Tizenöt izgalmas másodperc a Halálos iramban 8-ból

Halálos iramban 8
Vágólapra másolva!
Vasárnap érkezik a Halálos iramban nyolcadik részének első előzetese, de a stúdió nem bírta ki, hogy ne adjon ki belőle egy rövid ízelítőt.Meglepően sok minden fért ebbe a tizenöt másodpercbe. Miniszoknyás nő utcai autóversenyen lengeti a zászlót, egy gépfegyveres férfit kocsiajtóval ütnek ki a hómotor nyergéből, Michelle Rodriguez hatalmas puskával száll ki egy SUV-ből, lassított felvételen robbannak a dzsippek a jégpáncélon, de megpillanthatjuk a gonosztevőt alakító Charlize Theront is valami fegyverraktárban.Charlize Theron a Halálos iramban 8-banForrás: UIP Dunafilmmiddleoff644273A végén kiderül az új film címe is: The Fate of the Furious, amit nem lehet értelmesen lefordítani magyarra (A dühöngő végzete?), ezért arra tippelek, a hazai forgalmazó inkább marad majd a Halálos iramban 8-nál.Vin Diesel és csapata ezúttal New Yorkban, Kubában és Barents-tenger vidékének jégtábláin hajszolja majd az extrém élvezeteket, miközben próbálják megakadályozni, hogy egy megátalkodott anarchista káoszba sodorja a világot.Halálos iramban 8Forrás: UIP Dunafilmmiddleoff644264A szereplőgárda egyre csak duzzad, Dieselen és Rodriguezen kívül visszatér Dwayne Johnson, Tyrese Gibson, Chris "Ludacris" Bridges, Jason Statham, Kurt Russell és a hetedik részben megismert csodaszép hackercsaj szerepében Natalie Emmanuel. Theron mellett egy másik Oscar-díjas színésznő is részt vesz a mókában, ő nem más, mint Helen Mirren.A film 2017. április 13-án kerül a magyar mozikba.Helen Mirrent nem hagyják vezetni a Halálos iramban 8-banhttp://www.origo.hu/filmklub/blog/keszuloben/20160713-helen-mirrent-nem-hagyjak-vezetni-a-halalos-iramban-8.htmlVisszatér a Halálos iramban egyik legdögösebb színésznőjehttp://www.origo.hu/filmklub/blog/keszuloben/20160519-visszater-a-halalos-iramban-egyik-legdogosebb-szinesznoje-nathalie-emmanuel-vin-diesel-halalos.htmlMegvan a Halálos iramban 8 új szépfiújahttp://www.origo.hu/filmklub/blog/keszuloben/20160412-megvan-a-halalos-iramban-8-uj-szepfiuja-scott-eastwood-paul-walker.htmlMegvan, mikor jön az utolsó Halálos irambanhttp://www.origo.hu/filmklub/blog/keszuloben/20160203-a-halalos-iramban-sorozat-2021-ben-valik-teljesse-vin-diesel-universal-paul-walker-izland.html
Vágólapra másolva!