Indiana Jones kalapja háromszázezer dollárért kelt el

Indiana Jones, Harrison Ford, Indiana Jones és a Végzet temploma
Vágólapra másolva!
Háromszázezer dollárért (89 millió forintért) kelt el Indina Jones egyik híres fedora kalapja kedden egy Los Angeles-i árverésen.
Vágólapra másolva!

Harrison Ford az Indiana Jones és a végzet temploma című epizódban viselte a kalapot, amelyre a Prop Store aukcióján lehetett licitálni - írta meg a The Hollywood Reporter. A kalap árát előzetesen 150-250 ezer dollárra (44-74 millió forintra) becsülték. A győztes licitáló, akinek nevét nem hozták nyilvánosságra, végül 300 ezer dollárt adott a relikviáért.

Harrison Ford (Indiana Jones és a végzet temploma) Forrás: AFP


A kalapot kifejezetten az 1984-ben forgatott második Indy-epizódhoz készítették.

A Herbert Johnson kalapos céget bízták meg a feladattal, amely korábban Az elveszett frigyláda fosztogatói című filmhez is legyártotta a főhős jellegzetes kalapjait.


Az árverésre bocsátott kalap kitűnő állapotban maradt meg, egy műanyag kalapdobozban tárolták.

2015-ben Fordnak az a kalapja, amelyet Az elveszett frigyláda forgatásán viselt, több mint 500 ezer dollárért (148 millió forintért) kelt el.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!