A Szárnyas fejvadász 2 olyan vidám, mint Kőbánya

A Szárnyas fejvadász 2-höz készült látványterv
Vágólapra másolva!
Akárhányszor csak eszembe jut, mindig felvillanyoz a tudat, hogy kilométerekre tőlem Ryan Gosling éppen replikánsokra vadászik Roger Deakins kamerája előtt. Harrison Ford ugyan még nem futott be, de a múlt hét óta Budapesten forog a Szárnyas fejvadász 2. A Fogságban-t és a Sicarió-t jegyző Denis Villeneuve rendezi minden idők egyik legjobb sci-fijének folytatását, a történetről szinte semmit nem lehet tudni, de most kiadtak néhányat a filmhez készült látványtervek közül, amik előre vetítik az új epizód hangulatát.A Szárnyas fejvadász 2-höz készült látványtervForrás: Victor Martinez / Entertainment Weeklymiddleon1100454Az már biztos, hogy a 2019-ben játszódó első rész óta eltelt néhány évtizedben nem lett barátságosabb hely Los Angeles. Villeneuve elmesélte az Entertainment Weeklynek, hogy a film helyszínéül szolgáló város teljesen elburjánzott, és már a nyugati part nagy részét elfoglalja. A környezetvédelem, úgy tűnik, nem tartozik a jövő emberének prioritásai közé. "A természet megzavarodott. Az óceán, az eső és a hó is mind mérgező lett" - mondta a rendező. A fenti képen például egy olyan járművet láthatunk, ami az utcák felett lebeg, és megsemmisíti a havat.Ryan Gosling valami fantasztikusat művel BudapestenA Szárnyas fejvadász 2-vel kapcsolatos várakozásaink az egeket verdesik, el is áruljuk, miért várunk csodát a sci-fi zsáner egyik legnagyobb klasszikusának második részétől. Megértjük, ha sokan aggódnak, lassan minden hónapra jut már egy felesleges folytatás,itt azonban a kamera mindkét oldalán rendkívüli tehetségek gyűltek össze. Tudjon meg mindent a Szárnyas fejvadász 2-ről!Forrás: Vertigo MediaRyan GoslingÚgy tudom, a Szárnyas fejvadász 2-t teljes egészében mesterséges környezetben veszik fel: a rákospalotai Origo Filmstúdióban, a MAFILM fóti telephelyén, illetve az etyeki Korda stúdióban, ahol Ridley Scott forgatta két évvel ezelőtt a Mentőexpedíció nagy részét.Szerintem hibát követnek el az alkotók, hogy nem merészkednek ki a városba, mert például az alábbi látványterv által felvillantott jelenetet simán rögzíteni lehetne a Kőbánya-Kispest metróállomáson is - még csak különösebb átalakításokat sem kéne végezni hozzá.A Szárnyas fejvadász 2-höz készült látványtervForrás: Victor Martinezmiddleon1450600Victor Martinez csinálta a látványterveket a Szárnyas fejvadász 2-höz, aki korábban olyan látványközpontú szuperprodukciók világát álmodta meg, mint a Batman Superman ellen, a Holnapolisz, a Tron: Örökség és az Avatar.A Szárnyas fejvadász 2-höz készült látványtervForrás: Victor Martinez / Entertainment Weeklymiddleoff644400A film 2017. október 6-án kerül a mozikba, valamivel több mint 35 évvel Ridley Scott klasszikusának amerikai premierje után. Ha a magyarországi bemutató óta eltelt időt számolnánk, nem lenne ilyen szép kerek a szám, ugyanis nálunk csak 1988. június 23-án kezdték vetíteni a mozik a Szárnyas fejvadász-t. Persze, addigra már mindenki látta német szinkronos, hangalámondásos verzióban.
Vágólapra másolva!