Dunkirk káoszát egyszer már zseniálisan filmre vitték

James McAvoy a vágy és vezeklés című filmben
James McAvoy a vágy és vezeklés című filmben
Vágólapra másolva!
Az amerikai és a magyar mozik is nagy sikerrel vetítik Christopher Nolan legújabb filmjét, amely a dunkerque-i csata eseményeit eleveníti fel. A rendező zsenialitásának köszönhetően mi is átélhetjük a francia tengerparton rekedt brit katonák kiszolgáltatottságát és elkeseredett küzdelmét a hazajutásért. Nolan előtt már mások is filmre vitték a dunkerque-i káoszt: a legemlékezetesebb módon Joe Wright rendezőnek sikerült, aki egy lélegzetelállító, öt és fél perces vágásnélküli jelenetben idézte fel a történelmi eseményt a Vágy és vezeklés című 2007-es filmjében. „Bassza meg. Mint egy bibliai kép” – mondja a James McAvoy által megformált karakter egyik katonatársa, amikor először meglátják a tengerparton összesűrűsödött tömeget. És tényleg elementáris erejű a látkép, amelybe aztán el is merülhetünk. James McAvoy a Vágy és vezeklés című filmbenForrás: UIP Dunafilmmiddleon1200915 Annyi minden történik a képen, hogy nagyon nehéz egy dologra koncentrálni: lovakat lőnek agyon, kocsikat tesznek működésképtelenné, feketére kent testtel indulnak neki a tengernek, egyesek énekléssel, mások a körhinta használatával próbálják meg elviselhetőbbé tenni a várakozást. Szenzációs snitt, amely érzékletesen adja vissza a tengerpartig visszaszorított és megvert hadsereg fejetlenséget. Meglepő, de Joe Wright eredetileg szokványos módon akarta filmre vinne a dunkerque-i eseményeket, negyven, jobbára időigényes beállást terveztek az operatőrével, legutóbb az Éjszakai ragadozók-ban brillírozó Seamus McGarvey-vel, viszont nem kapták meg a film 30 millió dolláros költségvetéséhez még pluszba kért 4 milliót, amely szükséges lett volna a jelenetek kivitelezéséhez. A szükség vitte rá őket, hogy végül egyetlen hosszú snittben rögzítsék a dunkerque-i káoszt. James McAvoy a Vágy és vezeklés című filmbenForrás: UIP Dunafilmmiddleon36132400 Egyetlen napjuk volt a jelenet felvételére, ennyi időre fizette ki a produkció az ezer statisztát.  Egész nap a koreográfiát próbálták el a színészekkel, majd fél hatkor kezdett el forogni a kamera, amikor a fényviszonyok ideálisak voltak. Háromszor vették fel, és amikor negyedszerre próbálták rögzíteni, a steadicam operatőrnek a lábai nem bírták tovább. Végül a harmadik felvételt használták fel a filmhez. Ez a hollywoodi filmkészítés csúcsa jelenleg - kritikánk a Dunkirkrőlhttp://www.origo.hu/filmklub/blog/kritika/20170719-dunkirk-kritika-christopher-nolan-fionn-whitehead-tom-hardy-kenneth-branagh-cillian-murphy.htmlMegmondjuk, hol találja Michael Caine-t a Dunkirkbenhttp://www.origo.hu/filmklub/blog/hir/20170726-megmondjuk-hol-talalja-michael-caine-t-a-dunkirkben-christopher-nolan-makranczi-zalan.html
Vágólapra másolva!