Magyarországon komoly gondot jelent a filmszakmában a szakképzett munkaerő hiánya. Havas Ágnes, a Filmalap vezérigazgatója és Takács Ildikó szaktanácsadó ismertette a Filmalap tervét, amelyet a szakmával való féléves egyeztetés és külföldi tapasztalatok alapján dolgoztak ki.
Azért, hogy a filmes stábok minden posztra találjanak megfelelő szakembert, és biztosítva legyen az utánpótlás is, a Filmalap kezdeményezésére törvényjavaslatot nyújtott be a kormány. Eszerint minden Magyarországon forgatott, közvetett támogatásra jogosult produkciónak az itteni gyártási költségeik 0,5%-ával, legfeljebb 15 millió forintos mértékben, a filmes oktatás fejlesztéséhez kell hozzájárulnia.
Azok a filmek, amelyeknek a gyártási költségvetése nem éri el a 10 millió forintot, mentesülnek ez alól. A hozzájárulások egy kincstári számlára érkeznek majd be, a Filmalap pedig pályázatot ír ki arra szakmai képzőhelyeknek. A cél az, hogy olyan képzéseket támogassanak, amelyek minőségiek, és valóban olyan szakmát oktatnak, amelyre a filmszektorban igény van.
Havas Ágnes és Takács Ildikó azt is mondták: nem tipikusan magyar, hanem a világon máshol is előforduló probléma, hogy a képzőhelyek és a szakma között nem elég jó a kommunikáció. A Filmalap egy másik programmal azon próbál segíteni, hogy jobban áramoljon az információ a filmszakma, a képzési intézmények és az érdeklődő fiatalok között.
Egy központi adatbázisba gyűjtik össze a filmes képzések résztvevőit, hogy a producerek vagy a beszállító cégek könnyen találják meg köztük azokat a munkatársakat, akikre szükségük van. Egy interaktív online platformon pedig a kevésbé ismert filmes hiányszakmákat fogják bemutatni, hogy ezzel is népszerűsítsék őket.
A Filmalap szerint így az úgynevezett ráépülő képzések rendszere is fejlődhet majd, hiszen egy végzett asztalos vagy sminkes könnyebben ismerheti fel, milyen képzéssel tudja a saját végzettségét úgy kiegészíteni, hogy azzal akár már a filmszakmában is elhelyezkedhessen.
Sőt, a tervezet szerint a Magyarországon forgató produkcióknak a költségvetésüktől függően kötelező lesz a képzésekben részt vevő gyakornokokat alkalmazni: tíz és 100 milliós költségvetés között egyet, 100 és 500 millió között kettőt, 500 milliós költségvetés felett pedig már ötöt.
A gyakornokok így garantáltan lehetőséget kapnak a munkára, amellett, hogy a Filmalap szerint eleve jóval szélesebb kör kerülhet be ezután filmes képzésekre: ha ugyanis az adott képzés támogatást kap, leviheti a tandíjakat és több ösztöndíjat is adhat. Így olcsóbban be lehet majd iratkozni ezekre a kurzusokra, ahol alapkövetelmény lesz az angol nyelvi képzés, a sok Magyarországon forgatott nemzetközi produkció miatt.