Itt az Emma Watson-féle A szépség és a szörnyeteg hosszú előzetese

A szépség és a szörnyeteg
Vágólapra másolva!
A szépség és a szörnyeteg első rövid előzetese valójában egy hangulatvideó volt, aminek csak a legvégén tűnt fel Emma Watson, a mostani viszont már mindent bevetett, felvillantja a mese ikonikus pillanatait, és garantáltan megdobogtatja azoknak a szívét, akik rajongói a Disney-rajzfilmnek.  A szörnyetegnek először mindössze a futó árnyékát látjuk, és csak akkor fedi fel az arcát, amikor az apja kiszabadítása miatt Belle bemerészkedik a kastélyba. Innentől aztán szélsebes tempóra vált az előzetes, és egy pazar díszletek között megrendezett bálhoz lesz hasonlatos. Nem csupán Watson és az elátkozott herceg lejt táncot a kastélyban, a kamera is úgy forog és repül, mintha teljes erővel megpörgették volna. Nem kockáztatunk sokat, ha azt mondjuk, 2017 egyik legnagyobb kasszasikere lesz A szépség és a szörnyeteg.  Emma Watson és Dan Stevens A szépség és a szörnyeteg című filmbenForrás: Fórum Hungarymiddleon1280524 Dan Stevens az elátkozott herceget, Kevin Kline a fiatal lány apját alakítja, Luke Evans pedig első mondatával rögtön elárulja, hogy a legtöbb problémát ő fogja okozni a filmben. A tömeget hergeli, és arra biztatja őket, hogy öljék meg a szörnyet. Érdekes, hogy míg Belle apja és a kastély elvarázsolt szolgái franciás hanglejtéssel beszélik az angolt, Watson és Stevens megtarthatta az eredeti brit akcentusát. (A történet elvileg Franciaországban játszódik, és minden szereplője francia.)  Dan Stevens és Emma Watson A szépség és a szörnyeteg című filmbenForrás: Fórum Hungarymiddleoff644275 Az előzetes alapján egy hagyománytisztelő adaptációt forgatott a Disney, amellyel a lehető legtöbb ember tetszését próbálják majd elnyerni. A szépség és a szörnyeteg március 23-tól lesz látható a magyar mozikban.  Varázslatos plakát készült A szépség és a szörnyeteg-filmhezhttp://www.origo.hu/filmklub/blog/plakat/20161111-varazslatos-plakat-keszult-a-szepseg-es-a-szornyeteg-filmhez-emma-watson-bill-condon.htmlEmma Watson meseszép A szépség és a szörnyeteg új képeinhttp://www.origo.hu/filmklub/blog/keszuloben/20161103-emma-watson-csodaszep-a-szepseg-es-a-szornyeteg-uj-kepein-dan-stevens-luke-evans-disney.htmlÍgy néz ki Emma Watson A szépség és a szörnyeteg-filmbenhttp://www.origo.hu/filmklub/blog/keszuloben/20161003-emma-watson-undorodva-forditja-el-a-fejet-a-szepseg-es-a-szornyeteg-dan-stevens-disney.htmlItt az Emma Watson-féle A szépség és a szörnyeteg első előzetesehttp://www.origo.hu/filmklub/blog/elozetes/20160523-nezze-meg-az-uj-a-szepseg-es-a-szornyeteg-elso-elozeteset-emma-watson-dan-stevens-disney.html
Vágólapra másolva!