A szerelem jó véget is érhet

2015.03.04. 16:08

Az utóbbi idők legviccesebb magyar filmjét készítette el a Filmklub podcast huszonnyolcadik adásának vendége, Ujj Mészáros Károly. A Liza, a rókatündér egy abszurd komédia a párkeresésről, amely nem születhetett volna meg, ha nincs egy bizonyos sonkareklám. Megtudtuk azt is, majdnem Mads Mikkelsen pattogott pucéran a gumilabdán. A stúdióban egy szerelmes rendező, aki egy kilencfarkú kulcstartót is hozott nekünk mutatóba.

 

Ujj Mészáros Károly körülbelül kétszáz reklámot rendezett és tíz kisfilmet. Kiderült, egyetemista korában a művészfilmes vonalra volt keményen ráállva, de Bacsó Péter halálra ijesztette a Színművészeti Főiskola felvételijén. Nem hagyta magát, a közgázdiploma megszerzése után néhány héttel már Omar Shariffal parolázott. Később egy állami reklámmegrendelés miatt érzett lelkifurdalás vitte rá, hogy saját kisfilmet forgasson, amivel aztán díjat nyert. Akkor kapott vérszemet.

Legalább négy kisfilmjét élete párja ihlette, aki a Liza, a rókatündér-ben címszerepet is kapott, Balsai Móni. Sutba dobta miatta az elveit egy bulin, sőt mikor a Liza alapötletén törte a fejét, fontos szempont volt, hogy "Mónit megmutathassa a világnak".

Ujj Mészáros KárolyFotó: Varga Ferenc - Origo

Rá volt eleve kattanva a hatvanas évekbeli japán popszámokra, a főcím alatt danolászó slágerénekes aztán szép lassan bemászott a történetbe is. Rókatündérrel Japánban találkozott, de azt már a Filmalap tanácsolta, hogy kapjon nagyobb szerepet a sztoriban.

Nyolc évig dolgozott első nagyjátékfilmjén, a forgatókönyvnek tizenkét változata volt. A stábban már azzal poénkodtak, hogy vén trottyosként is bejárnak majd lizázni. A filmet másfél hete mutatták be, és már duplán megugrotta azt a nézőszámot, amit Andy Vajna összesen jósolt neki, szóval már örül.

Ujj Mészáros Károly és Balsai Móni a Liza, a rókatündér forgatásánFotó: Mudra László

Ujj Mészáros Károly még mesélt arról, hogy mikor rettegett életében legjobban, miért pont most fogadtak örökbe egy Lizának keresztelt kiskutyát, hogy működik a munkamegosztás a poéngyártásban, hogy tud halk szavú csávóként keménykedni egy forgatáson, és mi bosszantja leginkább a magyar filmekben.

Hogyha szeretne a Liza, a rókatündér humorát megidéző kisfilmeket nézni Ujj Mészáros Károlytól, a Palika leviszi a szemetet címűt válassza, vagy az Álmatag férfiak titkos kalandjai-t!

Ujj Mészáros Károly: Álmatag férfiak titkos kalandjai

Ujj Mészáros Károly azt már csak műsor után mesélte el nekünk, bosszantja kicsit, hogy Wes Andersonhoz hasonlítják, mert ha már valakit és valamit példaképként kell említenie, akkor az sokkal inkább a finn Aki Kaurismäki és az északiak abszurd, fura humora. Közben nagyon drukkol, hogy kapjon több kópiát a film, mert egy csomó vidéki városban nem is vetítik a filmet, például szülővárosában, Keszthelyen sem.

Következő filmjéről csak annyit árult el, hogy a főszereplő ismét egy nő lesz, méghozzá egy magyar rendőrnő. Realistább filmre készül, mint a Liza; az ihlető forrás pedig a Jo Nesbo-féle krimivilág.

- - -

A Filmklub podcast adását megtalálhatod az iTuneson, letöltheted MP3 formátumban, vagy meghallgathatod az alábbi lejátszóban. A podcasthoz tartozó RSS csatornát itt találod.