását. A Május után jóval könnyedebb hangulatú film az elődjénél, a főhősöket is ugyanúgy hívják. A pár évvel idősebb Gilles (Clément Métayer) kipróbálja a '68 utáni baloldali radikalizmus lightosabb megnyilvánulási formáit: graffitizik, szórólapozik, gumilövedékek elől vetődik utcai zavargásokban, végül egy forgatáson köt ki asszisztensként. Assayas alteregója kikerüli a drog, a durva törvényszegés és a kispolgári létbe való beszürkülés csapdáit, és végül a filmművészetben találja meg életcélját. (VF)

+ + +

15. Adèle élete (La vie d'Adèle, 2013)

Még mindig annyira a hatása alatt vagyunk a filmnek, hogy hiába idei alkotás, nem tartjuk elhamarkodott lépésnek, hogy máris beválogatjuk műfaja legjobbjai közé. Az Adèle élete felvonultatja a felnőtté válás egyszerre varázslatos és keserves folyamatának összes fontos és triviális epizódját, és mindezt teszi olyan kompromisszummentes élethűséggel, hogy még azt is láthatjuk, ahogy szakítás közben a takony kicsordul a címszereplő orrából. Most végre a mozivásznon is szembesülhetünk azzal, hogy mennyire szánalmasnak is nézhettünk ki akkor, amikor először azt mondták nekünk, hogy többé már nem kellesz.

Adèle Exarchopoulos az Adèle életé-ben Forrás: Vertigo

Persze ugyanúgy ott van a filmben a várva várt első csók előtti izgalom, vagy éppen az első fix munkahellyel járó, lassanként állandósuló rutin. Igen, ebben a filmben két nő szerelmes egymásba, de az efelett érzett kezdeti izgalom elmúltával ez már nem is olyan fontos. Az már annál inkább, hogy minden egyes epizód úgy pörög le, ahogy változtatás nélkül, a valóságban is megtörténhetett volna velünk vagy másokkal. Adèle az első nagy, mindent elsöprő szerelem árnyékában vált felnőtté, és a nagy sírások ellenére klassz dolog látni és elhinni, hogy mennyire jó dolog ez. (VD)

+ + +

14. Deep End (1970)

A Deep End egy elfeledett gyöngyszem, amelynek hazai ismeretlenségét jól jelzi, hogy a listán szereplő filmek közül egyedüliként még magyar címe sincs. A történet tipikus: egy félénk 15 éves fiú (John Moulder-Brown) egy közfürdőben kezd dolgozni, és rögtön megakad a szeme a topmodelleket megszégyenítő szépségű munkatársán (Jane Asher). Új munkahelyén egy teljesen új és bizarr világ nyílik meg Mike előtt. Középkorú nők közelednek hozzá az öltöző magányában, neki pedig udvariasan kell hárítania a rohamaikat, hogy legyen esélye azért egy kis borravalóra.

John Moulder-Brown és Jane Asher a Deep End-ben Forrás: Bavaria Film

A megvalósítás azonban már minden, csak nem tipikus: egy közelről mutatott lehulló vércseppel kezdődik, a kritikák olyan rendezőket emlegetnek támpontként, mint Hitchcock, Roeg, Polanski, Hal Ashby vagy Wes Anderson, a Martha Marcy May Marlene rendezője pedig minden idők tizedik legjobb horrorfilmjének nevezte a filmet, ami azért egy kicsit túlzás. Mármint nem az előkelő helyezés, hanem a műfaji megjelölés, annak ellenére, hogy történnek eléggé elborult dolgok a Deep End-ben. (VD)

+ + +

13. Majdnem híres (Almost Famous, 2000)

Ha megtörténne az a csoda, hogy másodszor is átélhetném a kamaszéveket, és ráadásul egy filmben, gondolkodás nélkül a Majdnem híres-t választanám. Együtt turnézhatnék a kedvenc zenekarommal, az első sorból élvezhetném a rock 'n' roll világát, és persze reménytelenül szerelmes lehetnék egy elbűvölő groupie-ba. William (Patrick Fugit) azt hazudja a legendás Rolling Stone magazin szerkesztőjének, hogy már nagykorú, és így lehetősége nyílik arra, hogy elkísérje a Stillwater nevű együttest a turnéjukon, és egy cikket írjon róluk.

Patrick Fugit a Majdnem híres-ben Forrás: InterCom

Cameron Crowe a saját gyerekkori élményeire alapozta a filmet, de ezt nehezen lehet elhinni, mert egyszerűen túl szép, hogy igaz legyen mindaz, amit a Majdnem híres-ben látunk. És még úgy is, ha ennek csak a tizede történt meg valójában az újságíróból lett rendezővel. (VD)

+ + +

12. Flört (Flirting, 1991)

A Flört főhősének, a 16 éves Danny Emblingnek (Noah Taylor) nem kell sokat változnia, már a film elején egy érett személyiségű, metszően okos, pompás humorú fiatalemberként ismerjük meg. Példaképei Sartre, Camus és Cassius Clay, elnéző szánakozással tekint csökött agyú osztálytársaira, akik szerint a rögbi egy értelmes tevékenység. Embling felfigyel a hozzá hasonlóan kívülálló Thandiwe (Thandie Newton) nevű szépséges félvér lányra, de vonzalmuk beteljesülését számos körülmény nehezíti.

Noah Taylor a Flört-ben Forrás: Cirko Film

Például, hogy 1965-ben vagyunk egy ausztrál fiúiskolában, ahol nemcsak a különböző bőrszínűek közötti szerelmet nem nézik jó szemmel, hanem szigorúan szabályoznak bármilyen érintkezést a közeli lányiskola diákjaival. A két fiatalt persze nem lehet távol tartani egymástól (a jelenet, amelyben együtt veszítik el a szüzességüket, az egyik legszebb ebben a műfajban), és a kapcsolat megadja Dannynek a bizonyosságot, hogy társra lelhet egy olyan csodabogár is, mint ő. (VF)

+ + +

11. Egy különc srác feljegyzései (The Perks of Being a Wallflower, 2012)

Nem tudok elképzelni olyan életkort, amelyben ne lenne csodálatos élmény megnézni az Egy különc srác feljegyzései-t. Stephen Chbosky saját önéletrajzi regényén alapuló filmje annyira pontosan ragadja meg a kamaszkori szorongásokat, a kétségbeesett szerelmet, a beilleszkedési nehézségeket, a tizenéves korban mindennél fontosabb barátságok törékenységét, hogy csak kétféle nézői reakciót tudok elképzelni, a "pont ez történik velem!"-et és a "pont ez történt velem!"-et. A főhős egy olyan elsős gimnazista fiú, aki kiskorában súlyos traumán ment keresztül, és ezért még az átlagos tizenévesnél is érzékenyebb, de ettől még teljesen általános érvényűek a nyavalyás első tanév alatt megszerzett, részben keserű, részben felszabadító tapasztalatai.

Logan Lerman az Egy különc srác feljegyzései-ben Forrás: ProVideo

A DVD-hez készült, meglepően őszinte audiokommentárból egyértelműen kiderül, hogy itt valami különleges dolog történt: olyan fiatalok (Logan Lerman, Emma Watson, Ezra Miller), akiknek a színészkedés miatt nem voltak hagyományos kamaszkori, iskolai élményei, egy kicsit bepótolták ezt a forgatás alatt, heteken keresztül együtt éjszakázva és bulizva. Tényleg közel kerültek egymáshoz, és ez látszik a filmen is, amelyben sok improvizációt és igazi reakciót is benne hagyott a rendező. Nagyon érzékeny, megható pillanatok születnek meg köztük, és a film hangulata annyira jól egyensúlyoz a szomorkás és vicces közt, hogy itt még az olyan csöpögős bölcsességek is szíven ütik az embert, mint, hogy "azt a szeretetet fogadjuk el, amelyről azt hisszük, hogy megérdemeljük". (BB)

+ + +

10. Négyszáz csapás (Les quatre cents coups, 1959)

Francois Truffaut önéletrajzi ihletésű alkotásának filmtörténeti jelentősége megkérdőjelezhetetlen. A műtermektől elszakadó, nyers stílusával a francia új hullám egyik fő programadó filmjévé vált, és így nagy szerepe volt a hetedik művészeti ág megreformálásában. Hatása óriási a mai napig: a legtöbb coming of age film a Négyszáz csapás-ig vezethető vissza. Ezek tiszteletre méltó dolgok, ám az, hogy Truffaut műve nem hiányozhat egyetlen valamirevaló filmes szakkönyvből sem, még nem jelenti azt, hogy automatikusan felkerült volna a listánkra.

Jean-Pierre Léaud a Négyszáz csapás-ban Forrás: Mokép

Mégis itt van, mivel nem csak az 1960-as cannes-i publikumot volt képes lenyűgözni újszerűségével és vad energikusságával, most is ugyanúgy képes erre a nagyszerű teljesítményre. Hogy lehet ez? Jean-Pierre Léaud ösztönös színészi játékában ritkán látott tökéletességben összpontosul az ifjúság szabadságvágya és életszomja. Antoine nem akar semmi rosszat, de nem bírja a szülei állandó veszekedését, valamint az iskolai szigort, és inkább az utcára meg a mozikba menekül. Pár ártatlan lopással kezdődik az egész, aztán számára is váratlan módon előbb egy rendőrségi fogdában, majd egy javítóintézetben találja magát. A filmet záró, kimerevített tengerparti képen már tőlünk nézőktől kérdezi, hogy innen ugyan hova tudna tovább menni. A választ végül Truffaut adta meg: négy további filmben folytatta Antoine Doinel történetét. (VD)

+ + +

9. Redvás Amal (Fucking Amal, 1998)

Bár a Redvás Amal egy tizenhat éves, leszbikus lány története, a film nem a leszbikusságról szól, sokkal inkább arról, hogy ebben az életkorban senki sem érzi jól magát a bőrében: az iskolában jó nőnek tartott, népszerű Elin pont ugyanannyira utálja az életét, mint Agnes, akinek első blikkre több oka lenne erre, mert nincsenek barátai, és sokáig reménytelennek tűnő szerelmet táplál Elin iránt.

Alexandra Dahlström és Rebecka Liljeberg a Redvás Amal-ban Forrás: Memfis Film & Television

Mindketten depressziósak, unatkoznak és gyűlölik Amalt, a poros kisvárost, ahol élnek. Elin szenvedése inkább kedvesen vicces, Agnesé pedig igazán szívbemarkoló, és hiába tudjuk, hogy az apjának igaza van, amikor azzal próbálja vigasztalni, hogy felnőtt korában teljesen irreleváns lesz, hogy most nem népszerű az osztályban, azt is tökéletesen átérezzük, hogy ez jelen pillanatban semmit sem segít a lánynak. Szerencsére első rendezése idején Lukas Moodysson még nem utálta annyira az embereket, mint manapság, és egy olyan bájos és felemelő zárójelenettel fejezte be a filmet, amitől mindenki szíve gyorsabban ver, aki valaha volt már szerelmes. (BB)

+ + +

8. Gilbert Grape (What's Eating Gilbert Grape?, 1993)

Gilbert Grape-nek (Johnny Depp) nem osztott túl jó lapokat a sors. Egy közértben dolgozik, a 250 kilós anyja már évek óta nem hagyta el a házat, az autista öccsét (Leonardo DiCaprio) háromnaponta le kell imádkoznia a víztorony tetejéről, viszonyt folytat egy férjes szépasszonnyal, de ez is inkább szánalmas, mint örömteli. Csak amikor betoppan az életébe egy szofisztikált, nagyvárosi lány (Juliette Lewis), kezdi elhinni, hogy számára is tartogathat még valami izgalmasat a jövő. A megszokottal ellentétben, Gilbert számára a felnőtté válás pont azt jelenti, hogy meg kell próbálnia kevesebbet törődni másokkal, és többet foglalkozni a saját vágyaival és érzéseivel.

Johnny Depp a Gilbert Grape-ben Forrás: Flamex

Az excentrikus figurákra specializálódott Depp talán sosem nyújtott ennyire normális és maníroktól mentes alakítást, a groteszk módon elhízott anyát játszó amatőrszínésznő (Darlene Cates) félelmetesen erős jelenség, a kisvárost benépesítő fura figurákat pedig olyan remek színészek hozzák, mint például John C. Reilly és Crispin Glover. Aki meg valaha is beszólt Leonardo DiCaprio színészi kvalitásaira, az nézze meg, hogy mit tudott már tizennyolc évesen, és szégyellje el magát. Lasse Hallström rendező olyan varázslatos hangulatot teremt, és annyira szeretetre méltó az összes szereplő, hogy amikor először láttam ezt a filmet, az ötödik perctől az utolsóig folytak a könnyeim. (VF)

+ + +

7. Tuti dolog (The Sure Thing, 1985)

Walter Gibson (John Cusack) első éves egyetemista egy csődtömeg. Több tárgyból bukásra áll, a suliban senki sem értékeli a sajátos humorát, és miközben a dagadt szobatársa sorra döngeti a csajokat, ő a kolesz folyosóján fogyasztja el magányos vacsoráit. A gimis haverja azonban intézett neki egy bombanőt, aki hajlandó lenne lefeküdni vele, de ehhez pár nap alatt háromezer mérföldet kéne megtennie. Véletlenül pont az az Alison (Daphne Zuniga) nevű lány lesz az útitársa, aki előtt korábban durván leégette magát egy katasztrofális kikényszerített randin. A film az ő szerelembeesésük története, ami az alapfelállás miatt különleges: a lány ki nem állhatja a srácot, a srác pedig tudja, hogy esélye sincs a lánynál. Épp ezért nem arcoskodnak úgy, ahogy ismerkedésnél szokott az ember, hanem egyből azt a valódi énjüket mutatják, ami normális esetben egy kapcsolat hatodik hónapja körül lopakodik elő. Tehát, amikor a zárójelenetben végre megcsókolják egymást, pontosan tudják, hogy milyen ember a másik.

John Cusack és Daphne Zuniga a Tuti dolog-ban Forrás: Mokép

A Tuti dolog iszonyatosan vicces, de a humora mindig a szereplők személyiségéből fakad. Olyan remekül elkapott helyzeteken lehet nevetni, mint amikor Gib végre kettesben marad a tuti nővel, és hamar kiderül, hogy a kilátásba helyezett szexuális együttléten kívül egy darab közös témájuk sincs. A magyar szinkron pedig szenzációs. Örökre a fülembe ragadt az a megsemmisítő undor, amellyel Kovács Nóra kimondja a "Szórakozz a tuti nőddel!" mondatot, de amit Rudolf Péter művel ebben a filmben, az szimplán zseniális. A bekattant monológ a medence szélén, a részeg haverkodás a kocsmában, és persze a tettetett őrület, amivel leszereli az erőszakoskodó fickót a kocsiban, mind azt mutatja, hogy Rudolf úgy ment be a szinkronstúdióba, hogy ott kő kövön nem marad. Van ember Magyarországon, aki még nem látta ezt a filmet? Remélem, nincs. (VF)

+ + +

6. Tökéletlen idők (Dazed and Confused, 1993)

A film cselekménye az utolsó tanítási nap végóráiban veszi kezdetét, és másnap hajnalban ér véget. Elindul a lézengés, a bulikeresés, és közben őrülten menő tablóját kapjuk a középiskolába járó különböző arcoknak. Felbukkan az összes tipikus diáktípus, a stréber, a művészlélek, a füves, a bunkó, a sportos, és mind azért tepernek, hogy jól érezzék magukat.

Wiley Wiggins és Christin Hinojosa a Tökéletlen idők-ben Forrás: UIP Dunafilm

Mitch Kramer (Wiley Wiggins) a többiekhez képest alsóbb osztályba jár, így hát különösen nagy öröm számára, hogy egy szerencsés meghívásnak köszönhetően, életében először a végzős diákokkal lóghat. Annyira vicces látni, ahogy az idősebbektől átvett gesztusokkal, lazázó beszédmóddal próbálja elhitetni magáról, hogy ő is közéjük tartozik. Ráadásul nem is vall szégyent: simán megoldja, hogy a kora ellenére sört vehessen a benzinkútnál, kitölti bosszúját az őt elfenekelő Ben Afflecken, és még azt a helyzetet is képes okosan lereagálni, hogy az egyik felsőbb éves lánynak megtetszik. A szemünk előtt válik kis pisis kölyökből önbizalomtól duzzadó, menő sráccá. (VD)

+ + +

5. Szívzörej (Le souffle au coeur, 1971)

A coming of age filmeknek mindig is adott egy plusz varázst, ha a megszokottól eltérő korokban és országokban játszódnak. Hiszen így összemérhetjük a filmekben látottakat a saját tapasztalatainkkal: a kamaszokat tényleg minden korban és környezetben ugyanazok a dolgok izgatják? A Szívzörej-t már az ötvenes évek Franciaországából átemelt, élettől duzzadó pillanatokért is érdemes megnézni: a tizenöt éves főszereplő az indokínai háború sebesültjeinek gyűjt adományokat, és közben ellop egy dzsesszlemezt. Látogatást tehetünk még egy bordélyházba, egy szanatóriumba, vagy éppen egy nagypolgári család házába, ahol – ha nincsenek otthon a szülők – a három testvér spenóttal dobálózik a vacsoránál, este pedig házibulit rendez.

Benoît Ferreux és Lea Massari a Szívzörej-ben Forrás: MTV

Laurent (Benoît Ferreux) a legkisebb a testvérek közül, és a nagyobbak rendesen el is nyomják. Még maszturbálni sem tud nyugton szegény gyerek. Laurentet bensőséges kapcsolat fűzi az anyjához, és a legtöbbször inkább úgy viselkednek, mintha játszópajtások lennének. A legtöbb zsánerdarabban a szülők és gyerekek értetlenkedve figyelik egymást, itt viszont nem akar és nem is tud elszakadni az anyjától a főhős, és többek között ez a furcsa viszony emeli a legemlékezetesebb felnőtté válós filmek közé a Szívzörej-t. Elképesztő, hogy mennyi játékosság és életkedv szorult Louis Malle alkotásába: mindenki mindig mozgásban van, és mindig történik valami. Bohókás, néha szívszorító lázadás ez a film a semmittevés és a szigorú erkölcsiség ellen. (VD)

+ + +

4. A tintahal és a bálna (The Squid and the Whale, 2005)

Noah Baumbach filmjének minden pillanata annyira őszinte és valódi, hogy akár azt is érezhetjük, hogy mi is tagjai vagyunk a válófélben lévő, hangsúlyosan értelmiségi Berkman családnak. A két testvér közül az idősebbik, a gimnazista Walt (Jesse Eisenberg) lassú és keserű eszmélését követi végig a film. Walt csüng az apján, úgy beszél, vagyis sokszor inkább csak okoskodik, ahogy azt az író, illetve egyetemi tanár apja is teszi.

Jesse Eisenberg és Owen Kline A tintahal és a bálná-ban Forrás: Fórum Home Entertainment

A történet végén be kell látnia, hogy az apja is csak egy ember, akit nem kell mindenben utánozni, és akinek korántsem hasznos minden tanácsa. Közben megnézhetjük bájosan ügyetlen csajozási kísérleteit, és szégyenkezve hallgathatjuk, hogy milyen modorosan és idegenül hatnak a szájából apja kedvelt szófordulatai. Baumbach kínos dolgokat művelő, sokszor hibázó figurákkal népesítette be a filmjét, akiknek az a fő varázsuk, hogy zavarbaejtően igaziak. (VD)

+ + +

3. Tétova tinédzserek (Ghost World, 2001)

Ez a korai Scarlett Johansson-klasszikus nálunk a megérdemeltnél jóval kevésbé ismert, pedig DVD-n is elérhető, talán a béna magyar cím tehet arról, hogy sokan nem is hallottak róla. A Tétova tinédzserek alapjául Daniel Clowes zseniális képregénye szolgált, amely groteszk rajzaival kicsit még bizarrabb és sötétebb humorú, mint az adaptáció, de a film is tökéletesen visszaadja azt az életérzést, ami a sztori magja: amikor tizennyolc éves vagy, és mindenki tök hülye, tök fárasztó és tök hamis, az egész világon csak te és a legjobb barátod vagytok jó fejek. Egészen addig, amíg össze nem vesztek.

Scarlett Johansson és Thora Birch a Tétova tinédzserek-ben Forrás: IPH - SoundCard

Enid (Thora Birch) és Rebecca (Johansson) most érettségiztek, és a nyarat céltalan lődörgéssel töltik a nyomasztó nagyvárosban, ahol élnek. Eluralkodik rajtuk a kamaszkori spleen, mindenre és mindenkire viccesen találó, maróan cinikus megjegyzéseket tesznek, például: "Csak az ostoba embereknek vannak kiegyensúlyozott kapcsolataik". Folyamatos világundoruk egyszerre szórakoztató és mélyen átérezhető, aki nem élte meg ezt az állapotot, talán nem is volt kamasz soha. És meg kell említeni azt a remek húzást is, hogy a képregényben éppen csak felbukkanó Seymourból fontos mellékszereplőt csináltak: a film legemlékezetesebb figurája a Steve Buscemi által megformált lemezgyűjtő geek, akit Terry Zwigoffról, a rendezőről mintáztak. (BB)

+ + +

2. Fanny és Alexander (Fanny och Alexander, 1982)

Bár Ingmar Bergman a Fanny és Alexander után még több mint húsz évig dolgozott, ez volt az utolsó igazi nagyjátékfilmje, egyben legszemélyesebb munkája, amelyben saját nehéz gyerekkorát is feldolgozta. A Fanny és Alexander (amelynek egy háromórás mozi- és egy ötórás tévéverziója is van) egy iszonyatosan ambiciózus, káprázatosan gyönyörű film, tematikailag, színészi alakításaiban és hangulati váltásaiban is elképesztően gazdag. A színpompásan ábrázolt, vidámságtól kicsattanó, szeretetteljes, bohém színészcsaláddal indul a film, amelyben Alexander és húga, Fanny boldog tudatlanságban élnek. Aztán bekövetkezik a tragédia, apjuk meghal, csodaszép anyjuk pedig egy idős püspökben talál támaszra, akiről túl későn derül ki, hogy nemcsak kemény, kegyetlen is.

Bertil Guve és Pernilla Allwin a Fanny és Alexander-ben Forrás: Mokép

A püspök házának hideg börtönéből Alexander és húga a film addigi realista tónusától váratlanul elütő varázslatnak köszönhetően menekül meg, és kerül a család kedélyes zsidó barátjához, akinek a rejtélyes, androgün unokaöccse lesz a rémisztő fordulatot vevő történet megoldásának kulcsa. Ez a sokféleség tökéletesen összeáll egy magával ragadó, borzongató mesévé, ami végeredményben nem szól másról, mint hogy hogyan kényszerül egy burokban élő fiú arra, hogy hirtelen a kezébe vegye saját és szerettei életét, azaz idő előtt férfivá váljon. Az Alexandert alakító, tizenegy éves Bertil Guve kifejező tekintetét senki nem felejti el, aki látta a filmet, kár, hogy csak Bergman '84-es Próba után-jában játszott még, felnőve nem színész, hanem közgazdász lett. (BB)

+ + +

1. Okostojás (Rushmore, 1998)

Komoly viták árán választottuk ki a listán szereplő huszonöt filmet, arra viszont mindegyikünk rögtön rábólintott, hogy az Okostojás legyen az első. Úgy látszik, valamit nagyon tud ez a film. Nem túlmagyarázva a dolgot, annyi lehet a titok, hogy boldoggá teszi a nézőjét. És a gyanúm szerint, akárhányszor is tér vissza hozzá az ember, mindig ugyanezt fogja érezni. Kíváncsiságból újranéztem a filmet, és a végén, amikor Max Fischer (Jason Schwartzman) int a DJ-nek, hogy indítsa el az Ooh La La-t a Facestől, majd lassított felvételen beviszi a tömött tánctér közepére a tanárnőt (Olivia Williams), ugyanúgy libabőrös lettem, mint régen. Wes Andersonnak istenadta tehetsége van ahhoz, hogy a maga összetéveszthetetlen stílusában, megdönthetetlen érvekkel alátámasztva győzzön meg minket arról, hogy hiába van mindig valami, amin lehet bánkódni, így is szép az élet.

Jason Schwartzman az Okostojás-ban Forrás: InterCom

Max Fischer a listában szereplő kamaszok többségéhez hasonlóan, hajlamos az indokolatlan drámázásra, egy fontos dologban azonban különbözik tőlük. Még csak 15 éves, de már ilyen fiatalon is biztos abban, hogy mit akar csinálni. Mindig van egy célja, legyen az az iskolai klubélet megszervezése, vagy éppen a tanárnő szívének megnyerése. Ha pedig megvan a cél, ő mindent meg is tesz azért, hogy elérje azt. Lehet nevetni a sokszor balul elsülő próbálkozásain, de emellett könnyedén irigykedni is lehet rá, hogy sohasem marad tétlen, és mindig egy következő nagy terven jár az agya. Hol van ebben a coming of age? Fischernél a felnőtté válás ott kezdődik el, hogy egy keveset visszavéve az énközpontúságából, de megőrizve határtalan kreativitását, elkezd foglalkozni mások érzéseivel is. (VD)