Enyedi Ildikó: Oscar-díj előtt

Enyedi Ildikó 1980 óta készít filmeket. Érzékeny, a lelki folyamatokat finom eszközökkel ábrázoló rendezőnő, akinek mintha egész eddigi életműve azt az egy, de nagyon is fontos kérdést járná körbe: mitől varázslatos teremtmény az ember.

Még több mágia, még több realizmus

Enyedi Ildikó 1994-ben készítette el második nagyjátékfilmjét, a Weber-operát kiindulópontul használó Bűvös vadász-t. A világsztárokat (Gary Kemp, Sadie Frost) felvonultató filmben tobzódik a misztikum, egy gyermek szemén keresztül elevenedik meg a felnőttek világa, többszörösen keretbe helyeződik a cselekmény, amely tele van misztériummal. Sok kis mozaikdarabkából áll össze a film, egy csiga mártírhalálától kezdve budapesti szerelmi háromszög-történet keveredik az „aktualizált" középkori keresztény Mária-legendákkal és ördögi pszichológiai thrillerrel, amelyben a mesterlövész hét bűvös golyót kap a főnökétől, amelyből hat mindig célba talál, de az utolsót az Ördög irányítja. Mindezt pedig az opera Budapest ostroma alatt zajló előadása foglalja keretbe.

A Bűvös vadász-ban Enyedi Ildikó a varázslatnak, a misztikumnak és misztériumnak ad teret, a technika által felülírt kulturális tudatalattiba kalauzolja el nézőjét,

részben folytatva az előző nagyjátékfilmmel megkezdett utat, de annál sokkal nehezebben átélhető filmet készített, arról, hogy a huszadik század embere elfeledte a létezés csodáját, amit már csak egy ártatlan, tiszta gyermek képes megérteni.

Kevésbé meseszerű az ARTE felkérésére forgatott, 1997-ben bemutatott, alig egyórás Tamás és Juli. Látszatra egyszerű szerelmesfilm ez, egy fiatal óvónőről és egy bányászfiúról, akiknek szerelme egy tragédia, egy bányaszerencsétlenség miatt nem teljesedhet ki.

Tamás és Juli (Jánosi Dávid és Angyal Márta) Forrás: Filmarchívum

A film különös módon szól az ezredfordulóról, az európai (magyar) hétköznapokról és sorsokról, a realizmust pedig épp az Enyedire oly jellemző meseszerűség teszi szerethetővé: a sivár valóságot a két fiatal vágyakozása teszi színesebbé, a rideg realizmust az érzelmek hevítik fel, miközben a bányászfalu keménysége is éles kontrasztban áll a csodálatos természeti tájjal – ez a kontraszt a Testről és lélekről erdőben játszódó szarvasos álomképei és a vágóhídi véres valóságában időző jeleneteinek kettősségét vetíti előre.

Simon mágus (Andorai Péter) Forrás: Origo

A Tamás és Juli után egy kimondottan letisztult nagyjátékfilm következett. A Simon mágus (1998) Enyedi Ildikó talán „legrealistább" filmje, legalábbis, ami az ábrázolást illeti, holott a cím egy apokrif apostoli iratra utal, Péter és Simon, a valódi apostol és a szemfényvesztő mágus „harcára". Csakhogy a történet 1998-ban játszódik, Párizsban, ahová Simon (Andorai Péter fantasztikus alakításában) Magyarországról érkezik, parafenomén, csodatevő, funkcióját tekintve afféle mentalista, aki a rendőrség munkáját segíti. Egy másik mágus, Péter (Halász Péter), a riválisa, féltékenységében párbajra hívja: három napot kell eltölteniük a föld alatt, s harmadnapra feltámadniuk, vagyis, aki túléli, az a valódi csodatevő.

A feltámadást és eleve a csoda misztikumát a felvilágosult európai kultúra szemszögéből vizsgáló film épp azért realista, mert egy, a csoda (születés-halál-öröklét) természetének mibenlétéről nem lehet csak hagyományos dramaturgiával, érthető tér- és időkezeléssel szólni, jól beazonosítható történésekkel és helyszínekkel, egyenes ívű jellemrajzokkal.

Azt, hogy a sokszor épp „módosult tudatállapotban" lehet a legrealistábban szemlélni a világot, már egy rövid kis szerelmesfilmben megpróbálta Enyedi Ildikó elmesélni. A 2008-ban készült Első szerelem című rövidfilm (amelynek főszerepét a rendező akkor 17 éves lánya alakította) romantikus sci-fi, egy földlakó lány és egy földönkívüli fiú első randevúját mutatja meg, finom humorral és érzelemmel.

Bizonyos elemeiben ez is előtanulmány Enyedi Ildikó legutóbbi nagyjátékfilmjéhez, a Testről és lélekről díjesővel jutalmazott alkotásához.

A valódi és igaz szerelem csodásan módosult tudatállapot, ahol a „rózsaszín köd" szűrőként is működik: eltűnik a társadalmi közeg, a környezet elvárásai és ítélete, csupán egyvalami fontos, a szerelem tárgya, az érzéseken átszűrt személyiség valódisága, lehámozva a külső jellemzőktől. A lélek mélységes szépsége az, ami marad, és ami marad, az az igazi ember.

A folytatáshoz lapozzon!